Vízrajzi Évkönyv 5., 1890 (Budapest, 1892)
Tartalom
144 A RAJNA ÁRVIZEINEK ÁBRÁZOLÁSA. dolgozni, egyetlen árhullám számára is 100-nál több térkép volna szükséges, még pedig külön-kiilön a hydro- gradok és auxigradok részére. Látható tehát, hogy ilyen nagyszámú rajzból csak felette nagy fáradsággal lehet a tünemény lefolyásának egész képét megalkotni s hogy nagy kiterjedésű folyamrendszernél és változatos viszonyok mellett a Ritter-féle módszer nem képes a kivánt áttekintést nyújtani. Kleitz és Sünné módszere. Kleitz a «Ponts et chaussées» főfelügyelője, «Note sur la theorie du mouvement non permanent des liquides et sur son aplication á la propagation des erues des rivieres» czímű értekezésében az árhullám levonulásának, isopleta-vonalakkal, még pedig egyenlő tömegeket jelző vonalakkal való ábrázolását hozta javaslatba. Az idők mint metszékek, a vízmércze-állomások távolságai mint rendezők rakandók fel. Ha most az így megállapított pontokban az XY síkra merőlegesen az illető hely és időnek megfelelő másodperczenkinti vízemésztéseket bizonyos mérték szerint felrakjuk s az így nyert felületet egymástól állandó távolságban eső vízszintes nivósíkokkal metszsziik, végül az így nyert görbéket a Z tengelylyel párhuzamosan az XY síkra vetítjük, az árhullámnak isopleta-vonalak segélyével ábrázolt dom- borképét nyerjük. Az XY síkra merőleges s az X tengelylyel párhuzamos metszés egy bizonyos hely másodperczenkinti vízemésztéseinek görbéjét fogja adni; az Y tengelylyel párhuzamos metszés pedig az árhullám hossz-szelvényét adja egy bizonyos pillanatban, másodperczenkinti vízemésztésekben kifejezve. Az egyenlő emésztésű pontokat összekötő vonalakhoz az X tengelylyel párhuzamosan húzott érintők érintési pontjainak összekötéséből származó görbe vonal az árhullám tovaterjedésének sebességeit ábrázolja a helyi legnagyobb vízemésztés beállásainak időpontjára vonatkoztatva; az Y tengelylyel párhuzamosan vont érintők segélyével az előbbihez hasonló módon szerkesztett görbe vonal pedig a legnagyobb vízemésztés tovaterjedési sebességeit adja, vonatkoztatva az árhullám hosszirányára. E módszer alkalmazását már az lehetetlenné teszi, hogy sem a Rajnán, sem más nagyobb folyón nincsenek a vízemésztések akként megállapítva, hogy minden mérczeállomás minden vízállására meg lehetne adni a másodperczenkint elfolyó víztömeget. Ezért Sonne azt javasolta, hogy a Kleitz-féle ábrázolásban a vízemésztésnek megfelelő számok helyett a hydrograde- és auxigrade-kottákat alkalmazzuk. így azután egyenlő hydrograde- vagy auxigrade-okat mutató vonalakat nyerünk, melyekből, a mennyiben ismeretes, hogy ezen számok a vízállásokkal s így az árhullám maximális vízállásával is összefüggésben vannak, — azon vonal, mely a hullám tetőpontjának időbeli tovaterjedését megadja, megrajzolható. Az ilyen ábrázolás legalább a főfolyóra nézve egy képben egyesíti mindazt, a mit Ritter hydrograde- és auxigrade-térképei segélyével csak számtalan rajzlapból lehet szemlélni. — Kimutatja ez az ábrázolás minden egyes mérczeállomásra nézve az áradás kezdetének idejét, a vízszín akkori magasságát, a legnagyobb vízállást, az áradás intenzitását és tovaterjedésének sebességét. A mellékfolyók hatása azonban nem tüntethető ki világosan, mert ezek árhulláma a főfolyóéval egy lapon, a kép összezavarása nélkül nem ábrázolható. — Nem látható világosan ezek hatása különösen akkor, ha Ritter nyomán arra szorítkozunk, hogy a hydrograde- és auxigrade-kottákat 10—10 °/0-onként foglaljuk csoportokba, vagyis, hogy az áradás alatti összes vízszín-emel- kedést 11 görbével ábrázoljuk. Ily módon tudni illik valamely mellékfolyó által a főfolyamban előidézett hullám nagyon könnyen két görbe közötti térbe eshetik s így az ábrázolásból teljesen kimaradhat. Ezen módszernek a Rajnára való alkalmazása ellen különben ugyanazon okok szólnak, melyek a Ritter-féle térképek alkalmazását teszik lehetetlenné. A kisérletképen végzett ábrázolásokból kitűnt, hogy az egyenlő hydrograde. vagy auxigrade vonalak sem a másodrendű hullámcsúcsokat, sem a közöttük fekvő mélyedéseket nem tüntetik ki. E czélból szükséges volna a görbék számát tetemesen megszaporítani, mi ismét csak tökéletlenül volna keresztülvihető, mert a pontosabb és az óránkénti észlelések egyes állomásokon még az 1882-iki árvíznél is hiányoznak. A mi azonban az iso- pleta módszert a Rajnánál a jövendő árvizekre nézve sem mutatja alkalmazhatónak, azon körülmény, mely szerint a mellékfolyók árhullámai nem ábrázolhatok a főfolyóéval egy és ugyanazon lapon. Lemoine és Préaudeau módszere. Míg Ritter módszere a hydrograde és auxigrade térképek segélyével az árhullám csúcsának időbeli előhaladását a magassági viszonyokkal együtt akarja kitüntetni, addig a Lemoine és Préaudeau franczia mérnökök által, a Szajna 1882—83-iki árvizeinek tanulmányozása czéljából alkalmazott módszer csupán az árhullám csúcsának előhaladási sebességét mutatja az észlelő állomások között, ezt azonban felette áttekinthető módon és igen egyszerű eszközökkel éri el. Az ábrázolás egy összrendező hálózatban az árhullám tetőzésének idejét mutatja az egyes vízmércze állomásokon, még pedig épúgy a fő, mint a mellékfolyókra nézve oly módon, hogy a metszékek az időket s a rendezők a vízmércze állomások helyét állapítják meg. Az észlelő állomások helye, egymástól való távolságuknak a folyó kiegyenesített hosszában mért nagysága által nyer kifejezést. A távolságokra nézve a főfolyó legalsó vízmérezéje adja a kezdőpontot s úgy a főfolyó víz- mérezéinek, mint a mellékfolyók torkolatai és vízmér- ezéinek távolságai erre vannak vonatkoztatva. Ha most az összrendezői rendszerbe minden vízmércze-állomásnak megfelelőleg fel van rakva az árhullám tetőzésének időpontja s az így nyert pontokat sorrendben vonalak segélyével összekötjük, a származó diagramm az árhullám tetőzésének előhaladási sebességét fogja ábrázolni, mely annál nagyobb, minél meredekebben áll a vonal a met- szék tengelyhez. Már a legegyszerűbb árhullám levonulásának ily módon való ábrázolásából kitűnik, hogy ezen módszer által nem csupán a tovaterjedési sebesség változásainak nyerjük világos kéjiét, de egyúttal módot nyerünk arra is,
