AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Szervezet, igazgatás és személyzet a Széchényi Könyvtárban 1867-1875

A múzeumi élet belső ügyvitelére, irányítására vonatkozó adatok meglehetősen hézagosak. Tudomásunk van arról, hogy az igazgató elnökletével az osztályőrök rendszeres havi tanácskozásokat tartottak. Az őrök ekkor táraik új gyarapodásáról is beszámoltak. Pulszky Ferenc korszakában rendszeressé váltak a könyvtár havi jelentései az olvasóterem forgalmáról és a kiemelkedőbb ajándékokról. Átfogó, éves vagy többéves jelentés készítésének kötelezettségével a főhatóság részéről első ízben 1872-ben találkozunk, ennek ismertetésére ott kitértünk. A főhatóság felé a Múzeum igazgatója képviselte az intézményt, így Mátray Gábor jelentései, feljegyzései mindig az igazgatóhoz szóltak, hasonlóan a 67-et megelőző korszakhoz. A minisztériumnak a könyvtárra is vonatkozó rendelkezéseit Mátray Gábor rendszerint másolatban is megkapta, az igazgató kézjegyével és utasításával. Mátraynak a minisztérium tevékenységével kapcsolatban voltak javaslatai, pl. a kötelespéldány-beszolgáltatás hatásfokát úgy kívánta volna javítani, hogy a nyomdák a könyvtár helyett a minisztériummal álltak volna közvetlen kapcsolatban. Pulszky továbbította a javaslatot, de a minisztérium nem lelkesedett az ötletért, s továbbra is a könyvtár és a nyomdahelyek közvetlen kapcsolatát tartotta célszerűnek. A Széchényi Könyvtárnak az intézményen belüli különállásának, külön státusának hagyományai, amelyeknek az alapítványi korszakban még voltak maradványai, most, az állami intézménnyé váláskor, fokozatosan visszaszorultak. Tükröződött ez mindenekelőtt a névhasználatban. Bár a Széchényi Országos Könyvtár elnevezés ebben a formájában nem szűnt meg véglegesen, egyre inkább háttérbe szorult és polgárjogot nyert a Múzeumi Könyvtár elnevezés mind a hivatalos (a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára), mind a hétköznapi névhasználatban. A tudományos közéletben és a sajtóban csaknem kizárólag a Múzeumi Könyvtár, vagy a Múzeum Könyvtára elnevezéssel találkozunk. Különösen felerősödött ez a tendencia Mátray Gábor távozásával, aki a régi Széchényi Könyvtári hagyományoknak utolsó őrzője és a Széchényi-család iránti személyes elkötelezettségnek utolsó képviselője volt. Mátray névaláírása mindig ilyen formában szerepelt az iratokon: „Mátray Gábor a Széchényi országos könyvtár őre a Nemzeti Múzeumban" - ő maga a Nemzeti Múzeum Könyvtára elnevezést a legritkább esetben használta. A könyvtár különleges státusának másik, sokkal lényegesebb ismérve a Széchényi-családnak a könyvtári személyzet kiválasztására való jogosultsága volt, mely egy ideig még a kiegyezés után is érvényesült. (Erről részletesen a személyzeti helyzetről szóló fejezetben szólunk.) Rendelkezett a könyvtár egy külön pénzügyi alappal is, a Széchényi Lajos-féle alapítvánnyal, mely kizárólagosan a Széchényi Könyvtár gyarapodását volt hivatva szolgálni. Az alapítványi kamatok felhasználásáról a könyvtár köteles volt a Széchényi családnak is elszámolni. Ez az alapítvány egészen 1918-ig fennállt. Amikor a könyvtár életében korszakos jelentőségű változásról volt szó - pl. a müncheni szakrendszerű állományfeldolgozás beindításáról Eötvös József is kötelességének érezte, hogy ezekről a lényegi intézkedéseiről a Széchényi családot értesítse. Ez azonban már csak utólagosan történt meg, kizárólag tájékoztató jelleggel, melyet a miniszter külön ki is hangsúlyozott. 234