AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

a magyarral szomszédos irodalmak számos periódusa, alkotója, költői magatartásformája között állapított meg hasonlóságokat, párhuzamos fejlődést. Gondolatmenetünk szempontjából itt azt hangsúlyozzuk, milyen revelatív erejű volt Németh László számára, hogy belelapozott Arne Nóvák cseh irodalomtörténetébe. Mind Öapek esszéjét, mind Németh László folyóiratát megelőzve, az első nemzetközi összehasonlító kongresszuson, 1931-ben, Budapesten Eckhardt Sándor tartott előadást, ilyen címmel: „Az összehasonlító irodalomtörténet Közép-Európában".

3 Az előadás erőteljes visszhangot váltott ki, hiszen először került sor arra, hogy nemzetközi fórumon, az Eckhardt által „közép-európai"-nak nevezett irodalmak kapcsolatait problémakörök szerint rendszerezve, történeti beágyazottságukban tárgyalja egy kutató, méghozzá az irodalmi komparatisztika akkortájt megszokott (nagyjábólegészében pozitivista fogantatású) módszerével. Akkortájt történészek már vitatkoztak kongresszusaikon a kelet-európai régió problémaköréről (Brüsszelben és Varsóban) anélkül, hogy megnyugtató „konszenzust" alakítottak volna ki. Az irodalomtörténészek azonban — és nemcsak az Eckhardt által vizsgált területen — a komparatisztikát a kapcsolatok kutatásában, a (vándor) motívumok útjának földerítésében, hatásokban, egyszóval inkább genetikus érintkezésekben látták, kevéssé gondoltak nagyobb területek hosszabb időt átfogó korszakainak bevonására a kutatásba. S ha igen, akkor a XIX. századtól örökölt szintézisek szellemében munkálkodtak, tárgy- és motívumtörténetben például. Vatroslav Jagié

4 nem pusztán összefoglalta a szlavisztika történetét, hanem szintézisével és levelezéskiadásaival kiindulópontot is jelentett a kutatásnak. Az irodalomtudományi, akár a nyelvészeti vagy az etnográfiai szlavisztika eleve közösségnek, majdnem egységnek tételezte a szláv nyelvű népek kultúráját. Ezt a közösséget (egységet) a továbbiakban komparatisztikai alapnak tekintette, a nyelvrokonságot mintegy az összehasonlíthatóság egyik fontos feltételéül jelölte meg. A magyar kutatás cikkekkel, folyóirattal, e folyóiratból származó különlenyomatok „könyv"-sorozatával szavazott a „közép"-, illetve a „kelet-európai" felfogás mellett, a szláv államok kutatói viszont ragaszkodtak a szlavisztikai állásponthoz. Olyannyira, hogy amikor Sziklay László szlovák—magyar példákon igyekezett a „közép-kelet-európai" összehasonlítás, kapcsolattörténeti kutatás jogosultságát igazolni,

5 szlovák részről óvást jelentettek be.

6 Más kérdés, hogy a magyar publicisztikában s némely tudományos-szépirodalmi folyóiratban is tekintélyes helyet foglaló és feltétlenül újnak számító diszciplína, a Kelet-Európa-, illetőleg Kelet-KözépEurópa-kutatás határait, érvényességi körét nem tisztázta a magyar ku3. Eckhardt Sándor: Az összehasonlító irodalomtörténet Közép-Európában. Minerva 10 (1931) 89-105. 4. Jagic, Vatroslav: Isztorija szlavjanszkoj filologii. Szanktpeterburg 1910. [Unveränderter fotomechanischer Nachdruck der Originalausgabe. Leipzig 1967.] 6. Sziklay, Ladislao

: I problemi della storia delta letteratur

a neWEuropa centro-orientale. Helicon [Debrecen] 4 (1941) 171 -176. 6. Pisut, Milan: Problem literámej Historie „Stredovijchodnej Európy". Elán 14 (1943) 1.: 1 — 3. Vö.: Sziklay László: Milan Pisút és a magyar irodalom. In: Visszhangok. Tanulmányok, elemzések, értékelések. Bratislava 1977. 140—153. 520