AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Régi hazai szerzők és munkáik

gusával (1990: közel 13 000 tétel) és a RMNy bibliográfiával (1971: majd 900 tétel), hanem nemzetközileg is. Ezek közül is kimagaslik az összefüggő német nyelvterületen készült nyomtatványok első, összefoglaló és leíró jegyzéke (Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI. Jahrhunderts (VD 16). 1983-1995.). Ebben közel százezer tételben majd 80 000 különböző nyomtatvány leírása található. Rendb'vül fontos ez magyar szempontból, hiszen a hazai gyűjteményekben őrzött 16. századi nyomtatványoknak hozzávetőleg hatvan százalékát ezen a területen állították elő. A bibliográfiai áttekinthetőség azonban a 17. és 18. században jóval a korábbiaké alatt marad. így ha valamelyik hazai szerzőnek minél későbbi kiadványáról van szó, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az nem szerepel az eddigi adatgyűjtésben. Természetesen ez a tapasztalat pozitíven is érvényes: a hungarusok 15-16. században megjelent munkái nagy valószínűséggel már szerepelnek az OSZK nyilvántartásaiban. Ezen belül a 15. századból már komoly meglepetésszámba megy manapság egy-egy korábbról ismeretlen kiadvány felbukkanása, a 16. századból ugyanennek a valószínűsége természetesen már nagyobb. Az ebből a korból származó kiadványok közül ugyanis rendkívül sok ma csupán egyetlen példányban (igen gyakran ez is csak töredék formájában) maradt fenn. Ez a helyzet pl. a RMNy első kötetébe tartozó nyomtatványok esetében, ahol ezek aránya nem kevesebb, mint 46 százalék. Más irányú tapasztalatok is megerősítik ennek a nagyarányú pusztulásnak a feltételezését, így a hazánkban 1582-1605 között nyomdászként tevékenykedett Joannes Manlius tucatnyi könyvkötéséből kiemelt és műhelyéből származó, összesen több négyzetméter felületű makulatúrapapírnak több mint háromnegyede bibliográfiailag korábbról ismeretlen kiadványából származik. A fentiekből az a következtetés vonható le, hogy egyrészt milyen sok nyomtatvány pusztulhatott el immár nyomtalanul, másrészt azonban az is feltételezhető, hogy egy-egy példány azért még ma is felismeretlenül meglapulhat valamelyik gyűjteményben. Ilyen kötetek előkerülésével tehát mindig számolni lehet. A tapasztalat is azt bizonyítja, hogy pl. a magyar nyelvű és ezért hazánkban az állandó használatban csaknem kivétel nélkül elpusztult kiadványfajták (pl. egyházi énekes- és perikopáskönyvek) közül azok a példányok, amelyeket itthon nem használták, hanem azokat még újonnan külföldre vitték, a nyelv érthetetlensége miatt ott senki sem olvasta, így teljes épségben megmaradtak. Kétségtelenül a fenti magas pusztulási arány és nyelvi izoláltság elsősorban magyar különlegesség, de a nyomtatványok számának erős fogyatkozása általános jelenség volt és ma is az. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a 16. századi kiadványok eddigi bibliográfiai feltárása még ugyan meglehetősen távol áll a teljességtől, de 1718. században készültekénél azért lényegesen jobb. A fentiek alapján felmerül annak a lehetősége, hogy a 15-16. században megjelent munkák hazai szerzőire vonatkozó ismereteket talán már érdemes lenne - a gyors elavultság veszélye nélkül, immár a tartós használhatóság jegyében - összefoglalni. Ennek két, egymást nem kizáró változata képzelhető el. Az egyik az ilyen, 1601 előtt tevékenykedett személyekről összeállítható lexikon életrajzzal, a mind kéziratból, mind nyomtatásból ismert művek jegyzékével és az ezekre vonatkozó 332