AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

mint az emberé, hiszen az ökör, a ló, a sertés pénzzel mérhető érték volt. Bár a korabeli lóorvoslást olvasván, ugyancsak szóba kerül a fukarság; a paraszt csak a legvégső esetben hívott baromorvost a házhoz, és akkor is a legolcsóbbat igyekezett föllelni. A könyvekben tárgyalt betegségeknél nem is annyira a kórleírás a figyelemre méltó, hanem azok a gondolatok, melyeket a szerzők a betegségek kapcsán elmondanak az állattartó gazdákról, ahogy a babonát, a hanyag gondozást, a hozzá nem értést bírálják. Szind báró, a kölni választófejedelem főlovászmestere minden alkalmat megragadott a tisztátalanság ostorozására. A tetvességet a lovak betegségei közé sorolta, és megvolt a véleménye arról a gazdáról, akinek a lovát ilyen baj érte: "A' gazdának gyalázatja az, ha ő lovai megtetvesednek; mert valamint a' gyermek, úgy a' nevendék ló-is a' tisztátalanság miatt tetvesedik meg." Az ajánlott gyógyír ismertetése után újból figyelmeztet: "... a' mint illik, mindenkor tisztán tartsad; e' képen nem tsak meg-nem tetvesedik a' ló, hanem azon-kívül jobban-is hízik." Szinte valamennyi könyv szót ejtett a lovaknak egyik - többnyire halálos kimenetelű betegségéről, az u.n. merevedésről, vagy szarvasnyavalyáról (tetanusz). Patikai Lukács tanítása így hangzik erről: "Elég, hogy esmérik Kigyelmetek és hogy az okát tudgyák, mellyből támadni szokott; elég, ha a' leg-szükségesebb s legártatlanabb orvoslását ebből a' könyvetskéből akármikor meg-láthattyák, és ha azzal a' balgatag vélekedéssel ezentől fel-hagynak, hogy az illyen nyavalyát a' gonosz emberek okozzák."

46 E régi könyvek egy-egy bekezdésének olvasásakor nemcsak a szakmai hozzáértés lepi meg a mai olvasót, hanem gyakran a választékos, kifejező stílus is. Ezt illusztrálja Szind könyvének egy rövid részlete, mely t.k. egy diagnózis leírása: "Néha a lovat Szív szorongatasok érik; elkezd nagyon izzadni és szomorkodni, napról napra elsoványodik és a' szőrei felborzadnak. Azon-kívül a' szív' verése változó, vagy igen gyakor tüzes szökésű, néha pedig sziv döbögés-is következik." Az állatgondozás kérdése megoldatlan volt, a gazdák nem értettek hozzá, nem is tartották fontosnak. Az állatállomány többnyire elhanyagolt, gondozatlan volt. Tolnay vetette föl azt a gondolatot, hogy a nőknek kellene ellátni az állatokat: "Vallyon nem lett volna-é tanátsosabb a' gazda-aszszonyt a szolgálóleányokkal együtt arra érteimessen oktatni, mi-képen kellessék a' marháknak jó gondját viselni, azokat gyakran tisztogatni, az etetés és itatásban a' jó rend-tartást követni?" A Szükségben segítő könyv hasznos jó tanáccsal szolgált a beteg állatokkal küszködő gazdáknak: mindenekelőtt a jószágot kímélni kell ilyenkor, majd haladéktalanul fel kell keresni a legjobb állatorvosló embert:"... menj el ahoz a' Marha-Gyógyítóhoz, a' ki az egész környéken leg-derekabb és leghíresebb; ne pedig ahoz, a' ki leg oltsósabb; és ha maga az Orvos el nem mehet a' marha' meg nézésére: írd le pontonként minden körül állásit... s add bé a' Doktornak." A Szükségben segítő könyv ugyanezt a módszert javasolta abban az esetben is, ha beteg ember volt a háznál, a tünetek és panaszok listájával ugyanígy kellett fölkeresni az "emberorvost". A javaslat ésszerű volt ugyan, de óhatatlanul fölmerül mindkét esetben az a kérdés, hogy vajon tudott-e írni a parasztember, akinek a házában beteg ember, vagy beteg jószág volt? 408