AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

Gondot jelentett az elválasztás időpontja is. Wolstein a 8. hónapot javasolta. Ha erőtlennek tartotta a gazda a fiatal állatot, akkor ajánlatos volt továbbra is a kanca tejével táplálni a csikót. Perdöntőnek vélték a kinőtt fogak számát is: 12, ül. 24 kinőtt csikófog után javallottak az elválasztást. A lovat nevelő paraszt egyetlen célja az állat mielőbbi munkába állítása volt. A két öregebb ló mellé idő előtt befogott csikó hamar megrokkant, visszamaradt a növekedésben, így termelődött újra meg újra ugyanaz a rossz lóállomány. c) A lovak nevelésének, szoktatásának és ápolásának kérdései "Ha tekéntjük figyelmetes szemekkel a' nyomorultt, szelid, teher hordozó barmoknak állapotját, valóban szánakodnunk kell rajtok; kivált-képen ha azokat olly szerentsétlen sors érte, hogy a szűk markú, gondatlan, eszelős, kegyetlen gazdák, vagy tselédek körmei közé esni kénszeríttettek, kik azokat a' szűk tartás, éhség, szomjúság mellett kegyetlenül s ok nélkül kínozzák, iszonyú és erejeket fellyül múló teher hordozásra kénszerítik, és végtére a' nyavalyában, mellyen könnyen lehetne segíteni, gondatlanul veszélynek eresztik. Ezen tsúf szörnyűség miatt gyakran megszégyenítenék a' szánakodásra méltó barmok az ő embertelen és háláadatlan gazdájokat, ha szóllni tudnának, mint Bálám' szamara." A kemény szavak a korabeli gazdák oktalan és hozzá nem értő állattartását ostorozták, a helytelen bánásmódot és szemléletet, mely szerint az állatot célszerű minél többet dolgoztatni minél kisebb anyagi ráfordítás mellett. Ha aztán "a' gondatlanság tsaknem annyi marhát el-ragad, a' mennyit nevel a' gazda" , elkezdődik a panasz és zúgolódás a szerencsétlenség miatt. "Nem a', nem gazdák! hanem a kegyetlenség, fösvénység, tudatlanság és gondatlanság az oka a' tetemes károknak." Az evilági bajoknak evilági forrásuk van - hirdette a kor bölcs szakírója. Sok időbe telt, míg szavainak hitelt adtak. A könyvek jelentős része tárgyalta a helyes lótartás kérdéseit: a mozgást, levegőzést, pihentetést, legeltetést, emberi közelséghez szoktatást. Nem a parasztlovakról, hanem a különböző ménesekről írt könyvet a bécsi Wolstein professzor. Ennek hasábjain esik szó arról, hogy a szüntelen istállóban tartott jószág megnyomorodik és különféle nyavalyákba esik. Ugyanezen az állásponton van Fugger is: "Egy mén-ló se terheltessék állással az istállóban, hanem minden nap ... kiváltképen nyáron, midőn az idő tiszta, egy óráig a' mezőre, mellyen szép patakok által folynak, ki-botsátassék, télen pedig, midőn leg melegebb az idő p.o. dél tájban fel s alá vezettessék." A ménló nem akkor lesz legalkalmasabb a hágásra, ha pihentetik: "minden állatnak, ha különben azt egésségben s jó erőben meg akarjuk tartani, olly szükséges a' mértékletes jártatás, valamint elkerülhetetlen szükséges az eledel..." Gyógyító célokat, pl. lábsérülések gondozását szolgálta a lovak folyóvízbe állítása. Ettől új erőre kapnak, megvidámodnak - írja Fugger. Wolstein megjegyzi e pontnál, hogy nyugodtan be lehet vinni térden felül érő vízbe is az állatokat, nem árt nekik. Többet árt az érvágás, "mint a' monyasok, mint a' potsos kantzák, mint pedig a' herélyt lovaknak egésségére nézve." 405