AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

szerves és szervetlen anyagok medicinaként való felhasználása, a különleges időpontok - holdtölte, éjfél, pénteki napok, melyek 13-ra esnek, stb. megjelölése a gyógyszerként használt agyagok begyűjtésére, voltak a jellemzői a babonás gyógyító eljárásoknak. A Lovakat orvosló könyv csodálatos gyűjteménye a képtelennél képtelenebb orvoslási módoknak. Előfordulhat, hogy azonos gyógyszert javasolt embernek és állatnak: "Fáradság ellen mind embernek és mind Lónak hasznos." Úgy tűnt, a szerző ötletekben kifogyhatatlan volt, még arra vonatkozóan is akadt javaslata, hogyan lehet jókedvűvé tenni a lovat: "Hogy a' te Lovad mindenkor vidám légyen, mikor te úton jársz. Item: Ez a'Por a' bűbájosság ellen-is jó." Úrgomba, fekete hunyor, denevérpor, asszonyok havisága és nyúlhere, valamint különböző füvek kellettek hozzá. "Mindezeket porrá törjed, és a' Lónak minden napon az abrak közibe töltsd, és senki Lovadat meg nem bájolhattya..." A lógyógyász nem jött zavarba akkor sem, ha ismeretlen betegséggel találkozott: "Egy igen fő Recepta mikor valamelly Ló beteg, és nem tudhatod mi lelte. Végy fél-lot Velentzei törjéket. Tört Cardopatiát. Tört Angelikát. Tört Narants-héját, két-két lot. Ezeket habard egyben egy rempel borban, és tölts a' Ló torkában, a' nyelven vágás eret, és jártassad egy kevéssé; meg-gyógyul, próbáltatott Orvosság." Májusban kellett elkészíteni azt a kenetet, mely a ló megmerevedése ellen szolgált. A borban főzött különböző füvekhez három-négy napos kutyakölyköket kellett elevenen hozzáfőzni. Ezen gyógyírhoz még 15 féle különböző olajat ül. hájat kellett keverni. E keverékkel kellett aztán a ló nyakát kenegetni, miközben a beteg állatot ajánlatos volt még meleg vassal is sütögetni. Miután a ló nemcsak a gazdaságban segítette az embert, hanem a háborúskodásban is elmaradhatatlan volt, Szind könyvének záradékában találunk egy "Rövid és minden meg-történhető szükségekhez és esetekhez szabott "Tábori Patika" leírást. Skatulyában, üvegcsében, köpőcében (tartóedény) és szelencében kell a hadban járó lovasembernek magával vinnie a hasnyitó sáfrányt, a törött kínahéjt, borkőkristályt, rágódni való glóbisokat, keh elleni liktáriumot, ópiummal készített gálickövet és még számtalan balzsamot és érvágó vasakat, fecskendőt, klistércsövet, tölcséreket, melyekkel a sebesült jószágot gyógyítani tudja. Az ismertetett orvoslószerek a század állatgyógyászatának jellegzetes eszközei voltak, előállításukban szerepe volt mind a népi empíriának, mind a babonás hiedelemnek. A diszciplína fejlődése egyre inkább háttérbe szorította a régi, javarészt népi jellegű állatorvoslást s ennek segítő eszközeit, így a medicinákat is. A korabeli lóorvoslás ill. állatorvoslás színvonala a XVIII. századi kiadványokban A lótenyésztéssel ül. lóorvoslással kapcsolatos kiadványokból hű képet kaphatunk az akkori kor állatorvosló gyakorlatáról. Sok szerző - többnyire a tanultabbak maguk is tisztában voltak a "baromorvoslás" alacsony színvonalával, a babona, a hiedelmek és a balvélededések e téren uralkodó szerepével. Könyveiket éppen azzal a 410