AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780
Egyáltalán, a tanácsosok száma a Kamaránál nagyon megnőtt Mária Terézia korszakában. Az 1740. évi 16-ról 1780-ig 23-ra: csaknem egyharmadával. Ezek, különösen a köznemesi tanácsosok igazi tisztviselők voltak. Az olyanok, mint a királyi kegyből állásba jutott Amadé László, a költő, aki a katonatiszti pályát cserélte fel a kamarai tanácsossággal, kivételszámba mentek. A Mária Terézia alatt kinevezett 63 kamarai tanácsos közül mindössze 16 volt többé, vagy kevésbé idegennek mondható. A többiek magyarok, magyarországi születésűek. Nem lehet tehát arról szó, amit a nevekre vetett felületes pillantás alapján némelyek feltételeznek, hogy a kamarai tanács túlnyomórészt idegenekből állt volna. Az azonban kétségtelen, hogy a kamarai tanácsosok, lettek légyen bármilyen, hazai, vagy örököstartományi származásúak, másként viszonyultak a hazai rendi törekvésekhez, mint a Helytartótanács konziliáriusai, akik szinte zártan a magyar nemesi rendiség képviselőiből rekrutálódtak. A tanácsosok életrajzi adatai, sajnos, csak részben ismertek. De erről külön még alább lesz szó. Itt azonban utalnunk kell arra, hogy akárcsak a Kancelláriánál és a Helytartótanácsnál is, a tisztviselői életrajzok jelentősen különböznek, aszerint, hogy tanácsosokról, vagy szubalternekről van-e szó. Bár mindkét kategória megkapta a közhasználatot mutató anyakönyvezésnél a "Dominus" címet, alapjában véve két külön világról van szó, melyek jobbára csak a hivatal épületében találkoznak. A kapcsolatrendszer az, ami a különbséget teszi. A tanácsos kapcsolatrendszere az udvar, a szubalterné a szerényebb vagyonú köznemesség, a gyakran nem is nemes honorácior jellegű katonatiszti-hivatalnoki officialis-militaris réteg, sőt a városi polgárság felé mutat. Ha van is emelkedés az utóbbiból az előbbibe, az ritka, de még a Kamaránál a legkönnyebb, legalábbis elvileg. Mert gyakorlatilag az a helyzet, hogy a bécsi kormányszékekből, tehát a magyar dikasztériumokon kívülről a Magyar Kamarához ajánlottak gyakran megelőzik a hazaiakat, elzárva azok érvényesülési, emelkedési útját. Nem szabad azonban igazságtalannak lennünk velük szemben, és bennük egyszerű exponenseket látnunk. Többnyire szakemberekről, nem kegyencekről van szó. Bécsben jobban meg lehetett ismerni a gazdaságpolitikában Európaszerte dívó áramlatokat, mint Pozsonyban, mivel az udvar és annak perifériája volt a legkorszerűbb információs bázis. Az életrajzi rekonstrukció problémái A tanácsosok személyi és demográfiai adatainak összeállítása roppant időigényes, és nem is könnyű feladat. E nehézség oka elsősorban a korabeli személyi nyilvántartás hiányosságaiban, másrészt a megfelelő és használható szakirodalom gyér voltában található. A személyi nyilvántartás legjobb eszközei a pontosan vezetett anyakönyvek. Az anyakönyvezés Európában a középkorban kezdődik, párhuzamosan egyházi - a szentségek kiszolgáltatására vonatkozó - és polgári - jogi, elsősorban öröklésjogi célzatú - módszeresen vezetett jegyzékekre megy vissza. A katolikus országokra nézve kötelezően a tridenti zsinat vezette be a XVI. század közepén. A kivitelezés azonban az egyes országok szerint különböző időpontban és különböző jelleggel ment végbe, sokszor hosszú évtizedekkel a zsinat határozatai után. Az anyakönyvek állapota többnyire a keletkezés helyének kulturális fejlettségi fokát árulja el: az alaposság azonban mindig az azokat vezető személyek karakter-tulajdonságaival függ össze. Túl nagy és túl népes plébániákon a nyilvántartásba hiányosságok könnyen csúszhattak, kivált akkor, ha a matrikulákat nem egy személy vezette, hanem többen tettek bejegyzéseket. Nagyon előnyös volt, ha egyazon személy kellő alapossággal, hosszú időn keresztül vezethette az anyakönyveket: ilyen volt például a Pest városi házassági anyakönyv a XVIII. század első harmadában. Valószínűleg főleg Wellenzon János plébános kézírása, ki rendkívül alaposan, észrevehetőleg bekért okmányok 296