AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Szervezet, igazgatás és személyzet a Széchényi Könyvtárban 1867-1875

csaknem mindazt megvalósítania, amire elődje idejéből már nem futotta. Művelődéspolitikai elvei Eötvösével azonosak voltak: a liberalizmus eszmerendszerének megfelelően Trefort is a művelődés elsődlegességét vallotta, amely a nemzet előrehaladásának legfőbb eszköze. Érdeklődését azonban a nemzetgazdaság is erősen foglalkoztatta. Hármas jelszava: „közoktatás, közgazdaság, közegészségügy" bizonyíték arra, hogy a művelődés ügyét szoros összefüggésben látta a társadalom egyéb megoldandó feladataival. Meg volt győződve arról, hogy fejlesztésük nem egymás rovására, hanem csakis egymás erősítésére történhet. Trefort valóban nagyvonalú kultúrpolitikája, nagyszabású művelődésügyi beruházásai elsősorban a közép- és felsőoktatásban, valamint a szakirányú oktatás kifejlesztésében hoztak maradandó eredményeket. Miniszterségének idejére esik a közgyűjtemények nagymértékű fejlesztése, a szakirányú múzeumok rendszerének kialakítása, a vidéki múzeumi hálózat kezdeményezése. Trefort a minisztériumot nagy lendülettel, kiváló szervezőkészséggel és jó taktikai érzékkel vezette. Széles körű műveltsége, európai tájékozottsága éppúgy segítették munkájában, mint a jól kiválasztott munkatársi gárda. Ezek többsége már Eötvös József idejében is a minisztériumban működött. E kiváló szakemberek közül azokat emeljük ki, akiknek a Nemzeti Múzeummal a legtöbb kapcsolatuk volt: Tanárky Gedeon (1817-1887) államtitkárt, Szász Károly (1829-1905), Hegedűs Candid Lajos (1831-1883) és Szalay Imre (1846-1917) osztálytanácsosokat, ill. miniszteri tanácsosokat. Utóbbi a Nemzeti Múzeum igazgatója lett.

7 A minisztérium ellenőrző tevékenységének egyik markáns megnyilvánulása volt, amikor 1872. március 23-án először kértek a Nemzeti Múzeumtól az intézet egész munkáját átfogó, részletes jelentést.

8 Ahivatkozási alap az 1868. évi XXXVUL te. 148. paragrafusa volt, amely a VKM kötelességévé tette, hogy a közoktatás állapotáról a képviselőház elé évente összefoglaló jelentést készítsen. Ennek a minisztérium első ízben 1870-ben, majd ezt követően 1871-ben tett eleget. Ezek a jelentések azonban csak a közoktatásüggyel foglalkoztak. „Azon szoros kapcsolatnál fogva, melyben a közművelődési intézetek a közoktatásüggyel állanak, sőt azt mintegy kiegészítik - hangzik a minisztériumi leirat - ezen jelentés teljes egészet nem képezne, ha abban ezen intézetekre is, nevezetesen aMagyar Nemzeti Múzeumra figyelem nem vétetnék." Ebben a megfogalmazásban az a figyelemreméltó, hogy a korabeli művelődéspolitika a közművelődés intézményeit a közoktatási intézményekkel szoros kapcsolatban állóknak, sőt azok kiegészítőinek tartotta. Ez a szemlélet időtállónak bizonyult, máig nem vesztette el korszerűségét. Hozzátehetjük ugyanakkor, hogy az elmúlt száz évben sajnos nem mindig érvényesült. A miniszteri leirat pontosan megszabta a jelentés tartalmát, szerkezeti felépítését. A jelentésnek tartalmaznia kellett: 1) egy rövid történelmi bevezetőt; 2) az 1867-es állapot leírását; 3) az 1872-es állapot leírását, különösen kiemelve az egyes tárak gyarapodását, hiánykiegészítéseit, beszámolva a szakszerű kezelésről és a rendszerező, feldolgozó munkáról. Mindezt azért is kérte nyomatékosan a minisztérium, mivel az országgyűlés a Magyar Nemzeti Múzeum gyarapítására, a gyűjtemények feldolgozására tekintélyes összegeket szavazott meg. 4) Adatokat az intézet látogatottságáról, mivel „az intézet közhasznúságát mi sem bizonyitván inkább, mint azon mérv, mely230