AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

rá egyéniségük bélyegét az igazgatásra. De Spanyolországban már V. Károly alatt kialakult az a közigazgatási gyakorlat, amely a középkori Consilium Regiumokat modernizálva a testületi ügyintézésen keresztül kiépíti az uralkodói teljhatalom érvényesülését. Németországban a Reichshofkanzlei tevékenysége nem volt ily sikeres a tartományúri hatalom megerősödése és kivált a reformáció utáni fejedelmi blokk létrejötte miatt, de az örökös tartományokban és Magyarországban a XVI. század közepén szintén kialakult a testületi ügyintézéses központi hivatalnokság. Csakhogy Magyarországon a rendi hatalom - kivált a főnemességé - eredményesen húzta keresztül az ország, vagy pontosabban fogalmazva, a törökmentesnek maradt országrész erőinek koncentrációját az uralkodó kezében. A rendi igény a központi hivatalok irányítására az örökös tartományokban is megvolt, de ott ezt a XVII. század végéig sikerült leszerelni, bár igaz, hogy az új hivatali arisztokrácia ott is gyorsan keveredett el a régi nagybirtokos nemesség családjaival, mint ahogyan azt a Strattmann család karrierje mutatja. Magyarországon azonban a főnemesség elég erős volt arra - ne feledjük, a Rákóczi-szabadságharc sikerét is jórészt az biztosította, hogy e réteg számos tagja melléje állott - hogy a Helytartótanács megalakulása után ennek fő pozícióit a maga kezébe vegye. Ez egyfelől az ország alkotmányának és a rendi-nemzeti törekvéseknek a biztosítását jelentette, másfelől azonban az ország modernizálásának, a polgárságnak a hatalomba való jobb bevonásának tekintetében fékezőleg hatott. Az, hogy egyes polgári családok fiai a Helytartótanácsban is eljuthattak a tanácsosi karrierhez, mint például Pehm András, vagy később Herlein Ferenc, nem mond ellent ennek a megállapításnak. Hogy azonban az egyes főnemesi nagycsaládok szerepe milyen volt, arra jellemző megemlíteni azt, hogy az Esterházyakat vizsgált korszakunk végéig 11, a Csákyakat 7, az Erdődyeket 6, a Batthyányakat 5, a Pálffyakat és a Zichyeket 4-4, a Balassákat pedig 3 családtag képviselte, igaz, részben egyházi tanácsosként. A Magyar Királyi Udvari Kamara volt az ország legrégibb és egyben legnagyobb királyi kormányszerve. Elméletileg a Kamara volt Magyarország pénzügyi igazgatásának a központja: gyakorlatilag azonban csak Mária Terézia idejében lett azzá. A magyar udvari kamara már 1528 óta folyamatosan fennállott. Élén a kamaraelnök állt; a XVII. század második felétől fogva ez mindig mágnás volt. A királynő trónra lépésekor ezt a tisztséget - alkalmi megszakításokkal - már 1684 óta, tehát több mint félszázada, a feudalizmus szellemének megfelelően töltötték be. A tisztséget az Erdődy grófi család tagjai viselték. Rendi érdekek képviselői voltak, de királyhűek; gazdasági szakértők azonban nem voltak. Alkalmilag a bécsi Udvari Kamara és személyzete vette ugyan át a vezetést (kétszer, így 1705-ben és 1718-ban), az Erdődyek azonban hamarosan visszatértek. A Magyar Udvari Kamara már a török idők alatt, főleg azonban ezt követően sokat vesztett korábbi jelentőségéből. Az ország északkeleti részén, Kassán már a XVI. század óta létezett egy másik kamara (Camera Scepusiensis), a Szepesi Kamara, amelyet Kassai Kamarai Adminisztrációnak (Cameralis Administratio Cassoviensis) is neveztek. Ez az ottani megyék pénzügyigazgatásának központja volt. Bár az utóbbit az 1715. évi 18. törvénycikk a pozsonyi Kamarának rendelte alá, 1748-ig bizonyos szempontból megőrizte függetlenségét. Az 1683-tól 1699-ig visszafoglalt török területek pénzügyigazgatását is csak részben rendelték 1709 óta a pozsonyi Magyar Udvari Kamara alá. A többi terület, illetve funkció a bécsi Udvari Kamara kezében összpontosult, amely ezt a feladatot közvetlenül Bécsből látta el. A Magyar Udvari Kamara számára főleg a sóügyi igazgatás jelentett sokat: Magyarországon a só a királyi haszonvételek közé tartozott. A Magyar Királyi Udvari Kamara, az országnak ez a legrégibb pénzügyigazgatási szerve éppen Mária Terézia alatt vált ismét a királyi haszonvételek és ezek igazgatásának központi szervévé. A szegedi felügyelőséget (az aradi és Bács megyei jószágokkal), a sóügyi igazgatást 1742-ben, illetve Sóvár kerületet 1750-ben, Alsó-Szlavóniát 1746-ban, a Szepesi Kamarát ténylegesen 1748-ban, végül a Temesi Bánát pénzügyigazgatását Mária Terézia uralkodása végén rendelték a Magyar 293