Vízrajzi Évkönyv 5., 1890 (Budapest, 1892)
Tartalom
JELENTÉKENYEBB FOLYÓINK VÍZJÁRÁSA 1890-BEN. 35 nősen azok alsóbb szakaszain, tudvalevőleg huzamosabb ideig, sokszor napokig tartanak; a vizszinváltozások pedig oly csekélyek a kulminálás időtáján, hogy a kulmi- nálás kezdetének és végének valódi időpontja alig konstatálható. Ehhez járul még a vízállások észlelésének és följegyzésének pontatlansága; a vízállások ugyanis csak egy kissé szeles időben már nem olvashatók le centiméternyi pontossággal a mérczékről, — a mi pedig igen gyakran megtörténik. — Hogy tehát ilyen helyeken a kulminálás időpontjainak megállapításánál ne legyünk kénytelenek tapogatódzni; s hogy e tapogatódzás révén könnyen becsúszható hibás vagy épen képtelen adatok az ábrázolás értékét illuzóriussá ne tegyék: szabályul állítottuk föl magunknak, hogy az árhullám-tetőzés kezdetének időpontjául azt fogadjuk el, melyben a viz állás 5 centiméterrel még alacsonyabb volt, a följegyzett maximális vízállásnál, — a kulminálás végét pedig azon időpontra teszszük, midőn a vízállás 5 cm.-rel már alacsonyabb mint az észlelt legnagyobb viz. — Ha ugyanis ily lomha árhullám grafikonján keresztül, 5 centiméterrel a tetőzés alatt vízszintes vonalat húzunk, ez a vízállások görbéjét már oly nagy szögek alatt metszi, hogy a metszéseknek megfelelő időpontok teljes biztossággal állapíthatók meg. — Az ily huzamosabb ideig tartó kulminálásokat rajzainkon kettős, szétváló, esetleg ismét egybefutó vonalak jelölik, mely kettős vonalak köze az abscissa-tengely irányában sűrűén be van vona- lozva. — Fölemlítendő még itt, hogy a mennyiben he- lyenkint a relative legkisebb vizek is huzamosabb ideig tartottak, azok összekötő vonalait is kettős vonalakkal jelöltük meg, közeiket azonban nem vonaloztuk be. A jég megállása, összetorlódása a vizszin változásaiban rendellenességeket szokott előidézni. A mennyiben rajzaink emez abnormitásokat is híven visszatükrözik — hogy azok keletkezésének okát a szemlélő híjába ne kutassa : — a jeges vizek határait a tél elején és végén apró keresztekből álló vonalakkal jelöltük meg. — Ezen határvonalak úgy a Dunán mint a Tiszán 1890 már- czius és deczember hónapokban vonultak végig. Az eddig észlelt legnagyobb és legkisebb vízállások, melyek a Ritter-íéle egységes vizmagassági mérték alapjául szolgáltak, a 34. oldalon levő táblázatban vannak kimutatva. III. A vízjárások tüneményeiről általában. A vízjárások kiválóbb tüneményei leginkább a fő- és mellékfolyók árhullámaiban, továbbá azon kölcsönös hatásban, melyet a fő- és mellékfolyók különböző víztömegeinek mozgása egymásra gyakorol, végül a specialis mederalakulások folytán létrejövő és a kisebb-nagyobb jégtorlódások által előidézett vízszín-változásokban nyilvánulnak. Az árhullámokat főleg időtartamuk, kulminálásuk kiterjedése és magassága, végül a vízszínváltozás mértéke szerint fogjuk megfigyelni. Az árhullámok időtartama bármely vízmércze-állo- más vonalán pontosan lemérhető. A relative legkisebb vízállások apró pontozási! összekötő vonalai ugyanis azonosak az időben egymást követő árhullámok elválasztó vonalaival; vagyis: a hol ezek a vízmércze-állomások vonalait átmetszik, az illető vízmérczénél abban az időpontban ért véget egy s ugyanabban az időpontban vévé kezdetét egy másik árhullám. Nyilvánvaló tehát, hogy ez apró pontozásu vonalak által határolt szalagok mindegyike egy-egy árhullám idő és távolság szerinti lefolyását ábrázolja, s hogy e szalagok szélessége az illető árhullám időtartamát jelenti. Az árhullámok időtartamával szoros összefüggésben van azok száma. Első tekintetre feltűnik ugyanis, hogy míg a főfolyók felsőbb szakaszán rövidebb időtartamú árhullámok sűrűbben követték egymást, az alsó szakaszokon kevesebb, de hosszabb ideig tartó árhullámok voltak ; mely jelenség abban leli magyarázatát, hogy a főfolyók alsó szakaszainak árhullámai többnyire a felső szakaszok két, három vagy több árhullámának egybeolvadása folytán származnak. A felső szakaszon jelentkező alkotó árhullámok i d ő tartamainak összege rendszerint megegyezik az alsó szakasz azon árhullámának időtartamával, mely amazok egybeolvadása folytán jött létre. A kulminálások kiterjedése szempontjából teljes és csonka árhullámokat különböztetünk meg, vagyis olyanokat, melyeknek kulminálása az egész folyamon végig vonul és olyanokat, a melyek vagy beleolvadnak más árhullámokba, vagy pedig oldalágakként válnak ki más árhullámokból. A csonka árhullámok közé sorolandók még azok is, melyeknek tetőzései keletkezésük után az alsóbb szakaszokon el is enyésznek. E szerint legnagyobb s az illető folyó ábrázolt hosszával egyenlő kiterjedésnek a teljes árhullámok; kisebb és változó ellenben a csonka árhullámok kulmmálásának kiterjedése. Az árhullámok tetőzésének magassága lehet abszolút, a mint kizárólag csak arra figyelünk, hogy az árhullámok az eddig észlelt legkisebb vízszín fölött milyen magasságot értek el, vagy relativ, midőn azt kutatjuk, hogy mennyit áradt a víz az árhullámot megelőző legkisebb víz színéhez viszonyítva. A relativ magasságok külön megfigyelése azonban oly fáradságos munka lenne, mely nem állana arányban az eredmény értékével; miért is azokra csak szükség szerint, egyéb tünemények leírása közben fogunk kiterjeszkedni. A vízszínváltozás mértéke a szerint figyelendő meg, hogy mekkora áradás vagy apadás ment végbe az időegységben, például egy nap alatt; továbbá a szerint, hogy mekkora volt a vízszín emelkedése vagy sülyedése a távolság egységére, például 10 kilométerre vonatkoztatva. Ezt tehát a vízszínváltozás és az annak megfelelő • idő illetőleg távolság összehasonlítása által nyerjük, s kiilönfélesége szerint rohamos és lassú vízszínváltozást fogunk megkülönböztetni. A rajzokból a vízszínváltozások intenzivitására könnyen vonhatunk következtetést. Ha ugyanis az egyenlő vízmagasságokat ábrázoló görbék sűrűén következnek egymás után 10—10°/o magasságkülönbözetekkel, akkor rohamos, — ellenkezőképen pedig lassú vízszínváltozást szemlélünk. Az áradás vagy apadás kezdetén és végén többnyire nincsen, vagy csak igen 5*
