AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Héjjas Eszter: Hírek Magyarországról-1623. Egy francia diplomata útinaplójából

Szekfü Gyula Bethlen monográfiájában már egyenesen egy rabszabadító nemes gesztus kísérletét is tulajdonítja a fejedelemnek: "...Bethlen, visszatérve táborába, a török basát kéreti sátrába, s rá akarja venni, hogy a keresztény rabokat, kikből több ezerét fogtak össze, hazamenetele előtt szabadon bocsássa. A basa ezt, mint előre látható volt, visszautasítja, seregével és rabjaival indul hazafelé, de útközben Eszterházy, az újvári, győri és komáromi őrségek vígan szétszórják a török sereget, és hétezernél több rabot szabadítanak ki. Ekkor történt, a hagyomány szerint, hogy Káldy György jezsuita a fejedelmet török barátkozása miatt szemben megdorgálta."

5 Nagy László a fejedelem életművét részletesen elemző munkájában Kemény Jánosra, valamint Bethlen november 24-i levelére hivatkozva írja: "...a törökök azonban minden kérlelése ellenére elszöktek. Ezután került sor arra, ... hogy az eljárásukon feldühödött Bethlen 'alattomban hírt tevén az magyarok végházakban, reájok gyülekezének, és Érsekújvár tájékán megverik őket'...' Az idézett röplap szerzője, a francia diplomata egy másik, hosszabb jelentésében szintén felveti a lehetőséget: a magyarok Bethlentől értesültek az elvonuló törökök útirányáról. Bár az eseményeket illetően a jelentés nyilvánvalóan bizonyos mértékig ismétlése az előbb idézett szövegnek, mégis érdemes teljes egészében ide iktatni. Dátuma, akárcsak a nyomtatványé, Belgrád, 1624. január 26., a címzett Puysieux, külügyi államtitkár: "Itt kaptam hírt a birodalom újabb nagy zavaráról. Césy úr

7 minden bizonnyal részletesebben és biztosabban be tud róla számolni Önnek, de miután a legutóbbi magyarországi török hadjárat híre egészen friss itt, (s ennek részleteit is ismerem), Ön is jónak fogja látni, hogy erre kitérjek, és elmondjam, miután a császár és Bethlen Gábor 8 hónapra megkötötte a fegyverszünetet, a Bethlent támogató török seregek eloszlottak, és különböző utakon hazafelé indultak, nagy zsákmánnyal megrakodva, amit a magyaroktól és németektől raboltak össze; akik a Vág felé indultak, Bethlentől azt a tanácsot kapták, keljenek át egy kis hídon, amely az ő egyik erődítménye mellett fekszik, ennek érdekében előre is küldte 3.000 emberét, hogy kíséretet biztosítson, és segítse őket a hídon való átkelésben. De a törökök, természetüknél fogva is bizalmatlanok lévén, és azt hívén: Bethlen azért küldte embereit, hogy őket kirabolják, vagy legalábbis kiszabadítsák az elhurcolt hét-, vagy nyolcezer keresztény rabot, elkerülték a megadott helyet, és megkíséreltek a folyón gázlót találva, lóháton átkelni, és miután oly nagy összevisszaságban voltak, hogy egyesek belefulladtak a vízbe, mások pedig a víz sodrása által elragadott málnájukat és rabjaikat igyekeztek menteni, Eszterházy Miklós, az ugyanazon a folyón két mérfölddel feljebb fekvő kis erőd, Újvár parancsnoka mindössze 800 emberével kicsapott, és a törököket nagyobb nehézség nélkül szétverte, olyannyira, hogy azok közül ezret, vagy ezerkétszázat a helyszínen megöltek, hét-, vagy nyolcszáz a vízbe fulladt, és legalább ugyanannyi fogságba esett; vagy háromezer, zsákmánnyal megrakott ló és ugyanannyi szekér, öt-, vagy hatezer rabszolgával együtt a mondott kapitány kezébe került, a sereg parancsnoka, Ibrahim pasa valamennyi zászlóját is zsákmányul ejtették és Bécsbe vitték." 5 Szektü Gyula: Bethlen Gábor. Bp. 1983. Helikon Kiadó. p. 212. Az idézett jelenelet metszeten örökítene meg Mathias Tanner: Sucietas Jesu apostolarum imitatrix c. Prágában 1694-ben megjelent művében, LG. Henisch rajza nyomán, Johann Christoph Hafner, augsburgi metsző. 6 Nagy László: Bethlen Gábor a független Magyarországért. Bp. 1969. Akadémiai Kiadó. (Továbbiakban: Nagy László: Bethlen Gábor) p. 361. Egyébként, bár nem döntő jelentőségű, de érdekes megfigyelni, amint Révay László "nem tud" Bethlen valamilyen formában történt híradásáról, Kemény János viszont "elfelejteni látszik", a magyar vitézek Eszterházy vezetésével hajtották végre a rajtaütést. Talán nem is "véletlen feledékenységről" van szó a kor két legnagyobb, egymással szemben álló egyénisége híveinek visszaemlékezéseiben... 7 Philippe de Harlay, Césy grófja, 1615 óta Franciaország kinevezett konstantinápolyi követe. 254