AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

céllal bocsátották útjukra, hogy e téves nézeteket némiképp eloszlassák:".. .tudom én azt, hogy én itt a' köz hibás vélekedések ellen szóllok, és hogy én azokat ki-sem írhatom. .." - jegyzi meg Wolstein, de hivatkozik az utazásai és munkálatai során szert tett nagy tapasztalatokra, melyekkel cáfolni merészeli a rossz gyakorlatot. Tolnay Sándornak lesújtó véleménye volt a különböző gyógyszerekkel kapcsolatos nézetekről is: "Az orvosságokat hol babonaság költötte, hol tsalárdság szerzetté, hol pedig tsupa titoknak tartották lenni az emberek, mellyre nézve majd ártalmasabbak voltak, mint önnön magok a' betegségek, mellyeknek orvoslására rendeltettek; éhez képest voltak olly idők, mellyekben az emberek a' döggel veszett állatot az istállókba ástak, hogy a' többi marhájokat életben meg-tarthassák." Mind az embernél, mind az állatnál fellépő betegség nagy riadalmat okozott, a tanácstalan ember kapkodni kezdett, ha önmaga nem volt elég találékony, hívta a komáját, vagy a szomszédját, legjobb esetben a falu kuruzslóját, vagy a kovácsot, hiszen állatgyógyítással akkoriban csak az effajta emberek foglalkoztak. Wolstein szemléletesen írja le a pánikot: ha a csikó megbetegszik, a lovászmesterek orvosló könyvért futnak, majd keh elleni port adnak be az állatnak. Az istállót igyekeznek jó meleggé tenni és a biztonság kedvéért pokróccal takarják be a lovat. Ha az ezután izzadni kezd, azt gondolják, hideglelése van, netán forrósága, eret vágatnak rajta, "még-is utoljára vagy meg-döglik, a' Ló, vagy örökösen bénna lészen." Nagyváthy a hasonló kapkodások és balszerencsésen végződő kúrálások elkerülése végett lóneveléshez és orvosláshoz értő kovácsokat, gazdákat és doktorokat szeretne a ménesek közelében tartani. Bár, ami a kovácsokat illeti, róluk sem olvashatunk dicsérő szavakat. Szind egyértelműen elítéli tudatlanságukat és ténykedésüket: "A kovátsok tsaknem olly erőszakkal szoktak a' ló körül élni, mint az ő pörölyjök körül, és ha a' lónak orvos-szert adnak, melynek jó, vagy rossz okozatját magok se tudják, s ugyan azért a' lónak élete többire veszedelembe esik, tsak azt kiáltják, hogy az orvosszer valóságosan munkálódik, és okozatot szerez. Valóban jeles okozat! mellyről a' lónyúzó bizonyságot tesz akkor, midőn a' lónak bőrét a' hátára veti és azzal el-takarodik. Nem lehet azt orvosnak, se orvosságnak mondani, melly a' lovat nagyobb nyavalyába ejti: az orvos szer segítő eszköz, azzal való élés által a' nyavalyának oszlani és a' fájdalomnak múlni, a' gonosz eseteknek elhárítatni, a' hibáknak helyre állíttatni kell." Szind újra és újra visszatér a "tsatsogó, értetlen kovácsokra" és a hasonlóan tudatlan lóorvosokra, akik "az orvoslásban nagyon hátra maradtak." Máshelyütt "szennyes kovátsok"-ként említi őket, akik kérkednek ugyan a tudásukkal, de lényegében nem tudják megállapítani a baj okát, jellegét sem. "De ennél még veszedelmesebb dolog az, hogy tsak nem minden faluban ólálkodnak ollyatén tsordások, kanászok, juhászok, és úgy nevezett tudákos ravasz tudatlan Emberek, kik magokat szarvasmarha és ló orvosoknak adják-ki, és tsak akkor szerentsések a' kovátsokkal együtt az orvoslásban, midőn a' nyomorultt barmokon a' természet segít; egyébaránt azoknak a' bőre bizonyosan a' padlás olló-fájára kerül." 411