AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

A királyi tanácsok a XV-XVI. században már elnyerik azt a kialakultsági fokot, amely azután utóbb, a XVII-XVIII. század igazgatásában végleges ismertetőjelükké válik. Ez a kialakultság több tényezőből tevődik össze. Ezek: a rendszeresség, a bizalmasság, a javadalmazottság és a felelősség. A rendszeresség az összejövetelben és a konzultációban nyilvánul meg. Meghatározott időpontban és helyen, az uralkodó székhelyén összejönnek, és megvitatják az eléjük kerülő ügyeket, s javaslatot tesznek az uralkodónak a határozathozatalra, esetleg kisebb jelentőségű ügyekben maguk is hoznak határozatot az uralkodó felhatalmazásával. A bizalmasság az ügyek tárgyalásában nyilvánul meg. Semmit, amit az üléseken megtárgyaltak, nem szabad senki kívülállóval közölni, nehogy abból jogosulatlan előny, vagy kár származzék. A javadalmazottság a tanácsosok egzisztenciális biztosítéka. Lehet természetbeni, pl. ellátás, esetleg birtokadomány, de többnyire, és egyre fokozódóan rendszeres pénzbeli illetmény is. Az előbbi fokozatosan veszít, az utóbbi fokozatosan nyer jelentőségben. A javadalmazottság mintegy az uralkodó hálájának jele, a fáradságért és felelősségért való kárpótlás, illetve ellenszolgáltatás. A felelősség a tanácsban adott véleményért való köteles helytállást jelenti. Hibás, kellően át nem gondolt javaslatért a tanácsos büntetést kaphat, amely az elmozdítástól a bebörtönzésen át a fejvesztésig terjedhet. A felelősség elve tehát szigorú szabályozást jelent, még akkor is, ha szigorú büntetésre ritkán kerül sor. A királyi abszolutizmus korszakában ez a kialakultság már szinte Európaszerte egységes típusú tanácsosi követelményrendszerben testesül meg. A tanácsosok szakemberek, vagy legalábbis egy-egy kérdés jó ismerői, az uralkodó feltétlen hívei, akik írásbeliség útján intézik a felmerülő ügyeket, nem közvetlenül az uralkodó, hanem a testületük élére kinevezett bizalmi ember, a tanács elnökének vezetése alatt, aki viszont személyes kapcsolatban van állandóan az uralkodóval, és tőle kapja az intenciókat. A tanácsosok munkáját írásos instrukciók szabályozzák, az írásbeli munkák elvégzésére irodai személyzet áll a rendelkezésükre; az ügyek előkészítésében pedig szakértő titkárok működnek közre, akik előkészítik a tanácsülésre kerülő kérdések tárgyalását, s akik ellenőrzik a határozatok írásos rögzítését, és gondoskodnak arról is, hogy a tanács írásos közlései a határozatokról eljussanak a megfelelő helyre. A titkárok tehát kulcspozíciót töltenek be, belőlük idővel gyakran lesz tanácsos is; de a titkárrá levéshez huzamosabb irodai, vagy külső területi adminisztrációs tevékenységen, sikeres munkán át vezet az út. A tanácsosok tehát ily módon fel vannak mentve az adminisztratív munkáktól, funkciójuk konzultatív, véleményadó, azután pedig együttesük hozza a döntéseket is. Ily módon, bár a titkárok szerepe az előkészítésben igen fontos, néha elhatározó is, a döntések mégis a tanácsosi testületben születnek meg. Az tehát, hogy milyenek lesznek a döntések, elsősorban a tanácsosok képességén és jellemén múlik. Ennek az ügyintézésnek az ereje a "több szem többet lát" elvének keresztülvitelében van; gyengesége viszont az, hogy nagyon sok függ a tanácsosok egyéni tulajdonságaitól. Kétségkívül a határozathozatal ily módon megfontoltabb, mintha egyetlen személy döntene; a megvesztegetés lehetősége is kisebb. Viszont ugyanakkor sok a meddő viták és a személyi ellentétek kirobbanásának esélye is, ami az ügyintézés gyorsaságát lefékezi. Bizonyos, hogy az ügyintézés minősége nagymértékben attól függ: milyen volt a tanácsosok előzetes kiválasztása, amit mai szóval úgy jellemezhetnénk, milyen volt a tanácsosi kinevezések politikája az uralkodó részéről. Nyilvánvalóan az uralkodó nem korlátlan számú személyből választhatott, csakis olyanokból, akik valamilyen oknál fogva alkalmasnak tűntek a számára, akiket megismert, vagy akiket környezete, az udvartartás tagjai, de főként bizalmi emberei ajánlottak neki. 284