Vízrajzi Évkönyv 82., 1977 (Budapest, 1978)
Tartalomjegyzék
Bv ÉSZLELÉSI ADATOK ES FELDOLGOZÁSUK I. AZ ÉV HIDROMETEOROLOGIAI és hidrológiai JELLEMZÉSE A. / hidrometeorológiai jellemzés a./ Csapadék Az 1977. év az ország területének nagyobb részén száraz volt, s csak elszórtan.néhány kisebb folton, valamint az északkeleti és keleti megyék egyes vidékein haladta meg a csapadék az átlagot, mig az ország többi részén alatta maradt annak. Az évi csapadék eloszlása a szokásostól annyiban tér el,hogy az ország délnyugati része és az Északi-Hegyvidék térsége mellett az északkeleti vidékeken is jelentős mennyiségű csapadék hullott, mig a nyugati és északnyugati határszél kevesebb csapadékot kapott. Az előző évi csapadékos ősz után a tél is rendkivül csapadékos volt, mivel decemberben, januárban és februárban is átlag feletti csapadék hullott. Márciusban túlnyomórészt, áprilisban általában átlag feletti volt a csapadék, mig májusban rendkivül száraz időjárás uralkodott. így a tavasz az ország nagyobb részén száraznak tekinthető. A nyár túlnyomórészt szintén száraz volt, mivel júniusban és júliusban általában kevés csapadék esett, mig augusztus szeszélyes eloszlásban csapadékosnak mutatkozott. A csapadékszegény nyár után ősszel is száraz időjárás uralkodott. Szeptemberben mérsékelten, októberben rendkivül kevés csapadék hullott, mig novemberben az ország nagyobb részén átlag feletti volt a csapadék. Az év utolsó hónapjában, decemberben átlag alatt maradt a csapadékösszeg s különösen az ország északi és északkeleti határszélén hullott igen kevés csapadék. Az évi csapadék mennyiségéről és az átlaghoz való viszonyáról az alábbi táblázatban tájékoztatást adunk néhány állomásról közölt értékekkel. Állomás Évi csapadékösszeg Állomás Évi csapadékösszeg 1901/70 évek át- la gában 1977. évben 1901/70 évek át- lagában 1977.évben mm átlag %-ában mm átlag %-ában Mosonmagyaróvár 600 485 81 Kalocsa 582 499 86 Szombathely/Rep. tér/ 638 518 81 Szeged/Rep. tér/ 576 513 89 Győr/Rep. tér/ 607 451 74 Salgótarján 600 553 92 Siófok 621 613 99 Kompolt 548 621 113 Keszthely 694 573 83 Tokaj 601 635 106 Kaposvár 731 743 102 Tiszabecs 753 739 98 Pécs/Rep. tér/ 698 536 77 Nyíregyháza/Rep. tér/ 581 586 101 —íviartonvaear/imez. /-----Debrecen-/Ilfcp. tér/ Budapest/Met. Int. / 619 551 89 Szarvas/Bikazug/ 496 460 93 Kecskemét/Kisérl. Int. / 522 464 89 Békéscsaba/Rep. tér/ 571 617 108 Az év folyamánaz ország nagy részén 500-700 mm csapadék esett, de az ország középső vidékén és az északnyugati határszélen 400-500 mm, délnyugaton és északkeleten néhány kisebb-nagyobb folton 700- 800 mm volt az évi csapadékösszeg. A legtöbb csapadékot, 856 mm-t, Homokszentgyörgyön /Somogy m./, mig a legkevesebbet, Káván /Pest m. / 406, Agárdon /Fejér m. / 407 és Rajkán /Győr-Sopron m. / 408 mm-t mértek. Az évi csapadék eloszlását а IV. l/а. jelű térkép tünteti fel. A 70 évi/1901-1970/átlagok százalékában ábrázolja az évi csapadékmennyiséget а IV. 1/b. jelű térkép. Az átlaghoz viszonyítva az ország területének nagyobb részén csapadékhiány volt, ahol 70-100 %-ae- sett az átlagnak. Ezzel szemben az északkeleti, keleti vidékeken elszórtan kisebb-nagyobb folton 10-20 %-os többlet mutatkozott. A legnagyobb hiány 37 %, Rajkán /Győr-Sopron m. / alakult ki, mig a legnagyobb többlet 38 %-ot ért el Vállaj-Ágerdő /Szabolcs-Szatmár m. / állomáson. A csapadék évszakonkinti megoszlását а IV. 2/a-d. jelű térképek tüntetik fel. A párosával összetartozó térképek egyike a csapadék tényleges mennyiségét szemlélteti, a másik ezt a mennyiséget a 70 évi átlag százalékában fejezi ki. — 74