AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

tatás. így az Études sur l'Europe Centre-Orientale. — Ostmitteleuropäische Bibliothek kötetei igen tágan értelmezték azt a területet, amelynek történetéről, nyelvi-irodalmi érintkezéseiről, zenéjéről tanulmányokat közöltek. Egyrészt a magyar—szláv, magyar—román kapcsolatok kaptak kiemelt szerepet, másrészt a román, szlovák, horvát történelem, nyelvi fejlődés, művelődéstörténet egyes korszakai. De a sorozat tagja lehetett olyan tanulmány is, amely a „nyugati" (angol, francia vagy olasz) és a magyar, szláv, esetleg román művelődéstörténeti kontaktusokat elemezte. Az Archívum Europae Centro-Orientalis c. folyóirat (amelynek tanulmányaiból jórészt összeállt a följebb említett sorozat) szerkesztői bevezetőjében éppen a térség szorosabb meghatározásának feladata elől tér ki: „U Archívum Europae Centro-Orientalis suit avec attention les recherches historiques, archéologiques, ethnographiques et géographiques se rapportant ä l'Europe Orientale". Ez a bővebben ki nem fejtett Kelet-Európa-fogalom még elmosódottabbá válik, ha a sorozat ötvennégy kötetét vizsgáljuk. Eszerint Románia is „Kelet-Európa", és a kelet-európai kutatások szerves része az albán történelem tanulmányozása. A szerkesztő (Lukinich Imre) nem látott ellentmondást a lap célkitűzése és a sorozat tematikája között. A sorozatnak, a folyóiratnak folytatása Gáldi László könyve volt, amely ekképp summázta az 1930-as években kibontakozott magyar Kelet-Európa, Kelet-KözépEurópa-kutatás lényegét: „Szellemtörténeti szempontból még nem ment át eléggé a köztudatba, hogy Salzburg és Konstanca, Vilna és Szófia, Csernovic és Fiume közt voltaképpen egy nagy család van együtt. . ."

7 Másutt a strukturalista nyelvszemlélet alapján állva kereste az általa „dunatáji"nak nevezett régió nyelvei között az összehasonlítás lehetőségét. „Rendszerrel dolgozik akkor is — írta Gáldi a strukturalista kutatóról —, amikor valamely nyelvi egységen belül marad, s még inkább abban az esetben, amikor több egymástól eltérő származású, de a történelmi sorsközösség folytán egymással mégis szervesen összefüggő nyelvi egységet helyez kutatása középpontjába (...), immár nemcsak közös eredetük révén összetartozó nyelvektől tudja összehasonlító módszerekkel megállapítani a genetikus nyelvrokonságot, hanem szívesen foglalkozik a genetikusan össze nem tartozó nyelvek közt fentálló kulturális rokonságnak fogalmával is." (Gáldi László aláhúzása)

8 A Gáldi által összefoglalt, részben kikövetkeztetett elméleti alapvetés az alábbi gondolatokban rögzíthető: 1. Az általa dunatájinaik nevezett régió tételezésének jogosultságát igazolja ama történelmi sorsközösség, amely az itt lakó népek, nemzetek történeti fejlődésében nem pusztán a földrajzi közelség miatt eredményezett hasonló vagy párhuzamos vonásokat. 2. Ez a sorsközösség attól függetlenül alakult ki, hogy a népeket összeköti a nyelvrokonság, avagy nem köti össze. 3. A sorsközösség a kulturális (nyelvi, irodalmi stb.) „rokonság" formájában dokumentálódik. Gáldi korai tanulmányai (pl. Eminescu „közép7. Gáldi László: A Dunatáj irodalmi fejlődése. In: A Dunatáj. Történelmi, gazdasági és földrajzi adatok a Dunatáj államainak életéből. Budapest 1946. 115. 8. Uő.: A Dunatáj nyelvi alkata. In: Uo. 91. 521