AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

alak és alfabet szerint vannak a repertóriumokba beiktatva, a mai könyvtári igényeket többé nem elégíti ki, s minden modern színvonalon álló könyvtár arra törekszik, hogy tárgyi katalógusokat adjon kutatói kezébe. Hogy e katalógusok mily rendszer szerint készülnek, az már másodrangú kérdés, minden könyvtárnak megvan a maga rendszere, .. .a fődolog az, hogy e rendszer a legapróbb részletekben is következetesen legyen érvényesítve." Közel negyedszázadot lapoztunk előre a hazai könyvtártani szakirodalomban, hogy a szak szerinti tájékozódást sokkal részletesebben biztosító, modern tárgyi katalógus előképével találkozzunk. Igaztalan volna e szemléletet és felismerést a Széchényi Könyvtár 1869-ben indított újjászervezésétől számonkérni, ha nem szerepelt volna már az eötvösi tervezetben is - sőt Mátray Gábor elképzeléseiben is - az a szakkatalógus, amely a raktározási rend kötöttségeitől megszabadulva, részletező és többszempontú besorolást tett volna lehetővé. E szakkatalógus elkészítésével vált volna valóra az eötvösi koncepció - nem a tervezők hibája, hogy egy ilyenfajta szakkatalógus megszületésére még további hatvan évet kellett várni. Az idézett szerzők mindenesetre meggyőzően bizonyítják, hogy milyen gyorsan vált elavulttá a tárgyi tájékozódást és tájékoztatást a szakrepertóriumokba való egyszerű bevezetéssel megoldani kívánó könyvtári feldolgozás, amely minden további tárgyi csoportosítást mellőzött. Ennek ellenére még nagyon sokáig ez a nyilvántartás szolgált a tárgy szerinti kutatás kizárólagos munkaeszközéül a Széchényi Könyvtárban és minden nehézkessége, elnagyoltsága ellenére a hazai pályán még a jobbak között tarthatjuk számon. A szakkutató igényesebb elvárásainak azonban már a 19. század végén nem felelhetett meg: a 120 alszak túl kevés volt ahhoz, hogy egy szűkebb téma szakirodalmát elkülöníthessék. Schönherr Gyula nagy elismeréssel írt a berlini könyvtár szakrendszeréről, de ott a csoportosítás nem állt meg az egyes alszakoknál, hanem azon belül újabb és újabb alcsoportokat alkottak. Ez már minden igényt kielégítő, modern tárgyi katalógus volt, igaz, még mindig szakrepertórium és nem cédulakatalógus formájában. A harmadik kérdés megválaszolása az egyetemes könyvtár-hungarika könyvtár problémaköréhez vezet. E tárgyban az első kemény kritika annak a Szász Károlynak részéről hangzott el, akit éppen Eötvös József bizott meg 1869-ben a három budapesti nagykönyvtár, a Nemzeti Múzeumi, az Egyetemi és az Akadémiai Könyvtár vizsgálatával. Szász Károly hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a speciálisan hungarika jellegű múzeumi könyvtárat hiba volt egy egyetemes jellegű könyvtár mintájára rendezni. "A múzeumi könyvtár - írja Szász Károly - mint magyar könyvtár, megbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs. Mint egyetemes (universalis) tudományos könyvtár igen szerény, tökélytelen, távol a teljességtől...hungarika jellegét róla letörölni, hogy egyetemes könyvtárrá erőszakoltassék, a legszerencsétlenebb eszme ... egyetemes s aránylag teljes könyvtárakat lehet egymás mintájára rendezni.: de miképp lehetne egy ilyennek mintájára egy olyant, melyben amannak osztályaiból, al- s ismét alosztályaiból a legtöbbnek, vagy mindenesetre igen soknak egy darab tulajdonképpeni képviselője sincs az egész könyvtárban?" Szász Károly szerint e rendezés révén a múzeumi könyvtár jellegéből folyó rendszert mellőzik: az, aminek fő rendezési elvül kellene szolgálnia s aminek minden 263