Vízrajzi Évkönyv 11., 1900 (Budapest, 1902)
Tartalom
Baden nagyherczegség meteorologiai és hidrografiai központi hivatalának jelentése az 1900. évről. (Kivonatos ismertetés.) Meteorologiai észlelések. Ez évben is, mint az előző évben 17 IT-od oszt. meteor, állomáson és 32 eső- mérő állomáson végeztettek időjárási megfigyelések. Az időjárási észlelések feldolgozása úgy történt, mint eddig, t. i. az egyes hónapokról beérkezett és már az észlelők által kiszámított és áttekinthető alakban összeállított észlelési eredmény számszerűleg és grafikailag is felülbiráltatik, és a havi jelentés elkészítésére felhasználtatik, a mely azután a «Karlsruher Zeitung»-ban megjelenik, és külön lenyomatokban is szétküldésre kerül. Az 1900. év folyamán megjelentek az 1899. évi deczembertöl 1900. novemberig terjedő ilyen havi jelentések, valamint az 1899. egész évről szóló évi áttekintés. Az évi jelentés, valamint ennek második részéből egy külön lenyomat ily czímmel: «Német meteorologiai évkönyv», a mely tisztán csak a meteorologiai észlelések eredményét tartalmazza, julius havában hagyta el a sajtót. A «csapadék észlelések »-bői megjelent az 1899. évi második félévi és az 1900. év első félévi rész. Az időjárási észlelések lényegesebb adatainak kicserélése a szomszédos meteorologiai intézetekkel minden hónapban megtörtént ép úgy, mint eddig; azon kívül a rajnai folyammérnöki hivatalnak Coblenz-be megküldtük egyes állomásoknak csapadékadatait; a müncheni vízépítési hivatalnak pedig az ország déli részére vonatkozó ugyanily adatokat. Magunk részéről hálásan emlékezhetünk meg arról, hogy a jelentésünkhöz csatolt «délnyugati Németország csapadék térképéhez» a kellő adatokat a porosz, bajor, würtenbergi, hesseni. és svájczi meteorologiai intézetektől megkaptuk. A havazásra és hótömegekre vonatkozó megfigyelések ez évben is 22 magasabb fekvésű állomáson végeztettek, az öszszel pedig azon Il-od osztályú meteorologiai állomások, melyek eddig hó-- vastagságot nem mértek, erre a czélra mind be lettek rendezve. A zivatarok megfigyelése ez évben 69 helyen volt folyamatban (múlt évben 70), az erről szóló jelentések szám szerint 2238 az egyes hónapokra következőképpen oszlanak meg: Hónap A jelen- téstküldö állomások száma A jelentések száma Hónap A jelentést küldő állomások száma A jelentések száma Összesen zivatarról villámlásról zivatarról villámlásról Január ... ... ... ... __ __ Julius .................... ... 66 716 82 798 Február ............. ... 2 2 1 3 Augusztus ... ... 66 390 57 447 Márczius ... ... __ — — — — Szeptember ... __ ... 48 51 7 58 Április ... __ __ 56 128 11 139 Október __ ... ... 58 147 23 170 Május ... ... ... 49 96 16 112 November ... — — ' — — Junius 67 485 24 509 Deczember 2 2 2 Összesen ... — 2007 221 2238 Ezen jelentések, miután felülbiráltattak és kiegészítést nyertek, megállapodásunk értelmében további feldolgozás végett a müncheni központi meteorologiai állomáshoz küldettek be. A jégesők vonulására vontkozó észlelések változatlanul folyamatban voltak. Bejött 48 napról 537 jelentés, még pedig 11 az erdészeti hivataloktól és 526 a községi elöljáróktól. Ezek az 1900. évben a következő kimutatás szerint oszlottak meg. Ezen jelentések is a müncheni központi meteorologiai állomásnak küldettek be további feldolgozás végett. Az időjárást jelző szolgálat változatlan maradt t. i. naponta megszerkesztetett a meteor, térkép és Karlsruheben nyilvánosan kifüggesztetett; ennek magyarázó szövege pedig az idöjóslással együtt a napi sajtónak rendelkezésére bocsáttatott. Történt azonban üdvös változás az időjárási és légsúlymérési adatok