Vízrajzi Évkönyv 3., 1888 (Budapest, 1890)

Tartalom

72

A TISZÁN ÉS MELLÉKFOLYÓIN VÉGHEZVITT SEBESSÉG-MÉRÉSEKNÉL KÖVETETT ELJÁRÁS RÉSZLETES ISMERTETÉSE.

víz forgatta volna. Az ismert uthosszból s az észlelt időtartamból és forgásszámokból már most a különféle sebességeknek megfelelő viszonyszámok könnyen kiszámíthatók. Ezen különféle viszonyszámokból az egyenletet kétféleképen lehet kiszámitani: aritmetikai és grafikai módon.

Az aritmetikai ut hosszadalmas és talán azt lehet mondani, némi tekintetben bizonytalanabb is, mert az észlelés által nyert adatok legtöbbnyire mindennemű osztályozás nélkül kerülnek bele a képletbe és igy könnyen megtörténhetik, hogy esetleges hibás adatok az egyenletet megrontják. Hosszadalmas az eljárás pedig azért, mert ha a sok észlelési adat felhasználásával a komplikált számítások keresztül vannak már hajtva, még csak akkor győződhetünk meg róla grafikailag, hogy a talált vonal beleillik-e a mérési adatok sorozatába? Tudván pedig azt, hogy van olyan képlet is, mely egyenes vonalat ad és vannak olyanok is, melyek parabolikus vonalat adnak; soha sem lehet előre meghatározni, hogy a szárny szerkezeténél és állapotánál fogva milyen alakú vonal fog neki megfelelni.

Ha tehát valóban csak utólagosan lehet az egyenlet hasz • nálhatóságáról grafikai utón meggyőződést szerezni, vagyis más szóval: ha a képlet helyességének megítélésére a grafikailag feltüntetett mérési adatok szolgáltatják az eszközt, akkor sokkal indokoltabb a vonalat mindjárt a felrakott észlelési adatok sorozatába belerajzolni és az egyenletet igy meghatározni.

A számítási módszerhez különféle képletek állanak rendelkezésünkre és pedig :

1. Tisztán theoretikus utón Baumgarten ezt a képletet nyerte:

V — sn2-f-S

hol v = a sebesség,

11 — egy másodpercznek megfelelő forgásszám, ß, s és ő pedig a szárny szerkezetétől függő állandók.

Minthogy ezen képletben a szárnylapátok igen kicsinyeknek, a súrlódás pedig állandónak van feltételezve, azért ennek használata nem ajánlatos.

2. At=an legegyszerűbb egyenlet kiszámítására szolgáló és a legkisebb négyzetek elmélete alapján nyert képlet a következő:

_ X (v n) a X (ra2)

a másiknak: v — x + a ra kiszámítására pedig:

_ X(ra2)X(ra)— X (ra) X (n v) s X (ra2) — £ (/г)]2

_ s X (ra v) — X (ra) X (c)

es a “ s X (n2) — [X (n)]2

melyben ra szintén a másodperczenkinti forgásszámot jelenti, i Végre:

3. a v = X + a я -f- ß ra2 egyenletnek a kiszámítására szol- i gáló képletek a következők:

[cl {(га2) (и4) — [и3]2} + V n {(и2) [n8] — ni Гга4]} + [V и2] {[и] [n3] — [и2]2}

.V

[с] {(и) (га3) — [п) [гг4]} 4- [с ft] {s [и4] — [я2]2} + (с ft2) {[и] [га2] — s [га8]}

т

[с] {(га) (га3) — [га2]2} + [с га] {[га] [га2] — s [га31} + [с и2] {ш [га2] — [га2]}

~1Г~

hol га szintén a másodperczenkinti forgásszámot és s az észlelések N pedig = гаг {(га2) (n4) — (га3)2} + (я) {(га2) (га3) — (га4) (га)} + (га2)

Grafikai utón úgy járnak el, hogy egy derékszögű tengely- rendszer metszéki tengelyére felrakjuk a másodperczenkinti for - gásszámokat, a rendezői tengelyre pedig az annak megfelelő észlelt sebességeket. Az igy nyert pontsorozatba azután egy, vagy két egyenes vonalat fektetünk úgy, hogy ezen vonalak a pontsorozat közepén haladjanak át. (Erre igen czélszerü, ha áttetsző papirosra rajzoljuk a vonalat és igy fektetjük azt a pontok közé.)

Az igy nyert vonal azon két pontjának összrendezőjéből, mely az észlelésekből adódott, meghatározzuk azután a vonal egyenletét és ez rendesen alig tér el a számítás utján nyert egyenlettől oly mértékben, mely a gyakorlati méréseknél szóba jöhetne.

Egy ilyen tarirozás eredményét mutatjuk be a ХЩ-ik táblán, a hol egyszersmind láthatóvá van téve az az eltérés is, mely a szárny készítője által közölt és általunk talált egyenlet között mutatkozik.

A tarirozás kivitele, mint fentebb említettük van, úgy történik, hogy a szárnyat álló vízben különféle sebességekkel egy bizonyos utón át végig huzzuk, pontosan észlelvén az időt, mely alatt azt az ismert utat a szárny leírta.

A XIII. tábla 1. ábrája vázlatban mutatja a berendezést, melyet 1887-ben három szárnynak együttes bemérése czéljából a Ferencz-csatorna Tisza felőli régi (elzárt) torkolati tartányában használtunk. A tartány hossztengelyének folytatásában —a parszámát jelenti.

{(n) (ra3) — (ra2)2}

ton — két hosszú nyelű zászlóval kitűztük a vonalat, melyben a szárnyat vivő ladiknak haladnia kellett.

Azonkívül az egyik parton kitűztünk egy ezen haladási iránynyal párhuzamos 100 m. hosszú alapvonalat és ennek 10 méteres szakaszait 2—2, merőleges irányban, kitűzött zászlóval kijelöltük, hogy igy 10—10 méterenkint lehessen ellenőrizni a haladás sebességének egyenletességét.

A ladik elejéről indult ki a kétalattság (vékony kötél), melynél fogva a napszámosoknak a ladikot változó sebességgel huz- niok kellett; a haladási irány egyenességének pontos betartásáról pedig egy ügyes kormányos gondoskodott.

A XIII. táblán levő berendezési vázlatból az észlelésnél követett eljárás is világosan látható. — A tarirozandó 3 szárny sodronyvezetéke (jelfogók közvetítésével) az írógépnek három alsó karjához csatoltatott, az órából kiinduló áram pedig a 4-ik írókar delejébe vezettetett.

Amennyiben eszerint mind a 4 kar már le volt foglalva, s igy a 10 méteres úthosszák megjelölésére már nem maradt Írókar, kénytelenek voltunk a félmásodperczeket jelző delej tekercseihez egy külön vezetéket kötni, mely külön villamforrásból kiindulva egy közönséges billentyűhöz vezetett az észlelő mérnök kezébe. — Ennek segélyével tehát minden 10 méteres uthossznak megfelelőleg az időjelek sorjában újabb jel támadt,