AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

3. A balkanisztika jól leírható diszciplína, viszonylag pontos földrajzi határokkal rendelkező zónáról van szó, amelyben a „történelmi sorsközösség" ténye nyilvánvalóbb, mint a kelet-közép-európai zóna népeié. A keletközép-európai zóna földrajzilag kevésbé pontosan körülírható, a „történelmi sorsközösség" csak végső fokon minden kétséget kizáró, és maga az elnevezés is vitatott. Duna-Európa, Kárpát-Európa, Kelet-Európa egyként föllelhető a különböző írásokban. Nem kizárólag terminológiai természetű a probléma. Éppen a zóna „tartalma", a kapcsolatokról való különböző felfogások indíttatása adott lehetőséget a terminológiai sokféleségre. Emögött sokféle politikai, művelődéspolitikai és komparatisztikai-módszertani orientáció rejlik, a faktografikus kapcsolat- és hatásregisztrálástól a Van Tieghem által fémjelzett újabb francia „iskola"-ig: az általános és az összehasonlító irodalomtörténet elméletének és gyakorlatának alkalmazásáig. A magyar irodalomtudományi szlavisztika és Kelet-Közép -Európakutatás azonban nagyjából-egészében mégis néhány alapvető módszertani eljárás alapján dolgozott. 1. Egy adott nemzeti (szláv vagy más kelet-közép-európai) irodalom áramlatainak, jelenségeinek, költőinek komparatisztikai fogantatású elemzése; lehetőleg olyaténképpen, hogy a költők, írók, műfajok, irányzatok magyar kapcsolataira derüljön fény, részben egy mű feltételezett vagy valóságos magyar forrásaira, részben — legalább célzás formájában — a lehetséges magyar párhuzamokra. Ez a fajta szemlélet a „történelmi sorsközösség"-hez szolgáltatott adatokat (közös témák, motívumok, műfajok egyidejűsége stb. révén). 2. Kifejezetten kapcsolattörténeti tanulmány, amelyben az irodalom esztétikai jellegű vonatkozásai a háttérbe szorultak, vagy legalább is a kapcsolattörténeti vagy szociológiai mozzanatoknál kevésbé fontos helyhez jutottak. 3. A párhuzamok, analógiák elemzése nem utolsósorban azért nem kerülhetett az előtérbe, mert jórészt hiányoztak a nemzeti irodalomtörténetre vonatkozó alapkutatások. Ennek következtében a szintézis csak előmunkálataiban lehetett jelen a korszak kutatóinak munkásságában. Ugyanis a szintézisre irányuló tanulmányok többnyire inkább deklarálták a régió létét, mint elemzéssel bizonyították. A régió irodalmainak párhuzamos szemléletéhez nem segíthetett a világirodalmi szintézisek ugyancsak ellentmondásos tapasztalata. A szláv irodalomtudományok többnyire belterjesen szláv, egyoldalú szlavisztikai orientációja, a magyar irodalomtudomány kapcsolattörténeti módszere sem segíthette a szintézist. Lényegében nem a világirodalmi szintézisre történtek így előkészületek, hanem egy olyan regionális szintézisre, amelyben magyar kutatók a magyar irodalom szemszögéből láttatták volna a szláv irodalmakat (és a románt), azaz elsősorban a magyar irodalomhoz való kapcsolataikban-kapcsolódásaikban. 4. A magyar és a magyarral szomszédos népek irodalmának kutatói növekvő szorongással vették tudomásul az 1930-as évek német kutatásának hivatalos tendenciáit. Mindenekelőtt Fritz Valjavec monográfiájára, azt megelőzően, Valjavec adatközléseire, K. G. Windischről írt könyvére irá523