AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

színdarabjaikban, népmondafeldolgozásaikban a Monarchiát összetartó érzést, gondolatot dokumentálták. A hit a Pax austriaca-ban, a Habsburgokban vagy a Monarchiában Grillparzernél, Voglnál erőteljesen, Lenaunál alig jelenik meg. Ettől lényegesen fog különbözni Joseph Roth vagy Fanz Theodor Csokor Monarchia-képe. Az osztrákság-tudattól a hungarus-tudat lényegileg különbözött, régebbi keletűnek számított, jóllehet bomlása, érvénytelenedése a XVIII. század végén megkezdődik. Küzd ellene a történeti Magyarország mindegyik „nemzetisége", látványosan szakít vele Rebreanu Akasztottak erdeje és Krleza Zászlók c. regénye. Am Rebreanu szenvedélyespatetikus, Krlezának a Monarchia egyik közös művészeti fénykorát idéző, szecessziós mondatindákkal gazdag regényeivel szinte egy időben nyomokban fel-felbukkan néhány szerzőnél a közös múlt másjellegű idézése is. A XVIII. században és még korábban nem a nyelv volt a nemzet fo ismérve, még az irodalomról alkotott felfogásban sem mindig a nyelv játszotta a döntő szerepet. A régión belül alrégiót nemcsak az egyes népek anyanyelvű irodalmai alkottak, hanem az anyanyelvű irodalmak táji változatai is. Háromféle horvát nyelven írtak az írók, a szlovén nyelvi egységülés majd a XIX. században következik be, a szlovák katolikusok és evangélikusok jó darabig egymással alig érintkező irodalmakat hoztak létre, a magyar írókat még a XIX. század elején is sok tekintetben megosztja vallásuk, nyelvjárásuk. Ez a megosztottság sem teszi lehetővé a nemzeti tudat oly mértékű kialakulását, amely majd a XVIII. század végétől fokozatosan differenciálja az addig a közös államiság tudatában élő irodalmakat. A nemzeti irodalom fogalmának ettől kezdve lesz politikai töltése, addig az állami keret adott úgy otthont több különböző nyelvű irodalomnak, hogy az otthonosság érzése a közös tudatban volt érzékelhető. A régebbi korok írója nem látott ellentmondást a kétnyelvűségben, a több kultúra költészetébe asszimilálásában, a több népet magában foglaló haza eszméjében.

79 Zrínyi Miklós magyar nyelven írta meg dédapja valóban eposzba illő küzdelmét Szigetvár védelmében, ezt az elbeszélő költeményt adaptálta öccse horvát nyelvre. Mindketten ama uralkodó osztálynak voltak tagjai, amelyet a rendiség fűzött össze, nem a XIX. században oly fontossá váló nemzetiség. A kétnyelvű Zrínyiek nem akartak választani a magyarsághoz, illetve a horvátsághoz való tartozás között, mert ilyen választásra a XVII. században nem volt szükség. A kétnyelvűség természetes jelensége a régebbi koroknak, a kéziratban maradt daloskönyvek közül több német—latin—magyar—szlovák énekeket tartalmaz. Természetes csereközlekedés zajlik az irodalomban (nemcsak a folklórban). Balassi Bálint egy horvát virágének dallamára, szlovák (vagy lengyel) nótajelzés alapján ír verset, a szlovák és a magyar Cantus Catholici-nak ugyanaz az összeállítója. S még később sem ritka a két(több)nyelvű költő, író, az olyan sem, aki két irodalom konvenciórendszerébe 79. Klaniczay Tibor: Que fctut-il entendre par littérature nationale. In: Actes du IV* Gongrés de l'AILG. The Hague 1966. 287 — 294.; Uő.: La nationalité des écrivains en Europe Centrale. Revue des Etudes Sud-est Éuropéennes 10 (1972) 585 — 594.; Uő.: Die Nationalität der Schriftsteller in Mitteleuropa. In: Renaissance und Manierismus. Zum Verhältnis von Gesellschaftsstruktur, Poetik und Stil. Berlin 1977. 223-235.