AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)
I. Az OSZK 1986-1990-ben - Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1986-1990-ben
Részletesebb elemzéssel kimutatható, hogy a korábban meglévő negyven osztályból körülbelül két tucat tartotta meg eredeti funkcióját, tehát elmondható, hogy nemcsak a szervezeti háló bővült, hanem eléggé mélyreható munkaszervezési átalakulást éltünk meg. Az 1990 végére kialakult helyzetre természetesen nem mondható el az, hogy egy befejezett mű áll előttünk az intézmény addigi ötéves tevékenysége eredményeként, hiszen az élet változásaihoz való állandó alkalmazkodás követelménye mindig újabb fejlesztéseket kíván meg. De azt megállapíthatjuk, hogy a modern nemzeti könyvtár kialakulása erre az öt évre esik, Juhász Gyula irányításával, a kedvezőbb adottságokat biztosító vári palotában. IGAZGATÁS Az új épületben való elhelyezkedés és az itteni első öt év munkalehetőségeinek megteremtése nagy terheket rótt a gazdasági és ezzel összefüggő műszaki vezetésre. Mint a szakmai részekből is kiderül, a rendelkezésre álló költségvetés nem tarthatott lépést a kívánalmakkal, csak minisztériumi póthitelek, alapítványi pénzek, pályázatokon elnyert összegek, a bevételi források keresése, szolgáltatási árak emelése segítségével sikerült a könyvtár viszonylag kiegyensúlyozott, - de egyes területeit már korlátozó - működését lehetővé tenni. Segített ebben a szakterületek azon törekvése is, hogy munkáikat minél racionálisabban szervezzék, és gazdaságosabban végezzék. A felköltözés után az épület használhatóságához, a működtetés zavartalanságának biztosításához számos javíttatási munkát kellett még elvégeztetni (ezek részben garanciális alapon történtek), és így egyre inkább sikerült a hiányosságokat kiküszöbölni. Viszont a Mikrofilmtár - a Váron kívül elhelyezett - helyiségének felújítása, valamint a Nyomdaüzem Váci útra telepítésének és berendezésének megoldása számos zökkenővel történhetett csak meg. Mindezek ellenére - a raktárhiány megszüntetését kivéve - a könyvtári munka külső feltételeit sikerült megteremteni. Pozitívumként könyvelhető el, hogy a bérelszámolás számítógépre vitelével sikerült a munkavégzést - egy átmeneti nehéz idő után - megkönnyíteni, a negatívumok közé tartozott ugyanakkor - a vezetők körére is vonatkozó - személyzeti fluktuáció. Ennek ellenére - ha zökkenőkkel is, - sikerült a folyamatos változtatások (adó, stb.) miatt átformálódó és nehezebbé váló napi gazdasági munkákat ellátni. A szakmai igazgatás vonalán nyugodtabb mederben folytak a munkák. Már 1989-ben elkészült a könyvtár Szervezeti és működési szabályzata, de az azóta bekövetkezett, vagy előrelátható változások miatt 1990-ig nem lehetett lezárni, és a felettes minisztériummal jóváhagyatni. Kisebb belső szabályzatok sora is megfogalmazódott, így a munkaügyi, munkavédelmi, tűzrendészed, a nem kutatás jellegű alaptevékenységen kívüli feladatok elvégzéséről és díjazásáról szóló, és még néhány hasonló belső előírás. 25