AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

A lótartás és lóápolás kérdései a korabeli könyvanyag tükrében Mind az egészséges, mind a beteg állatokkal való bánásmód összes fortélya fertárul a korabeli könyvek lapjain. A könyvbéli ismeretek színvonala messze meghaladta a köznapi gyakorlatét - a könyv és a gazdálkodó ember közt épp oly szakadék volt, mint az elmélet és a gyakorlat között. A helyes módszerek leírása mellett - akár a lovak tenyésztéséről, a csikók neveléséről, ápolásáról, vagy az istállóépítés tudnivalóiról essék is szó, számos alkalommal sor került a helytelen szokások, az apáról-fiúra szálló hibás megoldások leírására is. így váltak ezek a korukban kizárólag szakkönyvnek számító okos kiadványok az utókor számára művelődéstörténeti forrásokká. a) A lovak tenyésztéséről A lóállomány javításához mindenekelőtt szükség volt a céltudatos tenyésztéshez: az apa- és anyaállat szakszerű kiválasztásához. Egészséges, jó formájú, teherbíró állatoktól hasonló adottságú utódok származnak. A könyvek ilyen vonatkozású fejezetei részletesen tárgyalják a kancák küllemét, sőt természetét, összes jó és rossz tulajdonságát, melyre figyelni kell már a lóvásárlaskor: "a' melly kantzát mén lónak vásárlani akarunk, tellyes egésséggel birjon és általlyában semmi hibája s fogyatkozása ne legyen; mivel hibás és nyavalyás kantzától nyororult tsikónál egyebet várni nem lehet." A kanca szépségének ismérvei: "A' háta széles és erős, a hasa nagy, az ágyéka hosszú és erős, szemérem teste széles, és a' tőggye jól terjedt legyen; a' melly kantza tehát ezekkel a' tulajdonságokkal bír, arról valósággal mondhattyuk, hogy erős, nagy és tellyes voltú szép tsikókat fog idővel hozni." Az éles szemű gazda nem elégszik meg a ló szép külsejével, figyeli a "belső" tulajdonságait is, ugyanis a kancának "tüzesnek, szerelmesnek ugyan, de nem kurvásnak szükséges lenni." S ha azt gondoljuk, hogy a szerzők csak a szép formájú állatok leírását tudták ékesszólóan ecsetelni, tévedünk. A formátlan, rossz külsejű ló megjelenítésére még buzgóbban ontották az ízes jelzőket: "A* nagy fejű, széles pofájú, szalonnás-nyakú, keskeny szűgyü, gyenge hátú és farú... kantza ... nem való ménesbe; a tsírás, fekélyes, kehes, pókos, impókos, avagy kaptás lábú, porhanyós és szorultt körmű, teli, vagy lúdtalpú kantza-is magához hasonló tsikót hoz a' világra." Majd minden szakíró hangsúlyozta, hogy az átöröklés folyamán a szülők minden tulajdonságát tovább lehet vinni, ugyanúgy, mint az emberi nemnél: "Szépségenn kívül tsendes, szelíd és engedelmes erköltsűnek kelletik lenni: mert a' tapasztalás szerint itt-is igaz az; A' mitsodás az Annya, ollyan a' leánya." Fugger ajánlja, hogy a ménesből minden évben el kell távolítani az öreg és beteges kancákat. 402