AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

hányféle megközelítésben szerepel a régió, a homogenitást kiemelő KeletEurópától a direkt politikai töltésű Kárpát-Európáig, ömaga közép- és kelet-európai régióként emlegeti ezt a területet, amelyet az Elba—Saalevonaltól az Urai-hegységig, a Fekete-tengerig és az Adriáig lát viszonylag egységes zónának. Jó megfigyelése, hogy a „régió határai az évszázadok során bizonyos mozgásban voltak", ő is hangsúlyozza, hogy a határok között soknemzetiségű birodalmak helyezkedtek el. Négy alrégiót különböztet meg: az oroszt, a balkánit, a közép-kelet-európait és a nyugatit (ide az osztrák, a cseh és a német területek tartoznak). A történészeket általában megosztja az a tény, hogy a történetileg felfogott Kelet-Európába beletartozik-e Oroszország, illetve PoroszországBrandenburg. De megosztja az alrégióknak nem csupán megnevezése, hanem osztályozása is. A szigorúbban földrajzi szempontokat érvényesítő kutatók ritkán vannak tekintettel az etnikai, illetve a nyelvrokonságra, míg pl. a szlavisztika képviselői legföljebb megtűrik a nem-szlavisztikai fogantatású zónaelképzeléseket. Nagyjából-egészében a XVIII. század második felétől a XIX. század első feléig tartó periódust a feudalizmustól a kapitalizmusig ívelő átmenetnek vélik, mindenekelőtt a gazdasági változásokat, a polgárinak nevezett ideológia előtérbe kerülését hangsúlyozva. Ritkán esik szó az államformáról, a kormányzási módról, nevezetesen az abszolutizmus, illetve a felvilágosodott abszolutizmus kérdéséről. S ennek feltehetőleg nem csupán az az oka, hogy ebben az esetben a kutatás nem mellőzhetné Európa más területeinek (Portugáliának, Spanyolországnak, Svédországnak, Dániának, Toscanának, néhány apró német fejedelemségnek) bevonását az elemzésbe. Ami a kultúrára vonatkozó megállapításokat illeti: itt is előkerül az átmeneti kor minősítő jellegű fogalma. Vagy olyan formában, hogy a kutatók megállapítják a feudalizmus, az egyház által évszázadokon keresztül kialakított, megalapozott, népszerűsített világkép válságát és az új, polgári eszmények jelentkezését, vagy pedig úgy, hogy feltárják az anacionális, nemzetek fölötti művelődésnek feltöltődésót nemzeti elemekkel, és ezáltal az előbb kulturális, majd politikai értékhierarchiában történő eltolódást a „nemzeti" felé. Ugyancsak korspecifikumként szerepel a különböző tanulmányokban az ütemeltolódás (Zeitverschiebung, décalage chronologique) — és ezzel kapcsolatban a különböző irányzatok, politikai és stílusáramlatok „szimbiózis"-a, egymásra torlódása, illetve egyes áramlatok „átnövése" a másikba. D. 2ivkovic arról értekezik, hogy a barokk, a klasszicizmus, a szentimentalizmus, a preromantika, a romantika, a biedermeyer a szerb irodalomban csupán módosulva és különös kontaminációiban létezik.

55 Olyannyira, hogy ezeket csak mintegy feltételesen és relatív érvényességgel lehet alkalmazni a szerb irodalom történetében. Sziklay László szerint a kelet-európai klasszicizmus nem korstílus.

56 Karel Krejcíre hivatkozva állítja, hogy itt az érzékenység egy időben jelenik meg a klasszicizmussal, amely egyébként a „régió hagyományaival keveredik". Sőt, „régiónk romantikus íróinak 55. A 49. sz. jegyzetben i. m. 15. 56. Sziklay László: Az irodalom és szerepe a kelet-európai nemzetek modern (polgári) kultúrájának kialakulásában. HVF 28 (1982) 564 — 573. 539