AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

A Széchényi Könyvtár tehát gyakorlatilag mindig megőrizte hungarika jellegét s ezen nem változtatott az alkalmazott egyetemes érvényű szakrend. Amit viszont nem sikerült megőriznie, az az egyes könyvtári állagok, az egykor szervesen összefüggő magángyűjtemények különállása volt. A müncheni szakrendszer szerinti rendezés éppúgy szétszórta az egyes szakosztályokba a Széchényi-féle törzsanyagot, mint a később bekerült nagy magángyűjteményeket, többek között a Horvát-, a Jankovich- és az Illésházy-tékát. Mindez nagy kárára volt a későbbi könyvtár- és művelődéstörténeti kutatásoknak. Annál is inkább sajnálatosnak kell ezt tartanunk, mivel a Mátray Gábor ajánlotta bécsi folyószámos rendszerrel adva volt az egyes állományrészek együtt-tartásának lehetősége. A provenientia szempontú rendezés azonban - Mátrayt kivéve - mások elképzelésében fel sem merült. Az egységes, szakrendben rendezett állomány létrehozásának kívánalma látszott a korban az egyetlen ésszerű megoldásnak s az előbbi rendezési elvet maradinak, tudománytalannak ítélték. A nemzeti hagyományokra oly szívesen hivatkozó korszak közszelleme itt nem érvényesült: nem érezték kegyelettelen megoldásnak sem Széchényi, sem Kölcsey könyvtárának az állomány egészében való feloldását, ill. szétszórása!. A müncheni szakrendezésnél a hungarika szempontot egy vonatkozásban valóban sérelem érte: az 1711. előtt megjelent régi magyar könyveket sem kezelték elkülönítve, hanem beosztották a megfelelő tudományszakokba. Fraknói Vilmos ezen hivatalba lépése után azonnal változtatott: 1876. júliusában kelt jelentése már arról számolt be, hogy a régi magyar könyvek kiválogatása és szoros időrendbe sorolása a 16. század végéig megtörtént és 1711-ig folyamatban van. E különálló gyűjtemény létrehozásával, írja Fraknói "annál szembetűnőbbek lesznek a hézagok, melyeknek betöltésére kiváló gond fog fordíttatni." Amikor 1879-ben A Magyar Könyvszemlében 55 ún RMK-t ismertettek, ezt a következő bevezető szavak kísérték: "Könyvtárunk régi magyar nyomtatványai, melyek előbb az egyes tudományszakokban szét voltak szórva, most chronologiai sorrendben össze vannak állítva; .. .Ellenben mikor Szabó Károly kutatott könyvtárunkban, hónapok munkáját igényelte volna azoknak teljes fölkutatása. így történt, hogy egy részök kikerülte figyelmét." Elhibázott koncepció volt-e hát a müncheni szakrendszer bevezetése, amely nem felelt meg a könyvtár sajátosságainak, vagy pedig a könyvtárrendezés olyan kikerülhetetlen lépcsőfoka volt, amely az adott kor szemléletéből fakadt s ha később zsákutcának is bizonyult, egy hosszabb korszakon keresztül mégis bizonyította használhatóságát? El kell fogadnunk, hogy az adott helyzetben az akkor korszerűnek tartott és általánosan bevett szakrendi feldolgozás melletti döntés indokolt és az újjárendezés viszonylag gyors befejezését tekintve eredményes is volt. Igaz, hogy a Mátray Gábor ajánlotta bécsi folyószámos raktári rendszer egyszerűbb, kezelhetőbb és főként gazdaságosabb raktári viszonyokat teremtett volna, megőrizve a történetüeg kialakult gyűjtemények egységét, de az állomány tartalmi felmérésére csak egy később készítendő szakkatalógus adott volna lehetőséget. Ennek létrehozására pedig sem akkor, sem belátható időn belül nem volt sem elegendő idő, 265