AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

mást alá kellene rendelni - ti. a hungarika - a müncheni rendszerben egy alosztály lesz és semmi több. A müncheni szakbeosztás "bavarica" szakjával a "hungarica" semmiképp sem egyenrangú: míg az előbbi csak egy kis része a németnek, az utóbbi maga az egész, semmi nagyobbnak nem része. Ennek megfelelően Szász Károly az egész müncheni rendszer félretételét javasolta már 1871 -ben. Az addig elvégzett munka címleirásait egy helyes rendszer szolgálatában is fel lehet használni, írta, hiszen a könyvek végleges felállítása még nem történt meg, "csak a téves rendszer állandóvá ne erőszakoltassék." Szász Károly ezt a véleményét csak Eötvös halála után hozta nyilvánosságra a Pesti Naplóban, majd önállóan is megjelentette. Erveiben van igazság s ha ezt elfogadnánk, a harmadik kérdésre határozott "nem"-el kellene válaszolnunk. A rendezés után valóban nem jött létre az a tartalmában egységes, tiszta hungarika-könyvtár, ahogyan azt Széchényi Ferenc meghagyta s ahogyan az még a kiegyezés korában sokak elképzelésében élt. A szakosztályok rendszere lényegében vegyesen tartalmazta a hungarika és a nem-hungarika anyagot, kivéve a már ismertetett hungarika szakokat. Ez utóbbiak kiterjedését azonban erősen korlátozták, lényegében a történeti vonatkozású művekre szűkítve - éppen azért, hogy a könyvtáron belül ne jöjjön létre egy második könyvtár a hungarikákból, hanem érvényesüljön az egységes szakrend. Attól azonban, amitől Szász Károly félt - hogy t.i. egy gyarló egyetemes könyvtár fog létrejönni egy nemzeti könyvgyűjtemény helyén s a nemzeti jelleg fel fog oldódni egy idegen tömegben - tulajdonképpen nem kellett félteni a Széchényi Könyvtárat. Sem a rendezést követő években, sem azóta nem került a könyvtárba olyan mennyiségű gyűjtőkör-idegen anyag, amely a könyvtár nemzeti karakterét megváltoztatta volna. Az eötvösi koncepcióban szerepelt ugyan eredetileg egy nagy, egyetemes gyűjtőkörű könyvtár létrehozása, de a hazai realitások hamar ráébresztették ennek megvalósíthatatlanságára. A három budapesti nagykönyvtár - a Széchényi, az Egyetemi és az Akadémiai - adott volta, ezek részbeni párhuzamossága, de nagyobbrészt való különbözősége az egyetemes könyvtár eszméjének feladását s helyette a három könyvtár koordinált együttműködését, egymást kölcsönösen kiegészítő gyarapítását tették indokolttá. Eötvös végül ezt az álláspontot fogadta el, nem utolsósorban Szász Károly vizsgálódásaira és jelentésére támaszkodva. így a Széchényi Könyvtárat sem "fenyegette" az a veszély, hogy egyetemes tudományos könyvtárrá fejlesztik, bár kétségkívül történtek erre kezdeményezések. Ez azonban csak átmeneti jelenség volt s a Széchényi Könyvtár vezetői később nem szűntek meg hangsúlyozni, hogy a könyvtár fő feladata a hungarikumok gyűjtése s a vételi politika is elsősorban a hungarika-hiánypótlásra irányult. A nem-hungarika anyag beszerzése általában a későbbiekben sem lépte túl azokat a kereteket, amelyeket egy humán jellegű nagykönyvtárnak a nemzetközi tudományossággal való lépéstartás igénye még indokolttá tett. A magyar tudományos élet előhaladtával viszont fokozatosan magyar művekkel töltődtek fel azok a tudományszakok is, amelyekbe a rendezés időszakában talán alig jutott egy-egy idegennyelvű munka. 264