Vízrajzi Évkönyv 3., 1888 (Budapest, 1890)
Tartalom
A TISZÁN ÉS MELLÉKFOLYÓIN VÉGHEZVITT SEBESSÉG-MÉRÉSEKNÉL KÖVETETT ELJÁRÁS RÉSZLETES ISMERTETÉSE. A süllyesztés, illetve emelési sebessége másodperczenkint körülbelül 50 cm. volt. d) Teljes (fenékig érő) sebességmérésekre alkalmas egyszerűbb berendezés. A bevezetésben fel volt már említve, hogy a vízrajzi osztály különféle okoknál fogva, kénytelen volt a tiszai sebességmérések egy részét egyszerűbb felszereléssel végezni, egyrészt azért, mert uszóhid és a hozzá való hajók és eszközök csak egy összeállításban voltak meg, másrészt, mert ezen nagy felszereléssel a felső szakaszban a közlekedés és helyváltoztatás igen nehézkes, végre pedig azért, mert egyidejűleg több helyen kelletett a mérést keresztül vinni. A vizi járóművek, melyek e czélra használtattak, mindössze néhány kisebb ladikból állanak, melyekből kettő összekapcsoltatván, uszóhid gyanánt szerepel. Az összekapcsolás, mint a XII. tábla 2-ik ábrájában látható, 10 cm.-es fenyőfa-gerendákkal történik úgy, hogy a két ladik egymástól 1 '5 m. távolságban áll. A ladikok között a közepén kinyujtatik egy 5 cm. erős padló és ennek végére egy csigakerék erősittetik, melyen át a szárnyat- tartó súly kötele van fektetve. A leeresztő súly egy 35 cm. átmérőjű 12 cm. vastag ólomlencséből áll (beleöntve egy rézköpenybe), felfüggesztésre pedig egy 6 mm. erős sodronykötél liasználtatik. A lencse súlya (70 kg.) és a felfüggesztő kötél vastagsága közötti arány elég nagy arra, hogy a viz ezen ingát jelentékenyebb mértékben el ne téríthesse a függélyes iránytól. A szárnynak az ólomlencsével való összekapcsolása a XII. t. 3-ik ábrájából látható. A lencsébe ugyanis egy erős vaskapocs van beöntve, ennek horogjába pedig a szárny felfüggesztési tengelyén átmenő csapszeg van kapcsolva, mely csapszeg körül a szárny jobbra, vagy balra foroghatván, a kormánylapát segélyével a vizszálak irányában megtartatik. (Itt el kellett tekinteni attól, hogy a szárny szigorúan merőlegesen álljon a szelvény irányára?) A felfüggesztő sodronykötél vége egy a ladikokat beborító padlózatra erősített kis leeresztő géphez megy, mely gép a sü- lyesztési mélység megmérésére alkalmas számláló szerkezettel van ellátva. A íüggélyekbe való beállás mindig egy a szelvényen átfeszi- tett sodronykötél mentén történik. Ezen kötélén van megtartva az egész mérési ladik és csak nagy sebbességü vízben, vagy rossz időben szükséges a szelvénykötel tehermentesítésére szolgáló egy vagy két horgonyt kivetni. Az uszóhidnál szükséges oldalkikötés itt mellőzhető, a mennyiben a szárny itt úgy is csak a vizszálak nyomása folytán helyezkedik el; a ladikoknak szigorúan merőleges állása tehát nem feltétlenül szükséges. A szárny forgások számának megfigyelése villamos csengetyü utján történik, mely czélból az eredeti — régibb szerkezetű — Woltmann-szárny egy száz forgást jelző érintkezővel (kontaktus) van ellátva, mint azt a XII. tábla 3-ik ábrája mutatja, r ugyanis egy kaucsuk alzatlemez által a szárny testéhez erősített uj ezüst rugó, melylyel a telep egyik sodronyvége van összekötve, a szárny testéhez a másik sodrony szorittatik, mely innen a csengetyü egyik sark csavarjába beköttetvén a villamdelej tekercseken át a telep másik sarkához fut. Ezáltal a villamos áramkör akkor zárófi9 dik, mikor a p peczek a rugót érinti és a csengetyü addig szól, mig a peczek a rugót ismét el nem hagyja. Az időtartam, vagyis az óra állása abban a pillanatban észleltetik, midőn a csengetyü hangja megszakad, mert ilyenkor az észlelés időpontja nem váratlanul jön meg, hanem arra a csengetyü megszólalása által mintegy előre el vagyunk készülve. A csengetyü megindításához szükséges erőforrás czélszerüen az u. n. száraz elemekből nyerhető, melyek között kitűnőnek bi • zonyult a Burstin (pólai hajóépítő mérnök) által feltalált elem, mely körülbelül 20 cm. magas, 10 cm. széles és 6 cm. bő fenyőfa-dobozba foglalt és higany-preparatummal körültömött egy szén- és két egymással összefoglalt czinklemezböl áll. Alakja ezen elemnek a VII. t. 6-ik ábrából látható. Ezen elemekből két darabot lánczolatosan összekötve, elég erős folyamot nyerünk a csengetyü megindítására. Fel kell e helyen még említeni a szárnyforgások megfigyeléséhez használható még egyszerűbb módot is, mely főleg akkor mutatkozik czélszerünek, ha kis vízállásnál történik a mérés, midőn t. i. a viz sebessége nem olyan rohamos, hogy biztonsági szempontból az észlelőnek figyelmét más mindenféle mellék- körülményekre is kell fordítani. Ilyenkor ugyanis nagyon előnyösen a telefon használható, csengetyü helyett azért, mert a telefon megszólaltatásához a lehető leggyengébb villamos áram is elégséges, melyet egyszerűen úgy nyerhetünk, ha egy alig ujjnyi nagyságú czink-hen- gerbe egy kis szénpálczát (a milyent a villamos ivlámpákban szoktak használni) teszünk és a fennmaradó űrt s miauba sóoldatban áztatott barnakőporral kitöltjük.— Ezen (zsebben hordható) kis száraz elem egy évig is elég villamosságot szolgáltat arra, hogy a szárnyforgások jelei a telefonban határozottan hallhatók legyenek. Az észlelésre szolgáló telefont czélszerü kettősre készíteni és a két külön telefont egy fémrugóval összekötni, hogy az mind a két fülre alkalmazható legyen és ott magától megálljon (1. a XII. tábla, 2-ik ábrát). Ez által a hang erősebb lesz, az észlelő figyelmét külső zaj nem háborgatja és a kéz egészen szabadon használható. C) A vizszin esésének megmérése. 1. A vizszin-esés ismeretének szükségessége. Ezen leírásnak általános részében említettük már, hogy gyakran kénytelenek vagyunk a viz tömegének meghatározása czéljából az u. n. közvetett eljáráshoz folyamodni, azaz oly gyakorlati képleteket használni, melyek a szelvény középsebességét kisebb-nagyobb pontossággal a szelvény területének és kerületének, valamint a vizszin esésének tényezőit tartalmazzák. Azt is mondtuk, hogy alig van még eddig olyan képlet, mely a szelvényen valósággal átfolyó víztömeget minden körülmények között csak megközelítő pontossággal is adná; értvén ez alatt a szabálytalan és főleg a hullámtéri szelvényrészletre nyert eredmények pontatlanságát, mely a legtöbb esetben teljes képtelenségekre szokott vezetni. — Főkép a képletekben előforduló állandó (gyakorlatilag meghatározandó) tényezők azok, melyeknek helyes megválasztásától függ mindig az eredmény pontossága, és abban már teljes egyetértés létezik a hidrotekhnikusok között, hogy ezen gyakorlati tényezőket minden egyes folyamra, sőt a folyam
