AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - W. Salgó Ágnes: János pap országa. Barangolás könyvek között egy legenda nyomában
Piano Carpini nagyon részletes leírást adott a kán országáról, s hazafelé utaztában, 1246 nyarán, megfordult Zólyom várában is, ami az Árpád-házi királyok fő nyári rezidenciája volt, s itt találkozott IV. Béla királlyal is. Feltételezhetjük tehát, hogy a sok egyéb információ mellett szóba kerülhetett az indiai keresztény papkirály személye, s magyarországi ismerete ezáltal jobban terjedhetett. Nemsokára visszaérkeztek IV Béla követei, akik mint Piano Carpini is, a többi 4000 követtel együtt, részt vettek a kánválasztás és trónraemelés fényes ünnepségein. Az Európa elleni támadás tervét valamennyi utazó megerősítette, ekkor gyorsult meg a magyarországi erődítések építése. A támadás mégsem indult meg, mert 1248-ban Güjük meghalt. 1251-ben Möngge (vagy Mengü) kán lépett trónra, s 1253-ban eldöntötte, hogy egyik öccsét, Kubilájt Dél-Kína ellen, Hülegüt pedig Elő-Ázsia meghódítására küldi. 1254-ben IV. Béla megint domonkosokat küldött követségbe a mongolokhoz, közülük eggyel találkozott a másik kiváló útleíró, Rubruk. 56 IX. (Szent) Lajos francia király már 1244-ben készült a keresztes hadjáratra, de csak 1248-ban indult el, s kíséretében volt Rubruk Wilhelm ferences barát is. Ciprus szigetén megálltak, s itt találkoztak Eldzsigidej mongol vezér követével, Dáviddal, aki egy Mosul környéki nesztoriánus keresztény volt. A vezértől hozott levél tele volt kereszténynek ható megnyilatkozásokkal, s ezeknek számát gyarapította a király tolmácsa is, Longjumeau-i Andreas fráter, aki a mongolok megtéréséről beszélt, s azt állította, hogy Güjük kán anyja János papkirály leánya. Szövetséget ajánlottak a francia királynak, ennek értelmében a mongolok megtámadnák Bagdadot, IX. Lajos pedig szálljon partra Egyiptomban, hogy a két mohamedán hatalom összefogását megakadályozzák. IX. Lajos Longjumeau-i Andreas vezetésével követséget küldött a mongolokhoz, de időközben meghalt Güjük, ezáltal útjuk értelmetlenné vált, Andreas fráter viszont azt a hírt hozta, hogy Batu kán fia, Szartach keresztény lett, Rubruk ennek kiderítésére indult el. Útjával azt is tervbe vette, hogy Talasz városában felkeresse azt a kis német közösséget, akiket valószínűleg az erdélyi Radnabányáról hurcoltak el, s német aranybányászok és fegyverkovácsok voltak. Tervei között szerepelt a térítés is a mongolok körében. 1253 elején indult a Szentföldről IX. Lajos levelével Szartach-hoz, aki a Volgától nyugatra élt. Júliusban oda is ért, de csalódnia kellett, mert Szartach nem volt keresztény. Mindenesetre a mongol vezér továbbküldte az apjához, Batu kánhoz, a Volga túlsó partjára, az pedig Möngge kánhoz a Balkas tó mellett fekvő Kajáiig. December végén ért el a nagy kánhoz, s vele együtt ment Karakorumba. Möngge válaszlevelével 1254 júliusában indult visza, s 1255 júniusában érkezett Antiochiába. Terve volt, hogy felkeresi IX. Lajost Franciaországban, de rendjének provinciálisa ezt nem engedélyezte. Ezért tehát élményeit, tapasztalatait írásba foglalta. 57 Rubruk leírása igen fontos forrás néprajzi, földrajzi, antropológiai és nyelvészeti vonatkozásban is. Karakorumban megtekintette a nesztoriánusok templomát, s részletesen is ír róluk. Munkájának a XVII. könyvében beszámol arról, 382