AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

Tolnay erszénypusztítónak nevezi azokat a tudatlan és csalárd embereket, akik a parasztnak drága pénzen orvosságot adnak, mellyel az a jószágot szeretné megmenteni a járványtól. Az ilyen gazda "tulajdon kárán kívül egyébre nem találhat."

60 A könyvek szerzői és fordítói az egyetlen megoldásnak a jól megírt lóorvosló könyveket tartják, ezekből ki-ki megtanulhatja önmaga jószágának gondozását és orvoslását is, addig is, míg több és jobban képzett állatgyógyász nem lesz. Báró Szind szóvá tette könyvének előszavában, hogy igazán jó színvonalú lóorvosló könyvre szinte nem akadt. Az ausztriai Wiegand is azt tartotta, hogy a lótartó gazdának "felette szükséges volna a' Ló-patkoláshoz is érteni", sőt, a gyakran használt orvosságokat is jó lenne ismernie, hogy ne kelljen rászorulnia tudatlan kovácsokra, vagy csikósokra. A megoldás természetesen az állatorvosképzés megindulása volt; Magyarországon 1787-ben kezdődött az oktatás az újonnan alapított állatgyógyászati tanszéken. Bár a kezdeti évtizedekben rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie a professzorrá kinevezett Tolnay Sándornak, sőt az utódainak is, mégis e kezdetleges, rosszul felszerelt intézményből indult útjára a tudományos szintű és igényű állatorvoslás, mely ha lassan ugyan, de végül sikerrel kiszorította a kuruzslást az állatorvoslás területéről. * A felvilágosult abszolutizmus - mint már erről szó esett - az 1760-as évektől kezdődően a mezőgazdaságot is központi irányítással igyekszik korszerűbb vágányokra terelni. Jobb és több gabonára, új szarvasmarha- és juhfajtákra teherbíróbb, gyorsabb lovakra van szüksége mind a hadseregnek, mind a növekvő népességnek. A bécsi kormány egyrészt rendeletekkel, másrészt a lakosság anyanyelvén írott szakkönyvek kiadatásával szorgalmazta a hathatósabb gazdálkodást. A ÍÓállomány rossz minőségére Mária Terézia figyelt föl: a magyarországi lovak sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem tudták kielégíteni a Birodalom hadseregének igényeit. A magyar lótenyésztést a XVIII. században először a királynő, majd fia, II. József karolta föl. A lótenyésztésről írott magyar nyelvű könyvek többnyire uralkodói rendeletre íródtak, számos közülük fordítás nyomán született, de akadt olyan is, mely eleve magyar nyelven íródott. Minden egyes fordítás és minden eredeti mű fejlesztette, pallérozta, csiszolta a születendő anyanyelvű gazdasági szakirodalmat. A latin és a német nyelv mellett a magyar is kezdett nagykorúvá válni, alkalmassá mind a tudományok, mind a lite- atúra művelésére. Jelen dolgozat célja az volt, hogy a magyar nyelvű lótenyésztő könyvek tartalmi feltárásával bemutassa a kor lótenyésztéssel, neveléssel, ápolással kapcsolatos tanításait, ill. az akkori szokásokat, eljárásokat, babonákat - nemcsak a gazdaságtörténetet, hanem a művelődéstörténetet is szolgálva ezzel. 412