Vízrajzi Évkönyv 3., 1888 (Budapest, 1890)

Tartalom

54

A TISZÁN ÉS MELLÉKFOLYÓIN VÉGHEZVITT SEBESSÉG MÉRÉSEKNÉL KÖVETETT ELJÁRÁS RÉSZLETES ISMERTETÉSE.

nemcsak, hogy teljesen tisztában vannak a tárgygyal magával, melyről a leírás szól, de, hogy a többé-kevésbé komplikált berendezéseknek (többnyire száraz) előadása iránt a kellő érdeklődést és figyelmet is felkeltsék, szükséges volt még hozzá képzelni csupa olyan olvasókat, kik már hasonló munkálatokat végeztek és kik az előadott berendezéseket minden pillanatban a saját gyakorlatukból ismert berendezésekkel párhuzamba állíthatják, hogy abból tanulságot meríthessenek, vagy helyes ítéletet alkothassanak maguknak.

Minthogy pedig a vizsebességmérés már maga is, de még inkább az ahhoz alkalmazott különféle segédeszközök és mellékdolgok olyanok, melyekről nem lehet azt mondani, hogy minden mérnök azon helyzetben volt már, velük behatóan foglalkozni, azért czélszeriibbnek találtuk a szokásos rendszertől annyiban eltérni, hogy bemutatjuk egy (ideális) teljes sebesség-mérés menetét azon sorrendben, a melyben az avval járó munkálatok végeztetnek és minden egyes munkanemnél lenjük azután részletesen azokat a műszereket és eszközöket, melyeket a vízrajzi osztály méréseinél használt, összehasonlítván azokat, valamint a mérési módot, az esetleg ugyanily méréseknél másutt használatban álló műszerekkel, vagy mérési módokkal. —- Ez által az olvasmányt folyékonyabbá és érdekesebbé, a tárgyat magát pedig némileg népszerűbbé véltük tenni.

MÁSODIK FEJEZET.

A sebességmérések részletes leirása.

А) Я keresztszelvények felvétele.

A mérnöki gyakorlatban és különösen a vizműtani felvételekben a keresztszelvényezési munkálat az, mely a legegyszerűbbnek látszik olyannyira, hogy sokan talán fölöslegesnek is fogják tartani, hogy erről e helyen egyáltalán említés tétetik. Igaz, belátjuk, hogy nagyon egyszerű dolog ez, és a mérnöki képzettségnek igen alacsony foka kell hozzá, hogy egy folyammedret felsondirozzunk, de evvel is úgy vagyunk, mint az életben előforduló egyéb egyszerű dolgokkal — és azt tartjuk, hogy valamint a számvetés tudományában az összeadás és a földmérési gyakorlatban a lánczolás képviselik azon legegyszerűbb műveleteket, melyekben legkönnyebben hibázhatunk, épen úgy a vizműtani felvételek között a szelvényezés az, melyben, «lélekölő# volta és alacsony tudományos színvonala következtében legkevesebb súlyt fektetve reá, legkönnyebben tévedhetünk.

Ha szem előtt tartjuk azonban, hogy a víztömeg megmérésénél nemcsak a vizsebesség, de a szelvény területe is fontos szerepet játszik, azonnal be fogjuk látni, hogy a fáradságra nagyon is érdemes dolog e helyen közölni a keresztszelvényezésnek azon módját, melyet a vízrajzi osztály száz meg száz keresztszelvény felvételi munkálatai között tett tapasztalatok alapján megállapított. Lényegében újat nem fogunk nyújtani, mert más és egyszerűbb módja a szelvényezésnek talán nem is volna képzelhető, mint az, hogy egy beosztott kötél a medren át ki feszittetik és egy abban fogódzó ladikról rúddal vagy kötélén függő fémsulylyal a kívánt helyeken megméretik a viz mélysége. A mit a következőkben elmondandók leszünk, az

tulajdonképen szintén csak ezen rövid szavakban foglalt művelet leirása lesz; de ki lesz bővítve a végrehajtás körül követett sorrend, munkafelosztás és ütemszerü eljárás előadásával, mely eljárás mellett ezen munkálat a lehető leggyorsabban, legpontosabban (egy medren át alig 2—3 dm. hibával) és a mi fődolog: tévedésmentesen volt végezhető.

a) A szelvény iránya.

A keresztszelvények felvételének részletes előadása előtt nem lesz fölösleges néhány szót a szelvények kitűzéséről is elmondani.

Mederszelvény alatt — mint tudjuk — rendesen azon függélyes síkmetszetet értjük, mely a folyam sodrára merőlegesen vezettetik. Ha a szelvény arra a czélra szükséges, hogy belőle a folyam medrének fejlődésére vagy elfajulására következtessünk, akkor ezen merőlegesség nem bir nagy fontossággal, mert a mederváltozások elég pontosan megállapíthatók a tetszőleges irányú szelvényekből is, ha azok — az ismételt felvételeknél — mindig ugyanazon helyen vétetnek; de víztömeg-méréseknél — mint az föntebb érintve volt — a legnagyobb szigorúsággal kell arra ügyelni, hogy a szelvény merőleges legyen a folyam sodrára. Épen azért nem legkönnyebb dolog a keresztszelvényt helyesen kitűzni.

Legczélszerübben úgy járunk el, hogy az illető szakasznak előbb felveszszük a helyzetét, abban megállapítunk szemmérték szerint egynéhány keresztszelvényt, ezeket felszondirozzunk és az ez által nyert legmélyebb pontok összekötő vonalára (a folyam sodrára) merőlegesen kitűzzük a végleges mérési kereszt- szelvényt.

Sokszor azonban nincs elég időnk ezen hosszadalmas műveletet végrehajtani és ilyenkor kénytelenek vagyunk mégis a szemmértékhez fordulni. Ez esetben természetesen nem lehet szó elméletileg pontos szelvényirányról, kivált akkor, ha a meder partjai (melyek ezen szemmérték szerinti kitűzésnél irányadóul szolgálnak) nem egyenes vonaluak és egymással nem párhuzamosak ; mert a távlat és a fénytani csalódás a vizen oly nagy befolyást gyakorolnak erre a dologra, hogy a leggyakorlottabb szem is egy 2—300 méter széles szelvénynél 20—30 méter hibát elkövethet. A pontos szelvényirányt azonban kielégítő módón megközelíthetjük, ha előbb az egyik partról tűzzük ki szabad szemmel vagy szögtükörrel a szelvényt, merőlegesen az innenső part irányára és azután ugyanily módon végezzük ezt a másik partról, az eltérést pedig felezzük.

Az ekképen — vagy a fentebb előadott pontosabb módon — megállapított szelvényirány azután meghosszabbittatik az egész hullámtéren keresztül és négy tölgyfa-karóval állandósittatik, kettővel a partok szélén, kettővel pedig a töltések mögött, illetőleg az árvíz szélén túl. Ezen tölgyfa-karók — a folyam mentén található számos más mérnöki karóktól való megkülönböztetés czéljából — V. 0. betűkkel és 1, 2, 3, 4. jelzőkkel megjelöltetnek, még pedig sorban, a mint azok a balpart felől kiindulva következnek. Végül mindezen karók — hogy egyszersmind magassági fixpontokul szolgáljanak — a legközelebbi lejtezési fixponttal magassági összeköttetésbe hozatnak.