AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

alapján vezette az anyakönyvet. Kassán világi ember, a sekrestyés és harangozó - deákos ember - vezette ugyancsak a XVIII. század első felében a matrikulákat a plébános és a káplánok adatai alapján. Az is észrevehető, hogy - különösen Pozsony esetében figyelhető ez meg - Keresztély Ágost esztergomi érseksége alatt az anyakönyvek részletesebbek, alaposabbak, mint később, ami valószínűleg azzal függ össze, hogy az érsek - részben még pappá szentelése előtti időben - bejárta szinte egész Dél- és Nyugat-Európát, ahol módja volt az anyakönyvi nyilvántartás alapos tanulmányozására is. Utóbb, a magyar származású főpapok alatt az anyakönyvezés szűkszavúbbá vált, ami miatt egyes XX. századi külföldi kutatókban anakronisztikus módon olyan gyanút ébresztett, hogy tendenciózus az anyakönyvek vezetésének rövid tényregisztrálása. A valóságban arról volt csak szó, hogy Magyarországon az anyakönyvek vezetésénél szerényebb volt a kívánalom, mint más országokban, ahol az anyakönyvek jobban beépültek az uralkodói hatalom - például az újonckiemelés - gyakorlatába, mint nálunk, ahol többnyire beérték az anyakönyvezésnél az egyszerű tényregisztrálással. Jellemző az anyakönyvezés állami fontosságának felismerésére, hogy René-Louis D'Argenson francia politikus és miniszter az egyházirend kiváltságainak védelmére éppen az anyakönyvek vezetését hozta fel indokul. A magyarországi genealógiai irodalom, meg kell vallani, alig használta fel azokat a lehetőségeket, amelyeket pontos adataikkal az anyakönyvek kínálhatnak. Ebben bizonyosan része volt annak is, hogy az anyakönyvi adatok sokszor csak fáradságos kutatás árán, vagy utánjárás mellett szerezhetők meg, ami rendkívül időigényes, és nem is mindig jár sikerrel. Mennél mobilabb egy ember, annál nehezebb az anyakönyvi rekonstrukciója. Ez a tanácsosokra különösképpen vonatkozik. Ezért elsősorban publikált forrásokból kellett dolgozni ennél a vizsgálatnál, s ezeket kiegészíteni a dikasztériumok székhelyeinek: Pozsonynak és Budának anyakönyveiből vett adatokkal. A publikációk tekintetében őszintén kell beszélnünk a múlt és jelen századi genealógiai irodalom hiányosságairól. A személyi nyilvántartásban a katolikus egyház, papjainak életrajzi regisztrációjában a hazai családtörténet színvonalát messze felülmúló teljesítményt mutathat fel. Az egyházmegyék, káptalanok papjainak életrajzi feldolgozása - pl. Choboth Ferenc, vagy Kollányi Ferenc munkái - nagyon megkönnyítik a kutató dolgát, igaz, csak az egyházi rendből kikerült tanácsosokra vonatkozólag. Sokkal nehezebb volt a világi, fő- és köznemesi tanácsosok életrajzának adatait megtalálni. Nem is mindig volt lehetséges. Ennek oka az, hogy a magyar családtörténet - sajnos - az életrajzi regisztrálással keveset törődött. Számra nagy, de értékre igen vegyes genealógiai irodalom van Magyarországon. Ennek valószínűleg kettős oka van. Az egyik az, hogy a genealógiai irodalom, főleg régebben, elsősorban birtokjogi tendenciájú volt, s mint ilyen, beérte a filiáció kimutatásával, ezen belül esetleg egy-két évszámmal, néha még ezzel sem. Gyakran nem volt tekintettel sem a forrásokra (ami megbízhatóságát erősen kérdésessé tette), sem a filiációban szereplő személyek életrajzi adatainak feldolgozására nem helyezett súlyt. Beérte az elért társadalmi állás, és főként az esetleges rangemelés regisztrálásával, de az egyes személyek pályaképét teljesen elhanyagolta. A másik: későbbi, múlt század végi genealógia pedig teljesen a nemesség igazolásának és a társadalmi ambíciónak bűvkörében fejlődött tovább, ahol a genealógiával foglalkozó csak kapni akart őseitől, elsősorban presztízst, s ennek folyományaként társadalmi, anyagi előnyöket, de adni nem volt hajlandó, tehát az időt és fáradságot ősei életrajzának tüzetesebb kikutatásától sajnálta. Kivételek itt is akadtak, de a legtöbb részletes családtörténeti monográfia, vagy megyei nemesi lexikon beérte az egyszerű filiációs ismertetéssel - nemegyszer tévesen is, hibás adatokat vive be a köztudatba. A genealógia alapjaiig: a családi levéltárak okleveles anyagáig és főként a plébániai anyakönyvekig, vagy más személyi nyilvántartásokig csupán kivételesen jutott el. 297