Vízrajzi Évkönyv 5., 1890 (Budapest, 1892)
Tartalom
36 JELENTÉKENYEBB FOLYÓINK VÍZJÁBÁSA 1890-BEN. csekély a vízszínváltozás; az idő szerint történő vízszínváltozás mértékét tehát nem a minimális vagy maximális vízmagasságok idején, hanem lehetőleg abban az időben kell megvizsgálnunk, mely alatt a vízszín legnagyobb változása tényleg végbe megy, vagyis a minimum és maximum időtája között, az inflexiós magasság-változás idején. A távolság szerinti vízszínváltozás mértékét ellenben csakis az árhullám-kulminálások vagy a viszonylagosan minimális vízmagasságok levonulásának idején figyelhetjük meg. Eltekintve mindazon okoktól, melyek valamely folyón az áradás vagy apadás, a vízszínemelkedés vagy síilyedés intenzivitását befolyásolják: tapasztalásból — szinte természeti törvényképen — ismerjük a folyók ama tulajdonságát, hogy vízszinüket felső szakaszaikon rohamosabban, majd átmenetileg alsó szakaszaikon lassabban változtatják. A kölcsönös hatás, melyet a fő- és mellékfolyók különböző víztömegeinek mozgása egymásra gyakorol, többféle tüneményben nyilvánul. A főbbek a következők: 1. A fő folyó nagyobb árhulláma a mellékfolyó kisebb vizét földuzzasztja s ennek medrében az esési viszonyokhoz képest bizonyos távolságig visszahat; minek következtében magassága a mellékfolyó beömlése alatt megcsökken. 2. A fő- vagy a mellékfolyó árhulláma, a szerint, a mint korábban vagy későbben kulminál mint a mellékfolyó vagy a főfolyó, sietteti vagy késlelteti a mellékfolyó, illetőleg főfolyó árhullámának kulminálását. 3. A mellékfolyó nagyobb árhulláma a főfolyó apadó kis vizével találkozván, a főfolyó medrében új árhullámot hoz létre. A víz színének és a kulminálások vagy a minimumok idejének sokféleképen kombinálható változásai szerint behatóbban vizsgálva meg e tüneményeket, azok még több osztályba lennének sorozhatok. Ily tüneményekről a részletes leírás során fogunk megemlékezni. A különleges mederalakulások folytán létrejövő vízszín-változások inkább csak a főfolyókon észlelhetők. Általánosságban szűk és bő medreket különböztetünk meg. A szűk mederben gyors, a bő mederben pedig lassú a vízszínváltozás. A mederfenék bő vagy szűk volta a kis vizek, — az egész meder ugyanazon két tulajdonsága pedig a nagy vizek áradásának vagy apadásának intenzivitását befolyásolja. A folyamok némely helyén azt tapasztaljuk, hogy a vízszín minden látható ok nélkül fölemelkedik vagy alászáll, és valamivel lentebb ismét elfoglalja rendes nívóját. Vagy pedig ily tüneményekkel kapcsolatban azt veszszük észre, hogy némely helyen ugyanazon vízmagasság korábban lép föl és későbben tűnik le, tehát tartósabb, mint a fölötte és alatta levő szomszédos vízmércze-állomások helyén, a nélkül, hogy e jelenség a mellékfolyók hatásának volna tulajdonítható. A jégtorlódások által előidézett vízszínváltozások a folyóvíznek helyenkint történő földuzzasztásában és az alantabb fekvő szakaszon azzal járó vízszín-sülyedésben nyilvánulnak. Ábrázolásuk annál szembetűnőbb, minél nagyobb s minél gyorsabb a duzzasztás; a rendes víz- színváltozások ábrázolásától pedig leginkább az által tér el, hogy az egyenlő hydrograde-magasságok vonalai nemcsak az ordináta, hanem az abszczissza-tengely irányában is sűrűén sorakoznak egymás mellé, más szóval, a vízszínváltozás nemcsak az idő, hanem a távolság szerint is rohamosan megy végbe. Különben ehhez a mellékfolyók visszaduzzasztott vizének képe is hasonlít; a mi azonban a duzzasztás látható oka —- a főfolyó nagyobb árhulláma — miatt a jégtorlódás okozta duzzasztás képétől az átnézeteken igen könnyen megkülönböztethető. IY. A Dunának és mellékfolyóinak vízjárása 1890-ben. AIII. számú rajzmellékleten a Duna pozsony—orsovai vonalán, továbbá a Eába, Vág, Dráva, Tisza * és a Száva mellékfolyókon az egész éven át végbement vízmozgások ábrázolása szemlélhető. Lássuk tehát csoportonként az egyes tüneményeket. A Dívna árhullámai. Az árhullámok időtartamának megfigyelése végett az ábrázolt Duna-szakaszt felső és alsó részre kell osztanunk, mert a mint látjuk, a felső szakaszon Pozsony és körülbelül a Dráva torkolata között az egész éven át mintegy 28 árhullám kulminált, mely szám az alsó szakaszon íelényire redukálódott; és így míg amott átlag 13 napot, itten átlag 26 napot tett ki egy-egy árhullám időtartama. Megfigyeléseinkkel a felső és alsó szakasznak csupán egy-egy mércze-állomására terjeszkedve ki, a következőket találjuk: Budapesten legtovább, 39 napon át tartott a januárius 31-én és szeptember 14/15-én kulmináló árhullám; a legrövidebb tartamú pedig az volt, mely augusztus 26-án érte el tetőpontját és csak 4 napig, vagyis amazokénál tizszerte rövidebb ideig tartott. A márcziusi 37 és a november-deczemberi 33 naposak még a rendkívül tartós árhullámok közé sorozhatok. Ezeken kívül a november 2-án kulmináló 21, az augusztus 12-én és a julius 25-én kulmináló 17, illetőleg 15 napos árhullámok válnak még ki a többi közül mint tartósak. A többi 21 árhullám időtartama pedig 4—11 nap között változik. A felső Duna-szakasz 28 árhulláma közül ezek szerint hétnek idő szerinti lefolyása 201, huszonegyé pedig csak 164 napot vett összesen igénybe. Báziáson legtovább 47 napig tartott a szeptemberi, legrövidebb lefolyású pedig junius 8-án kulmináló 5 napos árhullám volt; a legnagyobb időtartamú tehát itt is közel tízszerese a legkisebbnek. A most említett szeptemberi 47 napos árhullámon kívül a februáriusi 43 napos, a novemberi 40, a májusi 39 és a márcziusi 35 napos vált ki a többi közül mint rendkívül tartós árhullám ; a deczern- beri 27 napos és a julius 31-én kulmináló 21 napos árhullámokat leszámítva, a többi már rövid időtartamúnak mondható. Az alsó Duna-szakasz 14 árhulláma közül ezek szerint öt 205, kilencz pedig csak 160 napig tartott összesen. * Minthogy a Tisza itt csupán mint a Duna mellékfolyója szerepel s minthogy a Tiszának és mellékfolyóinak vízjárását külön vizsgálat tárgyává tesszük : elégségesnek tartottuk itt a legalsó — Szegedtől a torkolatig terjedő — szakasz vízjárását föltüntetni.
