AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

Juhász Gyula 1930-1993 (Búcsúbeszédek, megemlékezések)

amit munkáiban és igazgatása alatt is vallott, a közelmúltban fogalmazott meg egy interjúban: „A tudományokban, a humán műveltségben, a modern technikát szolgáló ismeretek megszerzésében csodálatosat alkotott a magyarság, de ez nem jelent alapot semmiféle hegemóniaérvényesítési kísérlethez... Le kell mondani a nacionalista megközelítésekről, a kirekesztő felfogásokról... S ezzel egyidőben ajánlatos őszinte érdeklődést tanúsítani a másik iránt. Más út nem lehetséges." Somogyi Pálné Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 1993. június Búcsúszavak Torokszorítóan fojtogató még a hír: elhunyt Juhász Gyula, a Tanár Úr, a történészprofesszor. Hatvankét évesen, alkotóereje teljében. Porig sújtva a gyászhírtől, mit mondhatok e percben egykori diákjaként, ki benne szellemi mesterét tiszteli? Bármi jön is tollam hegyére: az üres dadogás lesz szemben az Örökkévaló immár megfellebbezhetetlen ítéletével. Mondjam el, hogy a Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán szinte egy egész generáció tőle tanulta meg a XX. század magyar történelmét, úgy, hogy előadásai alatt zsúfolásig telve volt az auditórium, mert más karok diákjai is örömmel hallgatták? Mondjam el, hogy minden előadása egyszerre volt újdonságot hozó szellemi élmény és kaland, hogy öröm volt nála vizsgázni, hogy utolsó előadásán mi, 1975-ben végzett diákjai megtapsoltuk? Kevés a szó. A szellemi önkény és értelmet bénító cenzúra korszakában Juhász Gyula megírta a két világháború közötti Magyarország valódi történelmét. Trianontól Jaltáig. Leszámolt benne a Trianonnal kapcsolatos politikai mítoszokkal (de sokan születnek is újjá közülük manapság!), és'a Rákosi-korszakban ránk sütött „utolsó csatlós" szégyenbélyegével... S ami (akkoriban) csodaszámba ment: a könyv megjelent, olvasható volt, és sokunk számára nemcsak tananyaggá, hanem nemzeti önismeretünk meghatározó forrásává vált. Nehéz elfelejteni azt az előadást, amikor Juhász Gyula nekünk 1975-ben 1956 történelmét tanította. Akkor Magyarországon még nem lehetett leírni, kinyomtatni, de Tanár Úr szájából a katedráról elhangzott: 1956 októberében Magyarországon forradalom és szabadságharc volt. Végzős diákként a szellemi bátorság, a tudományos egzaktság és az emberi tisztesség útravalóját kaptuk tőle. Diák tanárától ennél többet aligha remélhet. Évtizedeket szárnyal át az emlékezet. Amikor kineveztek a Magyar Nemzet főszerkesztőjévé, megkerestem őt: vállalna-e szerkesztőbizottsági tagságot lapunknál. 19