Vízrajzi Évkönyv 11., 1900 (Budapest, 1902)
Tartalom
ÁLTALÁNOSAN TÁJÉKOZTATÓ HEGYVIDÉKI VÍZRAJZI FÖLVÉTELEK. 89 6. Sebes _ ... mintegy 107,000 lóerő 7. Poprád ... ... « 90,000 « 8. Temes « 84,000 « 9. Szamosok « 83,000 « 10. Aranyos « 72,000 « 11. Dráva _ ... « 70,000 « 12. Körösök _ « 67,000 « Ezen nagy számokhoz minden esetre nagyban hozzájárul az egyes folyók nagyobb hossza is. A fentieken kívül azonban még számos folyószakasz van 50.000 lóerőn alul, amelyek éppen rövid hosszukon található nagyobb esésük és erejük folytán válnak különösen értékessé. Megállapítható azonkívül hegységeinkben 15—20 olyan szakasz is, ahol néhány kilométer hosszon 1000, vagy annál több lóerő is volna fejleszthető. Ezeknek a pontosabb megjelölése további tanulmány tárgyát képezi. Az előadottak alapján ismerve a létező vízierök nagyságát, önkéntelenül fölvetődik az a kérdés, hogy mennyi van ebből kihasználva, illetőleg lefoglalva? A vízíkönyvek adataiból ugyan pontosan meg lehetne erre a kérdésre felelni, mivel azonban ilvnemü részletes összeállítás még nem létezik, a közelítő számításnál kiindulási pontul szolgálhat az a körülmény, hogy a vízjogi törvény 189. és 190. §-a szerint Magyar- ország hegyvidékein eddig mintegy 16—17 ezer vízmű igazoltatott. Számításba véve, hogy 1898. évben a kereskedelmi ministerium részéröl történt ipari fölvétel azt mutatja, hogy a magyar korona országainak területén 23,171 lóerő igénybevételével csak 855 olyan vízierövel dolgozó ipartelep létezik, a melyek mindegyike legalább 20 embert foglalkoztat, ha leszámítjuk ezen utóbbi adatból a Horvát-Szlavonországra eső részletet, arra az eredményre jutunk, hogy Magyarország hegyvidékein az intensive működő, nagyobb ipartelepek mintegy 20,000 lóerőt vesznek igénybe. Az ezen kívül fennmaradó, részben megszakításokkal és erőgyűjtéssel dolgozó, mintegy 16,000 kisebb malom és vízmű körülbelül 80,000 lóerőt foglalhat le, ügy, hogy hozzávetőleg 100,000-re tehető a hazánk hegyi vízfolyásai mentén lefoglalt vízierök száma. Tehát ennek a már használatban levő erömeny- nyiségnek a fenti számok tanúbizonysága szerint csak az V4—Ve részét használják föl intensive dolgozó, modern berendezésű ipartelepek, míg annak a nagyobb része csekély jelentőségű kis malmok, fűrészek, zúzok és egyéb vízimüvek számára szolgáltatja a hajtóerőt. Mindent összefoglalva, ha föltételezzük, hogy a hegységeink számításba vehető régióiban létező összes erőmenynyiségnek csak egy negyed része is, azaz 7a millió lóerő föl volna használható, — akkor is — az üzemben levő 100,000 lóerő leszámítása után — a hegyi vizeinkben rejlő és értékesíthető természetes hajtóerőnek 80%-a hever parlagon. IV. A munka folytatása. Miként az 1. fejezetből látható, a bejárandó területnek már csak 27'7%-a, a végzendő sebességméréseknek pedig 8u/o-a van hátra, szóval hazánk hegyvidékeinek már csak V* része az, a melyre a még hátralevő fölvételeknek ki kell terjeszkedniök. Ezek a fölvételek még két esztendőt vesznek igénybe, még pedig oly formán, hogy 1901 folyamán fölvétel alá kerülnek: a Cserhát, Mátra és Krassó- Szörény hegységek folyói és patakjai, továbbá a Mura vízvidéke, 1902-ben pedig a Dunántúl található többi vízfolyások, a melyek bejárásával az általános hegyvidéki vízrajzi felvételek 1902 őszén végleges befejezést is nyernek. Horvátország vizeivel nem foglalkozunk, mivel az ilynemű fölvételek az ö autonom jogköréhez tartoznak. A hátra levő munka imént bemutatott tervezetének pontos végrehajtása után, az általánosan tájékoztató bejárások végeztével, a legelső feladatot képezi az 1897 óta összegyűjtött és földolgozott értékes anyagnak olyanképen való összefoglalása, illetőleg olyan formába való öntése, hogy az közrebocsátva a nyilvánosságnak átadassák, remélve, hogy a még felhasználatlan vízierökre vonatkozó értékes adatok az ipari vállalatok terén gyümölcsöző talajra találnak. Az általános fölvételek eredményeinek ily módon tervezett végleges összefoglalásával és az ezzel járó belső munkálatokkal kapcsolatban kezünkbe veszszük újra a részletes fölvételek fonalát is, hogy évröl-évre, folyóról-folyóra haladva, fokozatosan megoldassák a vízierök kérdése, oly részletesen és behatóan, miként az a Végvidéken történt, — a mint az a «Vízrajzi Évkönyvek» IX. kötetében elöadatott, — hogy annak idején, mikor már fejlődő iparunk hazánk emez értékes természetes erőit nem nélkülözheti, ne csak általánosan tájékoztató, hanem egészen pontos adatok álljanak a gyárak, ipartelepek, mezőgazdasági és egyéb kulturális czélokat. szolgáló erőforrásokat kereső közönség rendelkezésére. Budapest, 1902. évi január havában. Péch József, Viczián Ede, minist, tanácsos. kir. mérnök. Évkönyv XI. 12
