AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

Lyonban végezte a teológiát, megfordult Franciaország más részein is, majd Itáliában és Angliában. Itáliában tanult a vígjátékíró, Fr. Bohomolec 1747— 49 között, miként I. Krasicki 1759—61 között; T. K. W§gierski 1779-ben indult világutazásra. De különbözik a lengyel irodalom az írói társulások, összejövetelek jellegét tekintve is. A király, Stanislaw August csütörtöki ebédjeinek párját nem leljük (nem lelAeíjük!) a magyar, a szerb, a cseh, a szlovén, a horvát, a szlovák, az ukrán irodalomban (de az oroszban sem!). Nem a lehetséges ,,ütemeltolódás"-ra akarunk célozni. Ezúttal sem arról van szó. Mint ahogy nincs arról szó az akadémiai törekvéseket elemezve sem. I. Péter alapította az orosz Akadémiát, a Magyar Tudós Társaság története egy főúri felajánlással kezdődik, a szerb Matica pedig kereskedők társulása révén jött létre. Az eltérések jelentősek: az első esetben 1724ben az uralkodói elhatározás, a második esetben 1825-ben az idők szavát meghalló hazafias-főnemesi felbuzdulás, a harmadik esetben 1826-ban jóval szerényebb célkitűzésekkel, egy naptár-folyóirat anyagi bázisa megteremtésének szándékával jelezhető törekvés: a „társadalmi" háttér különbsége, az alapítólevélben megfogalmazott célkitűzések eltérése, majd a tudós társaságok sorsa jól mutatja a három művelődés fő tendenciáinak divergenciáit. Nem pusztán az évszámok jelzik, hogy az orosz Akadémia alapításának okát a frissen megismert korai felvilágosodás eszméinek adaptálása körül kell keresnünk, s a szerb és a magyar tudós társaság legfeljebb végső betetőzése egy korábban megindult folyamatnak, és mindenképpen a romantikus kor, illetve a romantikát a kultúra számos területén érvényesíteni kívánó kor tevékenységének eredménye. Mindazonáltal mégsem zárhatjuk ki teljesen az orosz művelődést a XVIII. századi kelet-közép-európai kutatásokból, hiszen régiónkhoz típusában, jellegében és jórészt változásaiban is közel áll. Kifejezetten írói teljesítmények (és nem írói sorsok) tekintetében, prozódiai problémákról, műfaji változatokról, a költészet néhány alapkérdéséről gondolkodva az orosz irodalom több hasonlóságot mutat a kelet-közép-európai irodalmakkal, mint az angollal vagy a franciával. Ami az írói sorsot illeti: csak „végső fokon" lehet párhuzamban látni pl. a magyar vagy az osztrák jakobinusok börtönfogságát és Radiscsev száműzetését. A magyar jakobinusok perében az irodalmi alkotások közül súllyal szinte csak Verseghy Ferenc Marseillaisefordítása szerepelt, viszont Radiscsev irodalmi tevékenységéért kapta a francia felvilágosodással kacérkodó cárnőtől a kegyetlen büntetést. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy egyfelől az orosz, lényegesen kisebb mértékben a lengyel és másfelől a magyar, a szerb, a horvát, a szlovén, a cseh, a szlovák irodalom „időszámítása" eltéréseket mutat. Nem pusztán az irodalmi termés mennyiségi mutatói jelzik, hogy gyökeresen mások az irodalom létfeltételei itt és ott, hanem ettől nem függetlenül: bizonyos típusú művek, bizonyos jellegű folyóiratok, újságok, anyanyelven fogalmazott esztétikai, kritikai értekezések, „ars poeticák" az orosz és a lengyel irodalomban viszonylagos bőséggel jelennek meg a XVIII. században, szerényebb körülmények között és viszonylagos késéssel a magyar irodalomban, alig, szórványosan vagy egyáltalában nem pl. a szlovákban, a horvátban és a szlovénben. Akár Novikov szatirikus lapjaira, a lengyel Monitorba, vagy a Zabawy przyjemne 546