Vízrajzi Évkönyv 4., 1889 (Budapest, 1891)
Tartalom
A VÍZSEBESSÉG-MÉRÉSEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ KIADOTT UTASÍTÁSOK. 59 ból (a mérés szelvény közelében) szögtükör vagy szögdob segélyével erre a vonalra egy merőlegest bocsátunk és ezt a túlsó parton jelző rúddal fixirozzuk. (B pont). Ennek megtörténte után átmegyünk a másik partra, ott а В jelző rúdon átmenőleg a part szélével szintén egy párhuzamos vonalat tűzünk ki és ismét egy merőlegest a medren keresztül, mely merőlegesnek az 1-ső alapvonallal való metszés pontját szintén jelző rudakkal állandósítjuk. Ezen pont és az első alapvonal végpontja A közötti távolság felezési pontját összekötve а В ponttal, megadja a mérési szelvény vonalát, mely vonal mindkét parton meghosszabbítandó és 2—2 — lehetőleg nagy távolságban felállított -— jelző zászlóval fixirozandó. b) Most az így kitűzött mérési szelvényben a balparton felállítjuk a dereglyét és azt 3 karóval vagy 3 horgonynyal úgy kötjük ki (elején, közepén és végén), hogy a sodronykötelet tartalmazó hengerkerék pontosan a szelvény vonalában legyen. c) Evvel egyidejűleg a part szélén felmennek az alátámasztó ladikok oly messzire, hogy mindegyik ladik — a folyás ellenében — még beevezhessen a rendeltetése helyére. Midőn a ladikok egyenként eljutottak azon vízszálig, melynek irányában a sodronykötelet alátámasztaniok keilend, akkor egy adott jelre az evezést abban hagyják és szabadon ereszkedve, várják a jeladást a horgonykivetésre. Ezt a jelt a parton álló mérnök akkor adja meg, midőn a ladik az ő végleges álló helyétől a vízmélységnél körülbelől 3-szor nagyobb távolságnyira van. — A horgony kivetése után a ladikot a horgonykötélnél fogva lebocsáttatjuk pontosan a véleges álló helyre. A horgonykötél a ladiknak szélesebb végére (farára) kötendő, úgy hogy az árral lefelé legyen irányulva. d) Ezután a 4 evezősre berendezett járó ladik a dereglye mellé áll, a sodronykötél végéhez köti az alatt- ság egyik végét, a másikat pedig a ladikhoz erősíti és az öblét karikába szedi a ladik fenekére. Most a ladik teljes erővel átevez a folyón úgy, hogy mindég az alátámasztó ladikok fölé kerüljön, az alátámasztó ladikban ülő munkás pedig csáklyával magához huzza az alattságot és gyorsan utána ereszti az átmenő ladiknak. A dereglyében levő hengerkereket ezalatt szabadon kell ereszteni, hogy a sodronykötél is minél könnyebben átmehessen. Ha a járó ladik átért a túlsó partra, és a sodrony- kötél vége is kézben van már, akkor a szelvény irányában egy erős karót veretünk le, ehhez hozzáköttetjük a sodronykötél végét, a minek megtörténte után a hengerkerék segélyével ezen kötelet feszesen kihuzatjuk, végül pedig az alátámasztó ladikosok beteszik a kötél öblét a villaalaku őrfa ágai közé. e) Ki lévén véglegesen feszítve a szelvénykötél, a balparti víz szélére egy kis karót veretünk le úgy, hogy a teteje épen vízszinben álljon, a szelvény közelében pedig egy ideiglenes vízmérczét helyezünk el és a vízállást nyomban leolvassuk úgy most, valamint az egész mérés tartama alatt 1—2 óránkint. A víz mélységét a fentemlített vízszin-karótól kezdve mérjük meg a part közelében méterenként, általában pedig 1—2—5 méternyi közökben a szerint, a mint kis folyóval, nagyobb folyóval, vagy pedig folyammal van dolgunk. — A túlsó parthoz érve, ott szintén leveretünk a víz szélére és színére egy kis karót, és ezekből a vízszin-karókból kiindulva mérjük meg az ármedernek hátra levő száraz részét, hosszúság és magasság tekintetében. f) Azon esetben, ha vagy a folyam túlságos nagy szélességénél fogva, vagy azon okból, hogy az esetleges élénk hajóforgalomnak egy megfelelő nyílás fenhagyandó, az egész szelvényt egyszerre átfogni nem lehet, akkor a szelvényt egy jól lehorgonyozott dereglyével két részre osztjuk, s a kötél végét a part helyett ezen dereglyéhez erősítjük, a dereglye állását pedig mindkét mederrész felvétele alkalmával műszerrel pontosan bemérjük. Különben az itt követendő eljárás a vízrajzi osztály 1888-iki évkönyvének (III. k.) 55-ik oldalán részletesen le van írva. 4. A vízsebesség’ megmérése. a) A kapcsolt ladikot a szelvény közelében orral kifordítjuk a partnak, úgy hogy a csigát hordó tartógerenda vége szárazpart vagy csekély (meggázolható) mélységű víz fölé jusson. A tartó-gerenda vége alá tesz- szük a nagy sülyesztő-lencsét és ennek horgába beakasztjuk a szárnynyal már összekötött leeresztő sodronykötél végét. Ennek megtörténte után: b) A hajtókészülék segélyével felemeljük az ólomlencsével összekötött szárnyat annyira, hogy a villamos vezető sodronyok bekapcsolhatók legyenek. (Lásd Évkönyv III. köt. XII. tábla 2-ik és 3-ik ábra.) c) Most a kapcsolt ladikot orral a szelvénykötél felé fordítjuk és a személyzet elfoglalja végleges helyét; egy- egy munkás áll a ladikok elejénél, hogy a szelvénykötelet a mérésre kijelölt helyen szorosan megfoghassák, egy a hajtókészüléknél a szárny sülyesztése végett, egy pedig a tartó-gerenda elejénél, hogy a villamvezetö sodronyt Va — 1 méteres közökben (szigetelt sodronydarabok vagy zsineg segélyével) a leeresztő sodrony- kötéllel összekapcsolja, mérés alatt pedig az úszó tárgyakat: gazt, fát, vagy faágakat bottal a szárnytól elterelje. d) E közben az áramkörbe bekapcsoljuk a jelfogó készüléket (csengettyűt vagy telefont) úgy a mint az a felszíni sebességmérés utasításában közölve van, és az egész készség elfoglalja a mérésre kijelölt helyet az első függélyben. e) A szárnyat most lebocsátjuk a víz alá annyira, hogy lapátjai — forgás közben — épen még ki ne érjenek a vízből, a hajtókészülék számláló kerekeinek állását pedig leolvassuk, hogy a mélységek megmérésénél ez képezhesse a kiinduló pontot. Az észlelés ugyanúgy történik, mint az a felszíni sebességmérés utasításában leírva van. A vízszin sebességének megmérése után a szárnyat 0‘25 méter mélységre bocsátjuk le és ezen réteg sebességének megmérését követi a 0’75 méter mélységben lévőé — és így tovább, a következő sorrendben: O’OO méter mélységben 0’25 « « 0’75 « « 1*50 « « 8*
