AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Friedrich Ildikó: Magyar nyelvű lóorvosló és lótenyésztő szakkönyvek a XVIII. században

nításra, mind a' gazdaságbeli oktatásra, mind sok terheinek könnyebbítésére nézve: annál inkább kellene óhajtanunk, hogy ez az áldott nap Édes Hazánkra is derülne fel immár." Az 1750-1830 közötti időszakban kezdtek rendszeresen megjelenni a magyar nyelvű természettudományos ismeretterjesztő könyvek a fizika, kémia, állattan, növénytan témaköréből. Az agrárirodalom virágzását a felvilágosult abszolutizmus siettette; a fejlettebb mezőgazdasági kultúrát gyakorlati oktató, népszerűsítő kiadványok útján igyekeztek elterjeszteni. E gyakorlati jellegű művek fő ismérve a hasznosság elve volt - ez a könyvtípus a felvilágosodás produktuma volt: a szerzők és a fordítók egyaránt hangsúlyozták, hogy munkájukkal a haza hasznát kívánták szolgálni és az olvasóközönség okulását elősegíteni. Megszaporodtak az állattenyésztés témaköréből írott munkák. A méhtartás és a juhtenyésztésen túl a jozef in évtized alatt a nagyállattartás kérdései kerültek előtérbe - így tűzték napirendre a lótenyésztés ügyét is, mely elsősorban a katonai szükségleteket volt hivatva kielégíteni. A mezőgazdasági termelést irányító rendelkezések közé tartoztak azok az utasítások is, melyek egy-egy szakkönyv lefordítására és terjesztésére buzdították a hatóságokat. Johann Wiegand a legismertebb osztrák agrárírók közé tartozott. A kormány felkérésére írta meg a földesuraknak szánt összefoglaló munkáját a mezőgazdasági tudnivalókról. (Handbuch für die österreichische Landjugend zum Unterricht einer Wohlgeordneten Feldwirtschaft. Wien. 1769.) Később, 1771 -ben a parasztok számára is megjelentette ugyanezt a könyvet. 1772-ben ez a Handbuch kormányutasításra már horvátul olvasható volt, 1773-ban szlovákul, 1774-ben magyarul. 1772-76-ig különféle nyelveken 5 kiadásban látott napvilágot a mű, a század vége felé iskolai tankönyvként is kiadták rövidített formában. Wiegand könyve volt az első olyan mű, mely hangsúlyozta az addig megszokott módszerek megváltoztatásának, a modernizálásnak fontosságát. Az első önálló magyar nyelvű mezőgazdasági munka Nagyvathy János kétkötetes kézikönyve volt. A szorgalmatos mezei gazdát Széchényi Ferenc mecénási buzgalma segítette napvilágra 1791-ben. Nagyvathy a középbirtokos nemességnek szánta a művét, s hasonlóan Wiegandhoz, a modern agrármódszereket igyekezett népszerűsíteni: a vetésforgót, a trágyázás szükségességét, a nagyállattartás korszerűsítésének elkerülhetetlenségét. Nagyvathy mezőgazdasági nézetei és elképzelései megegyeztek Skerlecz Miklóséval, "mindketten ugyanazt az irányzatot: a nemesi árutermelés, a felvilágosult rendiség ügyét képviselték:" Révai Miklós paptanár is hozzájárult az anyanyelvű gazdasági könyvecskék szaporításához. Ábécés könyvén, helyesírásán, az "ékes írás"-ról szóló tankönyvén kívül írt A mezei gazdaságnak folytatásáról egy tankönyvet 1780-ban (1792-ben ismét megjelent.) Prónay Pál és Szirmay Antal szőlészeti művekkei gazdagították az irodalmat. Szakíróként Pethe Ferenc a és Nagyvathy János neve említésre méltó. Európai szintű tudós volt Mitterpacher Lajos, aki latinul, németül és magyarul írott szakkönyveivel a legkorszerűbb agrártudományt 398