AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: A Széchényi Könyvtár állományának alakulása 1867-1874 között

rendszeresen érkeztek. Találkozunk egyes nyomdák jelentéseivel is, pl. a győri Czéh Sándoréval. A beérkezett - és máig fennmaradt - nyomdai kimutatások száma azonban oly kevés (kezdetben évi 6-8, később 20, 1874-ben mintegy 32), hogy messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le belőlük.

26 Arra mindenesetre megfeleltek, hogy reklamációk támpontjául szolgáljanak, sőt egyes esetekben a minisztérium is visszajelzést kért, hogy a megfelelő intézkedéseket megtehesse. Később azonban a VKM úgy döntött, hogy csak akkor lép közbe, ha a Nemzeti Múzeum igazgatóságának reklamációi eredménytelenek maradtak.

27 A hazai könyvészet elkészítésének alapjául ezek a hiányos jegyzékek mindenesetre kellő alapul nem szolgálhattak. Meglehetős bizonytalanság uralkodott arra vonatkozólag is, hogy milyen nyomtatványokat kell beszolgáltatni. Bár sok nyomda a rendelet betűjéhez híven bőven küldte az alkalmi kiadványokat is (színlapokat, hirdetményeket, gyászjelentéseket, halotti beszédeket, üdvözlő verseket, különféle értesítőket, körleveleket, programokat, meghívókat, jegyzékeket, alapszabályokat, kimutatásokat, zárszámadásokat, sőt névjegyet és étlapot is), mások az efféléket könyvtári elhelyezésre méltatlannak ítélték. Mikor Mátray Gábor 1873-ban a váci siketnéma intézet nyomdájának elmaradt termékeit sürgette, maga a pest megyei alispán nézte át a váci polgármester által benyújtott csomagot s Mátraynak végül így válaszolt: „...egyedül az ide mellékelt kiadványok látszanak könyvtári elhelyezésre hivatottaknak lenni; mert a többiek, melyek a jegyzékben foglaltatnak, értéktelen hirdetéseket, házassági és halotti jelentéseket, étlapokat, s szavazócédulákat s e féléket tartalmaznak."

28 A Széchényi Könyvtár mai Plakát- és Kisnyomtatványtára méltán fájlalhatja e jószándékú, ám a mai dokumentációs szempontokat még természetesen nélkülöző szemlélet következményeit. Akadt probléma a rendszerint mellékletként megjelenő képek beszolgáltatása terén is. Mátray 1871-ben figyelt fel arra, hogy a Debrecenben működő két kőnyomda tulajdonosa folyamatosan azt jelenti, hogy semmi olyant nem adott ki, ami a sajtótörvény alá esne. E szemlélet általános voltát hangsúlyozta Mátray Pulszkynak szóló feljegyzésében: „...a kőnyomdák a náluk készült műmellékleteket, metszeteket, ábrákat, táblákat stb. nem küldik be, sőt számos könyv ezek nélkül, csonkán érkezik a könyvtárba. ... Ezen törvénynek (a sajtótörvénynek) éppen a kőnyomdatulajdonosok általi gyakori elhanyagolása úgy látszik azon téves nézeten alapszik, hogy a sajtóvétségekről szóló törvényszakaszok által érinthető nyomtatványokból kell a hatóságokhoz beszolgáltatniuk...."

29 Vagyis az ábrák előállítói nyilván úgy vélték, (pornókép akkor még nem lévén divatban), hogy sajtóvétséget csak szövegben, azaz szavakkal lehet elkövetni, így nekik a hatóságok felé beszolgáltatási kötelezettségük nincsen. A kötelespéldány-szolgáltatás másik, tehát tudományos, könyvtári célú rendeltetése kívül esett látókörükön. Pulszky Ferenc az ügyben a minisztérium intézkedését kérte. A sajtótörvény nem tudása vagy hiányos tudása egyáltalán nem volt egyedülálló jelenség. Egy nagykanizsai nyomdász 1872-ben azért tagadta meg a kötelespéldány-szolgáltatást, mert a helyi postahivatal nem volt hajlandó a csoma184