AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

Juhász Gyula 1930-1993 (Búcsúbeszédek, megemlékezések)

- Ha a kormánytól független és szabadelvű lesz a lap, akkor igen. De akkor is csak a te kérésedre - mondta volt. Örökösen zsúfolt napi pogramjai ellenére - akkor már évek óta az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt, számos egyéb tisztségét és önként vállalt feladatait nem is említve - elfogadta, hogy eleget tesz a felkérésnek. Számára a tudomány és a sajtó szabadsága egyazon megítélés alá esett. Nehéz a búcsú. E gyászban, e lesújtó fájdalomban is felemelő a hálával lepecsételt üzenet; Juhász Gyula egész élete példázza, s immár szellemujjávai int felénk: „Tudás, becsület, s mindenekfölött a szellem szabadsága!" Tanár Úr, megfogadjuk! Krasznai Zoltán Magyar Nemzet, 1993. április 14. * A sors kifürkészhetetlen akarata elszólította tőlünk Juhász Gyulát, a történészt, lapunk szerkesztőbizottságának tagját. Döbbenetes váratlansággal, hiszen húsvét hétfőjén este még a televízióban láthattuk, amint a második világháború legkritikusabb hazai időszakának megpróbáltatásairól, lehetséges, vagy még inkább reménytelen útkereséséről, kísérleteiről beszélt. A kor és az „anyag" fölényes ismeretében elemzőén és értékelőén, azzal a biztonsággal és mélységgel, ami mindig jellemezte tudományos munkásságát és kultúrközéleti megnyilatkozásait. Tudományos hagyatékának, kutatási eredményeinek értékelése a szakma illetékeseire tartozik. Mi e szomorú megemlékezés keretében Juhász Gyulának a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságában kifejtett munkájával, ama erőfeszítéseivel foglalkozunk, amelyeket a lap eszmei irányvonalának kialakítása, szellemi színvonalának fejlesztése érdekében tett. Egy éve kértük fel arra, hogy tapasztalataival, történészi elfogulatlanságával, higgadtságával segítse a lapot az eligazodásban, az átmeneti időszak rendkívül összetett társadalmi-politikai viszonyainak kezelésében, tükröztetésében, mérlegelésében. Jóllehet, elsődleges hivatását tekintve nem volt hírlapíró, mégis átfogó érdeklődése, kifinomult érzéke a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetésében lehetővé tette számára, hogy beleélje magát a napilapkészítés bonyolult, állandóan az idő szorítása alatt álló munkájába. Emellett mindig felhívta figyelmünket a távlati szemléletre, az állandó újragondolás „kényszerére". Ezzel foglalkozott a Magyarság az ezredfordulón című sorozatunkban megjelent tanulmányában is. Azt vizsgálta, hogy mi maradt „az uralkodó eszmékből", az 1939-es Mi a magyar? kötet kérdésfelvetéseiből. Mi a még érvényes, s mi az, amit újra kell gondolnunk? A következőket írta: „Lehet ijesztő és lehet felemelő (inkább ez legyen) ez a magunkra mara20