AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

f) Erdőn, mezőn orvosság A század embere mind a maga, mind a jószága bajának orvoslásához számtalan - többnyire növényi eredetű gyógyírt használt fel. Az effajta gyógyító szereket természetesen mindenkor kiegészítették állattól, sőt embertől származó anyagokkal is - az utóbbi két származékot többnyire valamilyen babonás hiedelem ruházta föl a gyógyítás tulajdonságaival. A különböző eredetű orvosságokat feloszthatjuk aszerint is, hogy külsőleg, vagy belsőleg használták őket. Tetvesség, rühesség, különböző sebek, daganatok, ütések, külső sérülések ellen keneteket teákat, külsőleg alkalmazható gyógyírt használtak. Jóval nagyobb volt az u.n. belsőleg alkalmazott szerek száma, mint ahogy az ismert betegségek nagy része is belső szervek megbetegedése volt, vagy belső eredetűnek vélték. Gyakori baj volt a jószág tetvessége. Ez ellen többnyire valamilyen zsíros-olajos kenőcsöt javasoltak a baromorvosok: "Végy avas Lenmag-Olajt, azzal elsőbben a' Szarvai Környékit kend meg [szarvasmarhánál] az után egy ujnyi vastagon öntsed végig a' Hátán..." Szind a lovak tetvessége ellen óhajba kevert kénesőt javallt, vagy ecetbe áztatott dohányleveleket. Ez utóbbi folyadékkal ajánlotta megmosdatni, s ha megszáradt, alaposan megvakarni a lovat. Ütés, rúgás fájdalmának enyhítésére borban főzött fűszerekből borogatást kell készíteni, s melegen a fájó testrészre kötni. Sebre való balzsamot terpentinből, szerecsen [diójolajból, farkasalmagyökérből, keserűlapuból, valamint mirhából lehetett keverni fél meszely pálinka segítségével. A már idézett Fekésházy külön sorolja a sebgyógyító, sebszárító és sebtisztító szereket, melyeknek alkotóelemei a gyógynövények, szesz, cukor, arzén, terpentin, mirha, gálickő voltak. Rendkívül népszerűek voltak a klistérek - az állat szervezetébe juttatott gyógyító folyadékok, ezekkel a legkülönbözőbb belső eredetűnek vélt betegségeket orvosolták. Volt hashajtó klistér, hűvősítő klistér, tápláló, erősítő, fájdalomenyhítő, szél - és vizelethajtó, görcsoldó klistér. E szereknek fő alkotóelemei szintén elsősorban a gyógynövények voltak. Tápláló ital gyanánt említi Tolnay a rozslisztből, salétromból, konyhasóból és mézből álló folyadékot; ugyanezt ajánlja Patikai Lukács is "Liszt-ital" elnevezéssel. Tseh Márton brandenburgi lovászmester receptkönyvében számos "csodaszer" leírásával találkozhatunk. A kuruzslás és a fejlődésnek induló állatorvoslás jól megfért egymás mellett. Tseh Márton a könyvét a XVIII. századi gazdák nagy becsben tartották - az 1656-os első magyarországi kiadást még három másik követte. 1797-ben Pesten jelent meg harmadszor a receptkönyv, Kiss István nyomdájában. A könyv által javasolt "gyógymódok" túltesznek a kalendáriumok érvágást ajánló szabványos orvosló eljárásain. Tseh Márton gyógymódjai és receptúrája a kuruzslás fogalomkörébe tartoznak. A magabiztos hit, hogy minden "nyavalya" gyógyítható, a legkülönbözőbb növényi, állati, 409