A Magyar Állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások 33., 1924-1927

Tartalomjegyzék

jén esett és, különösen az első félhónapban, elég terjedelmes esőtlen szakasz fordult elő.

A májusi csapadékösszegek ismét nagy kevertséget mutatnak a földrajzi elhelyezkedésben. Egészen ellentétes normali- tású szigetek egymás mellé sorakoznak, az izohiétáknak koncentrikus egybefoglaltsága nélkül, ami a gyakori, nem pásztás vonuláséi, hanem szűkterjedelmü helyi zivataroknak velejárója. Ez a megállapítás az Alföld egész kiterjedésére vonatkozik, sőt áll a Dunántúlnak sík, illetve alacsonydombos vidékeire is. Az izohiéták némi koncentrikus egybefűződése csak a keleti Alpok dunántúli végeiből indul ki és magához csatol kevés alacsonyabb szintű területet is. A centrum az országnak délnyugati sarkában fekszik a Muraköz körül s itt a 175 min es izohiéta dominál. Ehhez simul párhuzamos utakon a 150, 125 és 100 mni-es izohiéta. A koncentrikus rendszerhez tartozik még a 75 mm-es izohiéta is, de ennek vonulása már erősen eltér a párhuzamosságtól. Az összes többi országrész a különböző nagyságrendi izohiéták rendszertelen halmozásának színtere. A 75 mm-es görbe Magyaróvár táján lép fel, kanyargós menetben leereszkedik Zalaegerszeg tájáig, majd erős visszafordulással körülövezi a Középhegység balatoni részét, ahol egy kis- rendű 100 mm-es sziget emelkedik ki területéből, azután mélyen lehatol Somogyba, de innen szélesen kanyarodva körülöleli még a Mecsek-hegység környékét és Tolnát is és csak ezután ereszkedik le Harkánynál a Drávához. Az ország többi részeit borító szigeteket már csak el lehet sorolni és pedig 75 és 100 mm közé esik egy kis terület a Sió középszakaszánál, egy a váci Duna és szolnoki Tisza között, egy pedig a Dunazúgban, mely Vácnál átlép a Dunán és a honti, nógrádi tájakat is magába zárja, végül egy kisebb sziget Fegyvernek és Komádi között. 25 és 50 mm közé esik egy nagyobb sziget, mely Budapest környékétől Fejérmegyébe nyúlik, egy a Körös—Marosközben, egy Fegyvernek fölött, mely a Tisza két partjára terjed és egy terjedelmes terület, mely Bánrévétől Tokajon át Szatmárig elnyúlik és az országhatárig húzódik. Az a szakadozott terület, melyet a szigetek szabadon hagynak, az 50—75 mm-es izohiéta terjedelmét alkotja. A májusi esők inkább számos kisebb napi tételekben estek, mint egyes vagy sorozatos nagy tételekben úgy, hogy veszélyesebb víztorlódások nem keletkezhettek.

A júniusi csapadék az utóbbi évek legerősebbjei közé tartozik. Ennek a hónapnak normális csapadéka is már a legtöbb vidéken a legnagyobb az évben, annál beszédesebben igazolja tehát az 1926. évi júniusának rendkívüliségét az a tény, hogy az esőtöbblet az országnak túlnyomó nagy részén több 100 százaléknál, gyakori a 150 százaléknál nagyobb túllépés is. Újra a számtalan helyi zivatar következménye, hogy a csapadék eloszlásában élesebben kifejezésre jutó rendszerességet nem találunk. A viszonylagosan legplasztikusabb képet ismét a Dunántúl szolgáltatja, melynek közepében lelhető fel egy nagy- mennyiségű centrum, amely körül, bár sok helyen megzavarva, felismerhető bizonyos rendszeresség. Egy másik számértékben nagyobb, de terjedelemre kisebb rendszer az Eger fölötti tájból indul ki. A két koncentrikus, egymástól független rendszeren kívül eső országrészeket különböző nagyságrendű kisebb- nagyobb szigetek raja borítja. A dunántúli, nyúlványokkal dúsan jellemezett góc nagyjából a Középhegységben fekszik, de egyes részei kinyúlnak a Kisalföldre és a fejérmegyei síkra is. Legmagasabb havi összege 196 mm. Ezt a gócot körülveszi a 150 mm-es izohiéta, mely a Balaton felől szorosan odasímulva, a Dunazúg két ága felé elnyúlva öleli körül a centrumot. Ebből a területből a Dunazúg két ágához egészen közel két kisterjedelmű sziget emelkedik 1S9, illetve 181 mm-ig menő magassággal. A 125 mm-es görbe még sokkal nagyobb kanyargással futja körül az előbbit, de már csak részben, mert egyik vége Esztergomnál lép át a Dunán, másika pedig Légrádnál a Dráván. Ugyancsak 193 mm-ig emelkedő magas összegeknek egy csoportját találjuk a Dráva középső szakasza fölött is, míg a Dunántúl itt nem említett részein a havi összegek elvétve 100 mm alá ereszkednek. A fentebb már említett Eger fölötti gócnak legmagasabb összege 241 mm. E centrum körül fut az északi országhatár felé nyitott 200 mm-es görbe, ezt pedig a 175 mm-es veszi körül, mely északról szintén nyitott és Vácnál megközelíti a Duna fordulóját, majd erős kanyargással a Tisza felé fordul, Zemplént is még magába zárja és Jászó felé viszafordulva hagyja el az országot. A szorosabb értelmű Alföldön már csak sűrűn egymásmellé szoruló szigeteket találunk, melyeken a havi öszegek azonban csak a legritkább esetben esnek 100 mm alá. Ilyen, 73 mm-ig lemenő értékeket zárt területen egyedül a Duna—Tiszaközének alsó felén találunk. A júniusi esőjárásra jellemző, hogy az egész hónap alatt csak két országosan esőmentes nap fordult elő. sokszor hatalmas nagyságú napi tételek pedig sorozatosan kapcsolódtak egymásba, aminek tartósan kritikus magasságú vízállások voltak az óhatatlan következményei.

Július közepéig még erősen tartott a júniusi excesszivitás, különösen az ország nyugati felében, ahol az esőzés még gyakoribb volt, mint júniusban és a csapadék tételei is jelentékeny magasságot értek el. Szemmel látható mérséklődés a hónap első felében csupán a keleti félországban található. A hónap második felében a mérséklődés már országos, ami a havi összegekben a keleti országfélen több vidéken hiányra is vezetett, míg ellenben nyugaton még általában tetemes többlet az uralkodó. Az izohiéták földrajzi elhelyezkedése júliusban már sokkal rendszeresebb és áttekinthetőbb. A magyar csapadékéghajlatnak megfelelően a szélső nyugaton találjuk az abszolút legmagasabb, 283 mm-ig terjedő értékeket. Ezeket a 250 mm-es görbe övezi, erre koncentrikusan következik a 200, 175 és 150 mm-es izohiéta, mely utóbbi déli végével a Dráva középszakaszát éri ugyan el, de közepével még messze van a Balatontól, felső része pedig még a Rába balpartján tartózkodik. A 150 és 125 mm-es görbe között több kis- és nagysziget ékelődik, melyeknek havi összegei részben kisebbek, részben nagyobbak a két görbe értékénél. Egy kicsiny területen, a Rába középszakasza táján az összegek 99 mm-re csökkennek, míg a Közép- hegység egész mentén, valamint a Kisalföldön az értékek 150 mm fölé emelkednek. Ugyancsak szigetszerű foltok lépnek fel a 125 és 100 mm-es görbe közén, kiváltképen a tolnai tájakon, ahol emelkedés tapasztalható 150 mm közeiéig és Baranya vidékén, ahol 69 mm-ig leereszkedő apadás mutatkozik. Átlépve a Dunán, aránylag kisebb területen emelkednek az értékek 100 mm fölé, sőt helyenként 50—60 mm-re zsugorodnak s csak a keleti, északkeleti és északi országhatár felé tűnnek fel újabb emelkedések, melyek azonban már csak kivételesen érik el a 100 mm-t.

Augusztusban az országnak túlnyomó részén a csapadék havi összegei a normális mérték alatt maradnak, jóllehet több helyen még mindig tetemes többleteket is tüntetnek fel. Ilyen az az ékformájú terület az ország szélső nyugatán, melynek bázisa az országhatár a Fertő és Dráva között, hegyét pedig Balatonfüred tája, illetve a Kisalföld déli fele alkotja. Mindez országrésznek augusztusi csapadéka több 100 mm-nél, sőt kis darabon 150 mm-nél is. Innen kelet felé az összegek hamar tör- pülnek és a Dunát Pozsonytól Mohácsig, számos kitéréssel jobbra és balra, máris az 50 mm-es görbe követi. A Duna— Tiszaközének széles területén az értékek mindenütt 25 mm-nél nagyobbak és 50 mm-nél kisebbek. A Tiszántúl, a Körösök egyesülése szélesebb vidékét leszámítva, ahol az összegek 50 mm alá süllyednek, mindenütt lassú emelkedés tapasztalható, hasonlóképen északon is. Az északkeleti országszöglet még a 75 mm-es görbének is helyet ad, melynél magasabbrendű értékek azonban már csak kevés számmal fordulnak elő. Az esőzések ennek a hónapnak második harmadával egyébként véget érnek és kezdetét veszi egy egyhónapos, csaknem teljes eső- szünet.

Szeptemberben csak a hónap utolsó harmadában indul meg újra az esős napoknak a hónap végéig tartó rövid sora, mely alig fedezte itt-ott az országban a normális kvótát, úgy hogy a szeptember erősen száraz hajlamú hónapnak minősül. Az izohiéták alig zavart, délnyugatról északkelet felé apadó menetességet mutatnak. Legmagasabbja a 100 nun-es, mely a Muraközhöz simul, innen gyors ütemben apadnak a szamok, a Fertőt Moháccsal már csak az 50 mm-es görbe köti össze, nem túlságosan kanyargó vonalon. Ezen túl az apadás lassúbb,