AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - W. Salgó Ágnes: János pap országa. Barangolás könyvek között egy legenda nyomában

keresztény király, mégpedig nesztorianus. Nesztóriusz kiváló tudós és szent életű férfi volt, aki Antiochiában nevelkedett, szerzetes lett, majd 428-ban konstantinápolyi patriarchává szentelték. De mivel Krisztusban különválasztotta az isteni és emberi személyt, tévtanítónak minősült, s a 43l-es efezusi zsinat kiátkozta. Később Egyiptomba ment száműzetésbe, üldöztetés, megvetés lett a sorsa, míg valószínűleg 454 táján meghalt. Nesztóriusz tanait alapul véve már néhány évtizeddel a halála után létrejött az új és rohamosan terjedő szekta Szíriában és Perzsiában. Gyors terjedésére jellemző, hogy már ugyanekkor, vagyis az 5. század végén Belső-Ázsiában is létrejött a mervi (Maru) és a herati (Hara) püspökség. Misszionáriusaik sokoldalú emberek voltak, ügyes kereskedőkként jól boldogultak, s mivel értettek a betegségek gyógyításához is, közkedveltek lettek a nomádok és oázislakók körében.

9 A belső-ázsiai nomádok első nesztorianus törzse a kereit volt, a róluk szóló első tudósítás all. századra nyúlik vissza, s a 13. században jegyezte le Bar Hebraeus.

10 Később Dzsingisz kánt támogatva részt vettek a mongolok első nagy törzsi harcaiban. A kereitek mind keresztények voltak, s követőkre találtak még a mongol kán családjában is. Möngge Kubilaj és Hülegü anyja is buzgó, nesztorianus, kereit hercegnő volt. Dzsingisz kán környezetében is éltek keresztény kereitek, közéjük tartozott Möngge nagykán legfőbb tanácsadója, Bolgai is. Más belső-ázsiai törzsek is felvették a kereszténységet, így például az ongut vagy öngüt törzs is, ők a Huang-ho északkeleti kanyarulatánál laktak, s a kínaiak szolgálatában álltak. Az ő városuk a Marco Pólónál szereplő Tenduc. Még a személyneveik is keresztények voltak: Simon, György, Jakub, Lukács, Jisó (Jézus).

11 Más belső-ázsiai népek körében is éltek keresztények, így pl. a naimanok és a karakitájok között is. A gabalai püspök állítása a belső-ázsiai kereszténység létezéséről tehát történelmileg igazolható. De mi a helyzet a véres kimenetelű csatával? Freisingi Ottó nem említi a pontos időpontját, csupán annyit ír, hogy „ante non multos annos", vagyis nem sok évvel ezelőtt. Az időpontra vonatkozó pontosabb adatot az ún. Codex Garstensis-ben lehet megtalálni, ami 1181-ben íródott, és az 1139-el záródó Admonti Annales-X folytatja. Az előbbiben az 1141-es év eseményeinél a következők olvashatók: „Johannes presbyter rex Armeniae et Indiae cum doubus regibus fratribus Persarum et Medorum pugnavit et vicit."

12 „János presbyter, Armenia és India királya a perzsák és a médek két, testvér királyával csatázott és győzött." Az itt említett csata háttere valós esemény. Perzsia 1037/39-től szeldzsuk uralom alatt volt, s szultánjai - Thogrul-bég, 1037-1063, Alp Arszlan, 10631072, Malek-Sah, 1072-1092 - erős, egységes birodalmat építettek ki Turkesztán határától Kis-Ázsia közepéig és Egyiptomig. Malek-Sah halála után három fia: Barkiarok, Mohammed és Szandzsár között harc kezdődött, majd végül 1118-ban Szandzsáré lett a legfőbb hatalom, bizonyos területek pedig vazallus uralkodók uralma alatt maradtak. Az Ottónál szereplő Szamiardok neve tehát 369