Vízrajzi Évkönyv 3., 1888 (Budapest, 1890)
Tartalom
A TISZÁN ÉS MELLÉKFOLYÓIN VÉGHEZVITT SEBESSÉG-MÉRÉSEKNÉL KÖVETETT ELJÁRÁS RÉSZLETES ISMERTETÉSE. «0 ezeknek a végére volt erősitve egy-egy csiga és ezeken át futott a hajó fedélzetén levő emelő-gépből két kötél, mely viz alatt a vashenger elején egyesülve lehetségessé tette a viz nyomása által esetleg elhajlitott szárnynak visszahúzását. — Látni való azonban, hogy ezen készülék úgy a megkivántató nagy méreteknél fogva, mint a kezelésnek nehézségénél fogva (mert mindenféle vízmélységnek más kötélhossz felel meg) nem alkalmas arra, hogy általános elterjedésben részesüljön. A vízrajzi osztály felszerelésénél pedig egyáltalán nem volt szükséges a szárnykötél függélyes helyzetét még külön szerkezetekkel biztosítani, mert nálunk a vashenger súlya 2-szer akkora, az ezt tartó, vékony sodronykötél vizfölötti része pedig csak fél olyan hosszú volt, mint a mondott példában használt megfelelő, leeresztő szerkezetnél és ennélfogva a függő sodronyok lehajlása a legsebesebb vízben is oly csekély volt, hogy nem lett volna érdemes e miatt az egész uszóhid szerkezetét még komplikáltabbá tenni. A szárny forr/ások számainak észlelésére szolgáló berendezés egyik főalkatrésze: a gerendélybe vágott végtelen csavarban fogódzó fogaskerék, már fentebb érintetett. Itt még csak azt akarjuk hozzátenni, hogy ezen rendesen 100 (Harlachernél csak 50) foggal biró főkerék mellett van még alkalmazva egy második kerék Vio áttétellel, úgy hogy az egyikről a szárnynak 100 forgását, a másikról pedig az egyes forgásokat lehet leolvasni. — A leolvasás maga vagy közvetlenül, a számláló kerekek beosztásáról, történik, mely esetben minden észlelés után a szárny a vízből kiemelendő, vagy pedig villamos, vagy hangmüvi átvitel segélyével, midőn a szárny az egész mérés tartama alatt vízben marad és csak az időközönkint jelentkező villamos, vagy akusztikus jelzések olvasandók meg bizonyos meghatározott időtartamon át. — A villamos átvitel létesítése czéljából a számláló kerék (vagy ha minden egyes forgást akarunk jeleztetni, a szárny tengelye) el van látva egy peczekkel (1. III. tábla, 5-ik ábra), mely a keréknek egy-egy körülfordulásánál (tehát 100 szárnyforgásnál) egy villamfolyamot indit a vonalba és ezen villamfolyam egy, az észlelő előtt álló, csengetyiit szólaltat meg, vagy egy megfelelő írógéppel egy vonalat huzat. — A hangmüvi átvitelnél pedig, melyet Wagner alkalmazott először (1. IV. tábla, 1 és 2-ik ábra) ónéi, a villamos érintkező peczek helyett, egy kis kalapács üt egyet egy vaspálczára, ez a vizszinből kivezető fémhuzallal, és ennek vége fent, üres fadobozzal van összekötve, melyből az egyes kalapácsütések elég tisztán kihangzanak. A sebességmérő szárnyak összehasonlításánál végre még egy — a szerkezetben rejlő — körülményre kell figyelmeztetni és pedig arra, hogy ezen műszer a különböző vizek minősége iránt hogyan viselkedik. A természetes folyóvizek — tudvalevőleg — többé-kevésbbé iszaptartalmuak és ezenkívül az árvizek — különösen a tavasziak — sürü tömegekben hajtanak olyan növényi alkatrészeket, melyeket vagy a hullámterekről szedett össze, vagy a meder partjaiban tenyésztek, vagy végre az elolvadt, téli jégkéregről jutottak a vízbe. A vízben lebegő ezen idegen alkatrészek legkellemetlenebb akadályát képezik a szárnyméréseknek. Mindkettő a szárnynak meglassitását, sőt bizonyos körülmények között annak teljes megakasztását okozza. Az iszaplerakodás ott történik, a hol a viz a szárny egyes alkatrészei által szabad folyásában megakadályoztatva, megcsendesedni kényszerül. Beiszapolásnak leginkább kitett helyek tehát a lapátok mögött levő tengely gallérja a, a gerendély végénél a csapágy b, a számláló kerekek csapágyai és lapközei, és végre mindazon kisebb közök és zugok, melyek két-két mozgó alkatrész között léteznek. Az iszap-lerakodás káros befolyása rögtön a mérés megkezdése után szokott előállani és dús iszapu folyókban, pl. a Tiszában, mérés közben már alig 1 óra alatt annyira halad, hogy a szárnynak szabad kézzel való forgatása alkalmával a közökbe szorult homok által okozott éles csikorgás tisztán hallható, a mozgatás akadálya pedig határozottan érezhetővé válik. Ezen szempontból bírálva el az egyes szárnyszerkezeteket, legjobbnak kell elismerni a régi szerkezetű Woltmann-szárnyat, mert itt a tengely körüli gallér meglehetős rövid és elég bő, a számláló kerekek csapágyai és lapközei pedig szintén kevésbbé vannak szűkre készítve. Második helyen áll az Amsler-féle szárny, mely mint tudjuk, főleg csak a lapátok -alakjában és méreteiben tér el az eredeti Woltmann-szárnytól és csak a ki- és bekapcsoló készülék komplikáltabb szerkezete miatt tartalmaz valamivel több zeg-zugot, mint az eredeti Woltmann-szárny. A Wagner-féle —- hangművi jelzésre berendezett — szárny gerendélye — mint a rajzból láttuk — egy palaczkszerü csőbe lévén zárva, igen alkalmas helyet nyújt az iszap lerakodására, mely rósz berendezést legföljebb csak az mérsékelheti, hogy a palaczkcsö öble a gerendély vastagságához képest elég bő arra, hogy a mérés tartama alatt belejutott homok a csőben még leüllepedhessék a nélkül, hogy a tengelyt súrolná. Legrosszabb berendezést mutat ezen tekintetben a Har- lacher-féle szárny (hydrometer), melynél a gerendély és a számláló kerék és a rajta levő villamos érintkezők (contakt) valamint a tengelyre erősített egyes forgásokat jelző érintkezők is egy fémdobozban végződő — meglehetős szűk csőben vannak bezárva, a nélkül, hogy ezen szűk cső — mint Wagnernél — egyszersmind tisztogatás végett elég gyorsan és egyszerű módon ki volna nyitható. A Dunán végzett méréseknél használt Har- laclier-féle szárny egy-egy napi használat után (még pedig apadásban levő kis vízállásnál) annyira nyikorgóit és az egyes forgásokat közvetítő kontaktus, a közéje szorult homok miatt, oly rendetlenül működött, hogy az egész szárnyat mindennap szét kellett szedni, mi által természetesen úgy az egyes szerkezeti alkatrészek, mint az egész összetétel és összműködés mindig jobban jobban megkárosultak. A viz által hajtott növényi alkatrészek káros behatása úgy nyilvánul, hogy azok a szárny lapátjai közé kerülvén, a forgás alatt a tengely körül csavartatnak és a viz nyomása által mindig jobban-jobban belenyomatnak a gerendélynek gallérszerű csapágyába, miáltal a szárny azonnal nehezebben és rendetlenül forog, mig végre teljességgel megáll. — Ezen hiánynak mindenféle szárny alá van vetve és ezen nem is lehetne segíteni, mert az oda hajtott moszatoknak és fölötte hajlékony és hosszú növényszálaknak a szárny által maga körül kell csavartatniok; az egyetlen lehetséges eszköz pedig — a szárny előtt bizonyos távolságban alkalmazott terelő lapát, vagy a szárnyat körülfogó fémcső — a víznek szabad folyását nagy mértékben gátolják. Nem marad tehát egyéb hátra, mind minden egyes észlelés után (de természetesen csak árvíz idején és ekkor is csak a fel
