Vízrajzi Évkönyv 11., 1900 (Budapest, 1902)
Tartalom
ÁLTALÁNOSAN TÁJÉKOZTATÓ HEGYVIDÉKI VÍZRAJZI FÖLVÉTELEK. 87 a mely ebben az esetben kielégítőnek mutatkozik. Mindenki előtt ismeretes, hogy ha egy vízkivételi csatorna segélyével a folyó vizét oldalt elvezetjük, az ily módon nyerhető absolut bukás egyenlő azzal a magasságkülönbséggel, a melyet a csatorna kezdete és betorkolása között a folyó hosszszelvénye mutat és, ha ezt (h)-val jelezzük, akkor a fejleszthető munka: q h L = ■ , lóerőkben kifejezve. /5 De most nézzük, mennyiben érvényesíthető ez a képlet egy egész folyóra vonatkoztatva, ha az teljes hosszában ki van használva; ha elképzeljük ugyanis, hogy ott, a hol az egyik vízhasználati csatorna torkolata van, ugyanonnan egy másik vízkivétel már újra elvezeti az egész víztömeget, és ha föltételezzük, hogy így van az egész folyó vagy kérdéses folyószakasz ereje érvényesítve ? Nézzük, érvényes-e a fönti képlet a folyó egész hosszán nyerhető összes vízierök egyszerre való kiszámításánál is? Adassék tehát egy tetszőleges hosszúságú vízfolyás, a melynek változatos hosszszelvénye előttünk ismeretes. Tegyük föl, hogy a kérdéses vonalon elfolyás vagy hozzáfolyás nem lévén, a másodperczenkinti vízmennyiség j (q), a hosszszelvény minden pontján ugyanazon értékű ti. 2. sz. ábra). Ha a hosszszelvényt egyenlő hosszú darabokra osztjuk, — még a tq) ugyanazon értékét tételezve is föl — az egyes szakaszokon kifejthető erők változó mennyiséget képeznek. A víz által nyerhető munka az esés és a víztömeg függvénye: L = f (q, h) és a folyó egy bármely kis szakaszán nyerhető lóerőkben kifejezett munkamennyiség: dL = f'^—, a hol (q) a másodperczenkinti vízmennyiséget m3-ben, a (h) pedig az illető szakaszon nyerhető bukást m-ben fejezi ki. Ha most az egész vízfolyás mentén fejleszthető összes erők értékét keressük, a következő megoldásra jutunk : '> a L = / . dh, a hol az előbbi föltevések alaph, 75 q q ján állandó mennyiség, tehát: L — (h2 — hj), q . h mivel pedig a h2— Iq = h, L = ", amiből kővetkezik, hogy a jelen képlet nemcsak egy folyószakaszra, nemcsak egy vízműre érvényes, hanem állandó vízmennyiség mellett egy bármilyen változatos és rendetlen alakú hosszszelvénynyel biró vízfolyásra is érvényben marad. Szavakban kifejezve: ha egy olyan elméleti vízfolyásról van szó, a melynek a víztömege állandó értéket képvisel, az eredete és torkolata közötti összes erőket lóerőkben megkapjuk, ha a másodperczenkinti, lóerőkben kifejezett vízmennyiséget a folyó, vagy patak torkolata és forrása közötti méterekben kiíejezett magasságkülönbséggel megszorozzuk és a kapott számértéket 75-el osztjuk. Ugyanez mondható az illető folyó bármely különböző magasságú két pontja közötti erők összegéről is. Miután ez a szabály egy vízfolyásra nézve áll, általánosítható az eljárás egy egész olyan folyó rendszerrel szemben is, a mely sok ilyen patak összefolyásából keletkezett. De hogy a példa egyszerűbb legyen, vegyük egy ilyen folyórendszernek (1. 3. sz. ábra) csak egy részletét: egy mellékfolyót (A)-1, 3 mellékpatakkal (B, C, D). A 4. sz. szövegábra ugyanezen szituácziónak a sematikus hosszszelvényét ábrázolja. A hegyi vizek fölfogását és eröszolgáltatásra való 1. sz. ábra. Hossz 2. sz. ábra. fölhasználását a végletekig vinni nem lehet, ez elé határt szab a hozzáférhetetlenség, a csermelyek szétága- zása, hol eltűnő, hol előtűnő kevés vízmennyiségük stb. Tételezzük föl tehát, hogy a fenti sematikus ábrán az 1000-es rétegvonal már az a régió, a melyen fölül a természeti körülmények folytán, költspgelési és egyéb okok miatt, nem czélirányos a vízmüvek elhelyezése. És most keressük az erőket! (B) mellékpatak víztömege, folyása legfelső részén q,. (A) mellékfolyó víztömege, folyása legfelső részén q2. (C) mellékpatak víztömege, folyása legfelső részén q3. ф) mellékpatak víztömege, folyása legfelső részén q4.
