Vízrajzi Évkönyv 3., 1888 (Budapest, 1890)
Tartalom
56 A TISZÁN ÉS MELLÉKFOLYÓIN VÉGHEZVITT SEBESSÉG-MÉKÉSEKNÉL KÖVETETT ELJÁBÁS KÉSZLETES ISMEKTETÉSE. mérnök vagy esetleg ügyesebb munkás által adandó jelre, hogy ennek megtörténte pillanatában a horgonyt kivesse, és a horgony kötelén a dereglyét addig bocsássa lefelé, mig ez a szelvényvonal közelébe nem ér. Ezt a helyet már a munkás maga is megtalálhatja, mert a keresztszelvény mint egyik parton két zászlóval vaD kitűzve. A szelvény közelébe érve, egy elegendő hosszú kötéllel felszerelt másik horgony fölfelé vitetik csolnakon, ferde irányban azon oldalon, mely felé a dereglye esetleg még jobbra vagy balra áthúzandó lesz, hogy a kívánt helyzetbe eljusson; egy harmadik és egy negyedik horgony ki lesz még vetve ugyanily módon a dereglye oldalának alsó végéről is, és ezen négy horgonykötél segélyével beigazitható azután a dereglye véglegesen úgy, hogy a dob pontosan a szelvény vonalába essék. A horgonyozásra nézve nem lesz fölösleges e helyen még egyet-mást elmondani. A használt horgonyok négyáguak és 40—60 klg. sulylyal bírnak, mely súly elegendő arra, hogy a talajba jól befurakodjék és nem sok arra, hogy egy ember azt könnyen ne kezelhesse. A horgony kötele 2‘0—2*5 cm. átmérőjű kenderkötél. Hogy a kötélnek reá erősítése által a kellő biztosság mellett még minél kisebb csomót is kapjunk (nagy csomó kerülendő, mert sok vizet fog, a mi a horgony felemelésénél számot tevő akadály), czélszerü a kötést Il-ik tábla 6-ik ábrájában vázolt módon előállítani. Igen jó minden horgonyra egy külön vékony úszót (hajós-nyelven czölömpnek nevezett darab fát) kötni azért, mert a közlekedő hajók ezáltal a horgonyra figyelmessé tétetnek és a horgonykötél elszakadása esetén is biztosabb útmutatónk van a horgony kihalászására. A dereglye végleges lehorgonyzása után, vagy esetleg evvel egyidejűleg elfoglalják helyüket az alátámasztó ladikok is annyi számmal, a mennyi szükséges, hogy a szelvénykötélnek egy-egy öblene legyen hosszabb 50—■ 60 méternél. Az alátámasztó ladikok vezetői a horgonykötelet a ladik szélesebb végére (farára) veszik, mert igy a ladiknak a kötél alatt szélesebb alapja lévén, a viz általi elforditás felborulás) jobban el lesz kerülhető és a horgony felemelése alkalmával a ladiknak is kevésbbé billenő részén áll a munkás. A ladikok úgy igazittatnak el, hogy a kötéltartó villa a szelvénybe essék. Mindezeknek megtörténte után egy В evezőre berendezett erősebb ladik oda áll a dereglye mellé, a sodronykötél véggyürü- jébe megköttetik egy, a ladik fenekére karikába szedett 80—100 méter hosszú 5—6 mm. erős kenderkötélnek (úgynevezett alatt- ságnak) egyik vége és ezen vékony kötelet maga után kibocsátva, teljes erővel keresztül eveznek a medren úgy, hogy mindig az alátámasztó ladikok fölött haladjon a kötélvivő csolnak. Az alátámasztó ladikban ülő ember pedig csáklyával behúzza az odaérkezett vékony kötél öblét és ezt lehető sebesen utána adja az átmenő ladiknak. Ha ezen utóbbi ladik a partra kiért, akkor mindnyájan szedik kifelé a kenderkötelet és evvel együtt a sodronyt is, mig ez is a partra nem ér; a dereglye kötéldobját ez alatt természetesen szabadon kell ereszteni; — ekkor a szelvény irányában egy erős karó veretik le a parton és ebbe bele akasz- tatik, a gyűrűn áthúzott vékony kötél segélyével a szelvénykötél (sodronykötél). Most már a kötéldobbal meg lehet huzni a szelvénykötelet, mig az kellőleg kifeszitve nincsen, és a sodronykötél ! öble csak most tétetik be az alátámasztó ladikok villájába. d) A keresztszelvény felvétele. (Mélységmérés, szondirozás.) A tulajdonképeni mélységmérést közvetlenül megelőzőleg a szelvényben a bal parti vizszélre egy vizszinkaró veretik le, mely úgy a szelvény szélességeinek, mint a pontok magasságainak megmérésénél kiindulásul szolgál. Ezen vizszinkarók alakja és leverési módja azonos lévén a vizszin fixirozásnál használt karókkal, annak bemutatása ott fog megtörténni. A vizszinkaró leverése után elfoglalja helyét a szondirozás- nál foglalkozó személyzet oly elrendezéssel, mint az all-ik tábla 7-ik ábrájában álló vázlatból látható; a Y-vel jelölt helyen, a csolnak orránál, áll a vezető, ki a kötélén végig vezeti a csolna- kot, s minden csomópontnál úgy áll meg, hogy a csomópont a ladik szélére essék. Itt fennhangon azt mondja, hogy «mérünk» és addig nem megy tovább, mig az M.-nél ülő mérnök «tovább» jelszóval nem adja meg az utasítást az előrehaladáshoz. Sz.-nél áll a szondirozó, ki 7—8 méterig terjedő mélységeket egy 5 —6 cm. vastag és deciméterekre beosztott, alul egy kis vastárcsával felszerelt fenyőruddal, nagyobb mélységeket pedig egy 12 cm. átmérőjű és egy beleöntött karikára kötött alattságon (vékony kötélén) függő ólomgolyóval megmérvén, az általa észlelt mélységeket fenhangon megmondja, a mérnök pedig saját szemével ellenőrzi a szondirozó által bemondott adatokat. A rúddal való méréshez a művelet egyszerűsége folytán nem kell semmi bővebbet mondanunk, legföljebb csak azt, hogy a beosztás czélszeriien tüzes vassal süttessék bele, a számozás pedig folytatólagos deciméterekben történjék; az ólomsulylyal való mérésnél azonban meg kell jegyezni, hogy a zsinór, melyen a golyó függ, ne legyen végig beosztva, hanem csak pl. a 8-ik méternél legyen reá kötve (természetesen vizes és kifeszitett állapotban) egy feltűnő jegy, a melytől a szondirozó a mellette fekvő lécz beosztásáról leméri, hogy a vizszin a zsinórt hol metszette, az eredményt pedig igy mondja be: 5-tel (t. i. deciméterrel) több vagy kevesebb, mint 8 stb. Az ólomgolyó lebocsátására még megjegyzendő, hogy az a viz sebessége arányában messze előre vetendő ki, hogy addig, mig fenekére nem ér, a folyó viz ne vihesse tovább a csolnak derekánál. Leolvasás előtt a golyót a zsinórnál fogva egyszer-kétszer emelgetni kell, mi által úgy a függélyes irányról, valamint az észrevehető koppanás által a fenék jelenlétéről pontos meggyőződést szerezhetünk magunknak. N-nél ül egy kisegítő napszámos, részint a csolnak egyensúlyának helyreállítása, részint pedig az ólomgolyó felhúzása végett. Végre K-nál ül a kormányos, ki arra ügyel, hogy a csolnak mindig a vízfolyással szemben, a szondirozás alatt pedig lehetőleg nyugodtan álljon. Átérve a szondirozással a meder jobb partjára, a viz szélén szintén leverünk egy vizszin karót, mely itt is szélességi és magassági csatlakozási pontul szolgál. e) Szelvényezés sodronykötél nélkül. Nem mindég van a mérnök abban a helyzetben, hogy a szelvényezéshez szükséges itt leirt minden szereknek birtokában legyen. Főleg a sodronykötél és az ennek kezeléséhez és használatához szükséges mellékeszközök és járómüvek hiánya az, mely miatt más módszerről kell gondoskodni. Ilyenkor rendesen T 1Г
