Vízrajzi Évkönyv 3., 1888 (Budapest, 1890)
Tartalom
A TISZÁN ÉS MELLÉKFOLYÓIN VÉGHEZVITT SEBESSÉG-MÉRÉSEKNÉL KÖVETETT ELJÁRÁS RÉSZLETES ISMERTETÉSE. tajték) kicsinyben csak olyan mozgásokat követnek, mint örvényes helyeken a nagyobb tárgyak: Egyenes irányban látszólag egyenletes sebességgel jönnek, egyszerre hirtelenül (mint valami akadály előtt) megállnak, majd jobbra vagy balra fordulnak, ott j egyszer-kétszer körívben forognak és vagy felfelé, vagy kereszt- irányban nagy sebességgel futnak egy most támadt viztölcsér felé, ebbe elmerülnek, hogy a következő pillanatban egy felbugy- gyanó vizkúpocska csúcsán ismét felszínre jöjjenek ismét- lendő ezen játékot, vagy hogy egy nagyobb oldalerő által ezen örvény hatásköréből kilöketve, egy lejebb támadt forgóba kerüljenek. Iszapdús folyóknál, ki nem látta volna a vízben lebegő felhő- szerű képződményeket, amint azok az alulról vagy oldalt jövő erők behatása folytán, alakjukat és haladási irányukat minden pillanatban megváltoztatják? — • E jelenség szintén kézzelfogha- tólag bizonyítja, hogy a viz a természetes medrekben sohasem folyik egyenes irányban, hanem hömpölyög. Ezen a viz felszínén szabad szemmel látható mozgási rendetlenségek pedig csak végnyujtványai lehetnek a vizszin alatt és főleg a mederfenékhez közel végbemenő nagymérvű forgatag- szerű mozgásoknak, mert a keletkezés oka (mederszabálytalanság) főleg a meder fenekén rejlik. Ezen tünemény magyarázza meg nekünk azt, hogy a viz sebessége — bármely műszerrel észleltessék az — miért mutat egy és ugyanazon pontban oly nagy változást? A Darcy-féle csőnek köztudomású azon hátránya, hogy az üvegcsőbe felnyomott vizszin oly nagyön ingadozik, hogy e miatt nem lehet a viz oszlopmagasságát kellő pontossággal leolvasni. A felszíni sebes- j ség-mérésekre még szórványosan most is használatban levő kö- | zönséges úszónál is tapasztalhatjuk gondos megfigyelésnél, hogy az sohasem mozog folytonosan előre, hanem előre-hátra ingado- ! zik mindig, akármilyen nyugodtnak látszassák az a vizszin, mely- j nek sebességét vele megmérjük. Legszembetűnőbben azonban ezen rendetlen mozgásokat a Woltmann-féle szárny mutatja, ha az úgy van berendezve, hogy vele minden egyes másodpercznek megfelelő sebességeket észlelhessünk. Azt tapasztalhatjuk általában, hogy a felszín közelében 30—40 cm.-ig, a fenék fölött pedig majdnem 50 cm.-ig terjed a sebességek ingadozása. A viz-mozgásban tapasztalható ezen rendetlenségeket Harla- | eher tanár a viz lüktető (pulsirend) mozgásának tulajdonítja, a mi | nem egészen helyes következtetés, mert lüktető mozgás alatt mindig egyenes vonalú mozgás értendő, melynél csak a sebesség változik; pedig mint az előbbeniekben bebizonyítottuk, a folyó viz mit sem mutat kevésbé, mint egyes vonalú mozgást. — Sze- I rintünk a szóban forgó rendetlenségek okozóját inkább orvé- 1 nyezö, hömpölygő mozgásnak lehetne nevezni. A mellékelt 6-ik ábra, mely egy tényleges mérésből véve ezen változásokat előtünteti, módot nyújt egyszersmind az ész- | lelési időtartam meghatározására. Olyan hosszú ideig kell ugyanis [ észlelni, hogy a sebesség ingadozásainak legkisebb és legnagyobb j értéke kétszer-háromszor jelentkezzék. Az idővel úgy látszik nem állanak ezen ismétlődések semmi i összefüggésben, a mint azt a felszíni és a fenéksebességeket elő- ; ^intető ábrák mutatják, mert a meder fenekén sokkal hosszabb idő alatt ismétlődnek a rendetlenségek, mint a felszínen, a viz- sebességgel azonban egészen világos az összefüggés, a mennyiben 53 nagyobb sebességnél az ingadozások, szélsőségei is gyorsabban ismétlődnek, mint kisebb sebességű helyeken. Az I. tábla 6-ik ábrájából (melyben a másodperczekre, mint metszékekre, a. vizsebességek vannak rendezőkként felrakva) az látszik, hogy egy ilyen ingadozási csoport a viz felszínénél közel minden 60—100 másodperezben, azaz körülbelül 400 forgás megtétele után, a fenék közelében pedig ennél nagyobb időközökben és sokkal rendetlenebbül ismétlődik, a miből az következik, hogy az észlelési időtartam megállapításánál alapul kell venni azt az időt, melyben ezen rendetlenségek kétszer-háromszor ismétlődnek. Csupán csak ezen előadott oknál fogva tehát avval a szárnynyal, a melyből ezen itt bemutatott ábrák nyerettek, szükséges volna a felszín közelében három perczig, a mederfenék közelében pedig öt perczig észlelni. A mérés időtartamára nézve igy nyert tapasztalati szabályt azonban minden körülmények között követendő elvül állítani nem lehetett, mert még egy más körülmény is mérvadó az észlelési időtartam megállapításánál; ugyanis, miut már fentebb említve volt, törekedni kell a sebesség-mérésnél arra, hogy egy szelvény lehetőleg egy nap alatt teljesen befejeztessék, vagy legalább annyi idő alatt, hogy mérés közben a vízmagasság változása ne legyen oly nagy, hogy a redukezió egy mérési közép vizszinre már nehéz és kétes értékű számítási műveleteket kívánjon, miből esetleg nagyobb hiba támadhatna, mint az észlelési idő rövidségéből. És a mennyiben a vizszinváltozás mérve a folyamszakasz helyzeti fekvésétől, valamint az elvonuló ár-hullám nagyságától is függ, általánosságban igen nehéz volna előre meghatározni, hogy egy bizonyos szelvényben mennyi időt szabad egy- egy pontnak a megmérésére fordítani. Tudva azonban azt, hogy a mérés alá fogott folyamszakaszban (a Tisza alsó vidékén) a legnagyobb sebesség alig haladja meg valahol a két métert és tekintetbe véve, hogy a használt sebességmérő szárnyak két méter sebességű vízben 7—8 forgást tesznek másodperczenkint, és igy háromszor 400 forgás megtételéhez körülbelül három perezre lesz szükség, mint azon minimális időtartamra, melyet a nagyobb sebességek észlelésénél be kellett tartani. A kisebb és még inkább a legkisebb sebességeknél azonban már nem lehetett 1200 forgást bevárni, mert ez legtöbb esetben oly sokáig tartott volna, hogy az egész mérés sikerét koczkáztathatta volna, miért itt öt pereznyi időtartam vétetett fel az észlelésre, a mi körülbelül azon legszélsőbb határnak felel meg, mely sebességméréseknél eddig egyáltalában betartatott. Előadván az eddigiekben azon általános elveket, melyeket a vizsebesség-méréseknél követendőknek találtunk, áttérhetünk a mérések részletes kivitelének leírására, előrebocsátva azt, hogy ezen leírásban némileg el fogunk térni az ehhez hasonló megismertetéseknél követett rendszertől. Eddig ugyanis mindenütt azt a rendszert követték, hogy mindenek előtt sorban bemutatták legnagyobb részletességgel a használatban állott mérési műszereket és segédeszközöket szerkezetükre és alkalmazhatóságukra nézve, kiemelvén mindenütt a hasonló czélokra szolgáló más eszközök ellenében mutatkozó előnyöket és csak az összes szereknek bemutatása után következett a mérés kivitelének leírása. Ezen rendszernél az illető szerzőknek hallgatva fel kellett tételezniük, hogy olvasóik mind —
