AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

hát kb. háromnegyed részük Magyarországról., Az, hogy az állásokat nemesi származású országlakosokka! töltsék be, a rendek kívánsága volt. Vagyonos nemesek azonban igen ritkán kívánkoztak alárendelt kamarai pozíciókba: a jelentkezők a csekély vagyonnal rendelkező kisnemességből kerültek ki. A Magyar Udvari Kamara volt a három nagy kormányszerv közül Mária Terézia alatt legkevésbé alávetve a rendek, főleg a főnemesség befolyásának. De a Kamara kebelén belül is csendes háborúskodás folyt a központosító tendenciák és a rendi érdekek erői között. A rendekkel szemben álló irányzatok győzelme csak Grassalkovics halálakor (1771) következett be. A Mária Terézia-korszak vége ténylegesen a német polgári eredetű jelentkezőket részesítette előnyben a kamarai alkalmazásnál, főleg a pozsonyiakat, valamint az országban letelepedett tisztviselők és katonatisztek leszármazottait. A Haugwitz-féle közigazgatási reform egyik célja az volt, hogy ezt a tisztviselőtípust Magyarországon is gyakoribbá tegye. A magyar viszonyok azonban ebben a vonatkozásban nem voltak nagyon kedvezőek. A magyar nemesség esetében fő akadály volt ez utóbbinak erős kötöttsége a vidéki földbirtokhoz, illetve ezzel összefüggésben: a vidéki életformához, amely a hivatali kötöttséggel ellentétes irányban hat. A magyar nemes nem nagyon kedveli a hivatallal elkerülhetetlenül együtt járó szubordinációt sem. A polgárság esetében az akadályt a társadalmi tekintély hiánya képezte; ez azonban kisebb erővel hatott, mint a nemesség esetében említett okok. Emellett már évtizedek óta megtalálható volt Magyarországon az a császári tisztviselők és katonatisztek fiaiból kialakult bizonyos réteg, amelynek tagjai szívesen ajánlkoztak kisebb hivatalok betöltésére - már csak azért is, mert másképpen nem remélhettek előmenetelt. Ez volt az a harmadik réteg, amelyből a tisztviselői kar utánpótlást tudott szerezni. A magyar udvari kamarai tanácsosok - a kormányszék legfontosabb személyiségei részben a főnemesség, részben a köznemesség tagjai voltak. A Habsburg államvezetés ezt a vezérelvet mindig tiszteletben is tartotta, mint az uralomnak a rendekkel való megosztása külső jelét. De a Magyar Udvari Kamaránál a főnemesi származású tanácsosoknak messze nem volt akkora szerepük, mint a Helytartótanácsnál. Jellemző, hogy a Kamaránál egyetlen Esterházy sem szolgált, a Batthyányak közül kettő, a Csákyakból három, a Pálffyakból és az Erdődyekből csak egy-egy. Igaz, Erdődy János 1746 óta mindig ott ült a Kamara tanácsában, Mária Terézia halála után is még egy ideig maradt, sőt 1770 után alelnök, majd elnök lett, amiből észrevehető, hogy az Erdődyek régi pretenziója a magyar kincstartói hivatalra Mária Terézia uralkodása alatt ha háttérbe szorult is, de nem enyészett el teljesen. A Kamaránál a főnemesi tanácsosok zöme vagy a köznemességhez közelálló, szerényebb birtokos (Vajay László, Vécsey József, Orczy László), vagy indigéna család sarja (Pfeffers

hoven Joseph, Schilson János bárók, vagy utóbb Aspremont Johann Gobert, Ugarte Aloys grófok), esetleg új főrend, mint Festetich Pál, vagy ilyennek a fia, mint az ifjabbik Grassalkovics Antal. Más, gyökeresen eltérő főnemesi tanácsosok ezek, mint akik a Helytartótanácsban foglaltak helyet. Hogy ez abból a tényből folyt-e, hogy a Kamarának szükségképpen a rendek előtt népszerűtlen pénzügy-politikai tendenciákat kellett képviselnie, vagy pedig éppen e tendenciák megvalósítására való törekvés hozta létre ezt az eltérő típust favorizáló kinevezési tendenciát, arról lehet vitatkozni. Az mindenesetre tény, hogy a Kamara főnemesi tanácsosainak más volt a háttere - nemcsak társadalmi rétegbeli, de etnikai háttere is, - mint a Helytartótanácsé, sőt, a Magyar Kancelláriáé is. Más jellegűek voltak a köznemesi tanácsosok is. Sok volt köztük a koncepciózus elme. A telepítéspolitikus Cothmann Anton (aki még köznemesként kezdte pályáját, és csak 1765-ben lett főnemes), a tehetséges máramarosi adminisztrátor Kruspér István, a neves feltaláló Kempelen Farkas, a jogi, történelmi ismereteik alapján javaslatok megtételére igen alkalmas Brunszvik Antal, vagy Tersztyánszky Dániel csak a legismertebbek. 295