AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

pala Ferenc másodsegédőr feladata az olvasóterem felügyelete volt, s fennmaradó idejében az oklevelek és ősnyomtatványok feldolgozásával foglalkozott. A könyvtártechnikai munkákat egy írnok, Péterffy Kálmán és két szolga látta el. A könyvtár felszereltsége ebben az időben még sok kívánnivalót hagyott maga után, pl. a könyvek elhelyezésére szolgáló raktártermekből nyolc még berendezetten volt. Mátray állandóan sürgette a bebútorozást, amelynek hiánya 1867-ben már a további feldolgozó munka gátjává vált: "...egy pár hét múlva a régiségosztályról ideiglenes használatul átengedett s a könyvtár nagy termében keresztbe állított szekrények is megtelve lesznek: mi bekövetkezvén a további lajstromozást vagy egészen félbe kell hagynunk vagy a könyvtár keleti oldalán levő termekben itt-ott található üres helyeken a padlóra leraknunk..." Kérte, hogy az üres termekbe "legalább gyalult deszkákból készítsenek keresztbe beállítható polcokat" s egyelőre egy vagy két terem "rendes szekrényekkel s lajtorjákkal minél előbb bútoroztassék." Ami az állomány gyarapodását illeti, a helyzet itt sem volt megnyugtató. A gyarapítás legfőbb forrása, a kötelespéldányok beszolgáltatása erősen hiányos volt s az 1867-ben bekövetkezett kormányzati változás a helyzetet - ha átmentileg is - de tovább rontotta. Mátray Gábor június 19-én arról tájékoztatta felettesét, Kubinyi Ágostont, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját, hogy eddig a cs. kir. rendőrhatóságoknak volt kötelességük a nekik ellenőrzésre beküldött un. próbanyomtatványokat negyedévenként a múzeumnek beküldeni s bár ennek nem minden rendőri hivatal tett eleget, mégis ezen az úton számtalan olyan nyomtatványhoz jutott a könyvtár, melyeket sem a nyomdákból, sem a szerzőktől nem kaptak meg. Most e rendőrhatóságok megszűntével ez a forrás is kimerült s Mátray felsőbb intézkedést sürgetett, "nehogy az utókor is kénytelen legyen tapasztalni könyvtárainkban ama hiányt és veszteséget, melyet a lefolyt 18 év alatt elmaradt kötelezettségei példányok a tudománykedvelő honfiakkal jelenleg is oly sajnosán éreztetnek s melyeket teljesen kipótolni sem most, sem jövendőre nem leszünk képesek." A vételi lehetőség még rosszabbul állt, ugyanis vásárlásra csak a Széchényi Lajos-féle alapítvány évi kamatai álltak rendelkezésre (420 Ft.), s ez az összeg távolról sem volt elegendő a külföldi hungarikumok és a szükséges segédkönyvek beszerzésére, a hazai hiánypótlást és az alkalmi vételi lehetőségeket már nem is említve. A könyvtár jelentősebb gyarapodását még mindig inkább az esetenkénti adományok és hagyatékok jelentették, mintsem egy tervszerű és tudatos állományépítés. Megoldatlan volt a könyvtár, ill. a Magyar Nemzeti Múzeum - amelynek keretében a könyvtár működött - jogállása is. Az intézmény alapítványi jellege az önkényuralom, majd az enyhülés korában is változatlan maradt: az osztrák hatóságok előbb közvetlenül, majd a Budai helytartóságon, később a m. kir. Helytartótanácson keresztül gyakorolták a főhatósági jogokat, de nem tették az intézményt "császárivá", azaz államivá s ennek megfelelően rendszeres állami dotációban sem részesítették. Az esetenként engedélyezett "rendkívüli segélyek" fedezték úgy-ahogy azokat a hiányokat, amelyekre az alapítványi tőke kamatai már nem voltak elégségesek. Számíthatott az intézmény a társadalom ádozatkészségére is. Pl. a Széché223