AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - W. Salgó Ágnes: János pap országa. Barangolás könyvek között egy legenda nyomában

jon földrajzilag hol is keressük azt az Indiát, ahol János uralkodott. A pápa leveléből az mindenesetre kiderül, hogy messze lehet, hiszen Philippusra sok viszontagság vár, sok olyan területen kell átutaznia, ahol barbár és ismeretlen nyelveket beszélnek - „inter tot labores et varia rerum ac locorum discrimina, inter linguas barbaras et ignotas..." Nagyon valószínű, hogy akkor járunk közel az igazsághoz, ha itt megint nem a mai fogalmaink szerinti Indiára gondolunk, hanem leginkább Etiópiára, mert az ottani keresztények, annak ellenére, hogy a monofizita felfogást követték, egészen a 17. századig jó kapcsolatban voltak a római pápai hivatallal. Területük pedig beletartozott az akkori India fogalmába. A legenda újabb lendületet kapott a 13. század elején, amikor a francia származású Jacobus de Vitriaco (Jacques de Vitry) (1178-1240), ágostonrendi szerzetes, majd keresztes prédikátor, s 1216-tól egy ideig Acre püspöke, az egyiptomi Damiette sikeres ostroma után (1217-19 ill. 1221) számos levelében arról tudósított, hogy keleten van egy bizonyos Dávid király, akit a nép egyébként János presbyternek is hív, keresztény, igaz hogy nesztoriánus, s keleten már számos várost elfoglalt a muszlimoktól, s éppen Bagdad felé közelít. Mint mondja, mindezeket a híreket kereskedőktől hallotta. Dávidot egyesek a korábbi János presbyter fiának vagy unokájának tartják. A keleten feltűnő erős hatalom valóságos volt, erről írt Julianus barát is az 1235-36. évi első útjáról szóló beszámolójában, ill. az 1237-es második útjáról készült jelentésben. Létrejött a messzi keleten Dzsingisz kán birodalma, s 1241-42-ben hazánk is megtapasztalhatta pusztító erejüket.

53 Európa rettenetesen csalódott, keresztény fejedelmet remélt Keleten, s ehelyett barbár had érkezett onnan. Lassan ocsúdni kezdett, s éppen a magyarországi események hatására IV. Ince pápa megbízta II. Frigyes császárt, hogy hirdesse meg a keresztes hadjáratot a tatárok ellen. 1245-ben Pjotr Akerovics érsek Kijev eleste után, a lyoni zsinaton beszámolt a tatárok pusztításáról, ez sokban egyezett Julianus 2. útjának leírásával. Az érsek külön kiemelte, hogy a tatárok határozott célja a Nyugat lerohanása. A pápa éppen ezért több követséget is küldött a tatárokhoz, s ezeknek a fő célja az volt, hogy adatokat gyűjtsenek életmódjukról, szokásaikról, vallásukról s legfőképpen hadi szándékaikról. Az egyik legsikeresebb útleírás az olasz ferences barát, Piano Carpini nevéhez fűződik. A pápa megbízásából 1245 áprilisában Lyonból, Csehországon, Lengyelországon, a kijevi Oroszországon át jutott el 1246 áprilisában Batu kán Volga menti szállására, majd onnan Güjük kánhoz, Karakorum közelébe. Ugyanazon év novemberében indult vissza. Latin nyelvű útleírása, História Mongolorum quos nos Tartaros apellamus, az egyik legfontosabb forrásunk a 13. század első felének mongol történetéhez.

54 Az 5. könyv 12. fejezetében említi János papot, Nagy-India királyát, aki ellen Dzsingisz kán egyik fia indított támadást, de a papkirály elkergette a támadókat, halálra rémítve őket a lovakra szerelt, tüzet okádó réz emberalakokkal. A megrémült tatárokat a figurák mögött ülő harcosok könnyen lenyilazták.

55 381