AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Csapody Miklós: Program és nemzedék (Fejezet az Erdélyi Fiatalok előtörténetéből 1923-1929)

életbe, s az évben már alkalmazták is — a lényege az volt, hogy az addigi érettségi helyett minden középiskolában külön erre a célra kijelölt miniszteri bizottság előtt kellett bakkalaureátusi vizsgát tenni, amelyen a bizottság tagjai — idegen iskolák tanárai valamelyik román egyetem tanárának elnökletével — románul kérdeztek. Elvben „A vizsga tárgya román nyelv és irodalom, román történet, földrajz és alkotmánytan, s a vizsga e tárgyakból románul teendő le; ezenkívül a vizsgázó vizsgatárgyul választhat bármely más két tantárgyat, amelyből anyanyelvén vizsgázhat, ha nem román anyanyelvű."

28 Megjegyzendő, hogy a törvény a gyakorlatban általában a magyarul tanultak esetében is a román számonkérést jelentette. A törvény, amely ellen a parlamenten kívül az egyházak is tiltakoztak, a Kamarában pedig Sándor József magyarpárti szenátor emelt szót, valóban a magyar értelmiség utánpótlása ellen irányuló numerus clausus volt, eredményeként pedig a magyar diákság 70—80%-a bukott meg, s bakkalaureátusi diploma nélkül elvesztette a jogot felsőbb tanulmányainak folytatására is. A törvénynyel kapcsolatban maga Alexandru Vaida-Voivod nyilatkozta a román sajtóban: „Nálunk a numerus clausus kérdése meg van oldva, még pedig egy nagyon zseniális módon. Anghelescu miniszter úr egyszerűen elzárja a zsidó és a kisebbségi tanulók elől az egyetemet, ha véletlenül nem tudják pontosan Creanga születési napjának dátumát, vagy nincsenek tisztában Eminescu és Veronika Micle szerelmi viszonyával."

29 A kisebbségi magyar iskolaügy elleni legnagyobb támadást azonban mégsem a bakkalaureátus, hanem a magánoktatási törvény jelentette, amely 1925. december 22-i érvénnyel a felekezeti iskolákat magánintézetekké degradálta. A törvény ellen a katolikus, református és unitárius egyházak közös panaszt adtak be a Népszövetséghez Genfben, a Magyar Párt pedig kiáltvánnyal fordult a román néphez s a parlamentben is tiltakozott — teljesen hiába; noha a kisebbségi szerződés a felekezeti iskolákban még a román nyelv tanítását sem írta elő, most négy, illetve öt tantárgy románul való tanítását vezették be. Ez a törvény az 1925/26-os tanév végén már éreztette hatását: a kolozsvári Református Kollégium 33 végzőse közül 3, az Unitárius Kollégium ugyancsak mintegy 30 tanulója közül 1 kapott oklevelet. Érthető, hogy emiatt ismét sokan még érettségizni is Magyarországra mentek, majd ott folytatták tanulmányaikat is — ebben az évben 714-en —, vagy érettségivel a zsebükben hazatérve teológusok lettek, mivel ott a külföldi bizonyítványt elismerték. E rendelkezések ellenére a kolozsvári egyetemen az 1926/27-es tanévben már 447 magyar hallgató tanult, s a bukaresti egyetemen is számottevő magyar hallgatóságról beszélhetünk. Az utóbbiak létszáma a többségéhez viszonyítva elenyésző volt, a Szemlér Ferenc visszaemlékezéseiben vázolt induláséhoz képest mégis jelentős: ekkor a bukaresti 28. Szász i. m. 243. 29. A Luptának adott nyilatkozatot Szász idézi, a német sajtó alapján néhány kérdést is említve példaként az 1925/26-os bakkalaureátusi vizsgák tételei közül: Mi a kutyaadó maximuma Romániában ?; Hány hektoliter víz folyik le egy perc alatt a Duna torkolatán át a Fekete-tengerbe?; Miről lehet a jó bort megismerni?; Milyen hosszú a prága—kattowitzi vasútvonal? (245.) Ö74